Új tech trendek és egyebek...

ÚJTECHKOR...

ÚJTECHKOR...

Még mindig szeretnék, ha ezen intéznél szinte mindent...

2023. augusztus 02. - GABOR2

Bíz szinte minden fontos ügyedet az okostelefonodra! Láthattuk hogy nemrég pl. a magyar egészségügy akar úgymond az okostelefonodra beköltözni és az orvosi titkaidat a telefonodon keresztül elérhetővé tenni.

Pl. okostelefonon keresztül mint ez:

"Elképesztően veszélyes biztonsági hibákat találtak az iPhone-okban - megint"

"Az Apple a hét elején megint soron kívüli frissítést adott ki többek között iPhone, iPad és Apple TV készülékeihez, valamint Mac típusú asztali és hordozható gépeihez is. A magát jellemzően az Androidnál és a Windows-nál sokkal biztonságosabbnak hirdetni szerető cég rendszereiben és készülékeiben ugyanis egy extrém súlyos sebezhetőségeket azonosítottak, amik kihasználásával támadók az adott eszközök feletti teljes ellenőrzést is átvehetik."

Egyszeri eset lenne? Korántsem:

"Az Apple-nél egyébként mostanára mondhatni mindennapivá váltak az ilyen súlyos, ráadásul hackerek által már kihasználás alatt álló sebezhetőségek felbukkanása, illetve soron kívüli javítása."

Ha mellélősz mint techcég a "viziód" miatt, az nagyon drága lehet

A nagy techcégek egy ideje nagyon "viziókban" gondolkoznak.

Ezek a nagyon forradalminak beállított figurák ( vezetők ) és elképzeléseik viszont igazából arról szólnak, hogy szeretnék elérni, hogy valahogy rácsatlakozzanak valami hatalmas, végtelen pénzfolyamra, ami önti nekik... a kis parazitáknak a pénzt, mégha igazából nem csinálnak semmit... semmi új termék, a meglevőt tartják fent.

Reklámok elhelyezése kikerülhetetlen helyekre, felhő, fizetési rendszerek...

De van aki másban gondolkodott. Zuckerberg azt akarta, hogy az ő kis nagyon bénán kinéző "meta-világán" át intézzük a dolgainkat, és persze ő ezért lecsippentett volna pár milliárd dollárt.

De valahogy senki se akar 20+ évet visszautazni az időben és akkori grafikai viszonyok között "élni", ráadásul nagyon drágán.

Viszont!!! A viziós vezetők híresek arról, hogy nem érdekli őket, hogy nem érdekli a "megoldásuk" az embereket és öntik bele továbbra is a pénzt. Zuckerberg annyiban különleges tán, hogy ellentétben mondjuk a felhősökkel, akik felbérlik a médiát és non-stop lökik a "ha nem váltasz felhőre vállalkozás, akkor tekintsd magad halottnak" cikkeket, a Meta-sok nem erőszakosak.

"Eddig óriási bukás a metaverzum, de tovább öntik a pénzt a feneketlen kútba" 

"Nincs még egy olyan cég, amelyik annyira belehitt volna a metaverzumba, mint a korábbi Facebook, amelyik két éve még a nevét is megváltoztatta Metára, csak hogy még egyértelműbb legyen: Mark Zuckerberg szerelemprojektjére a világ pénzét el fogják költeni. Most 40 milliárd dollárnál, vagyis 14 ezermilliárd forintnál tartanak"

Ez az "ingyenélés" továbbra is igazán csak a Google-nek jött össze.

Rosszért jár az elismerés? ( Matolcsy vs Varga )

Matolcsy alatt a jegybank elcs@szett szinte mindent.

Magasak a kamatok, de az infláció mégis b@romi magas. Ettől döglődik a gazdaság, az államháztartásnak óriási hiánya van, a jegybanknak óriási hiánya van, a kamatkiadások az egekben...

Azt gondolnád, hogy nemzetközi, "neves" szakemberek nézik a magyar helyzetet azt mondanák, hogy ez rémes. És mondják is.

Igazából csak a bankok járnak jól.

De mégis fontos helyeken azt gondolták, hogy most van itt az ideje, hogy hosszú idő után az MNB szakértelmét kérjék:

"Rég volt ilyen: az Európai Bankhatóság igazgatótanácsi tagja lett az MNB alelnöke"

"Az MNB felügyeleti és fogyasztóvédelmi alelnökét választotta új igazgatótanácsi tagjának az Európai Bankfelügyeleti Hatóság. Magyar pénzügyi felügyeleti vezető ilyen magas testületi posztot több mint egy évtizede nem töltött be az uniós intézményben - derül ki az MNB közleményéből."

Úgy tűnik egyes, nemzetközi helyeken értékelik, hogy a bankszektornak mesés profitot hoz össze Matolcsy csapatával.

A jegybank halad is tovább az úton ami árt a gazdaságnak, államnak:

"Ijesztően néznek ki Magyarország kamatkiadásai, de felcsillant a fény az alagút végén"

"Itt az MNB döntése: megy tovább az úton a jegybank"

"Virág Barnabás: nincs terítéken az alapkamat csökkentése"

Hiába a magas árak, hiába a magas infláció, az áfabevélek is"rosszul teljesítenek", ami mutatja, hogy a fogyasztás meredeken csökken, tehát az infláció ilyen kezelése is rossz, de ez már kiderült akkor amikor az elemzések mutatták, hogy az infláció igazi oka nagyrészt a vállalkozói profit meredek növelése.

"Még mindig ijesztőek az áfabevételi adatok" 

 De egy ember szétkeresheti magát mint igazgatótanácsi tag...

Amerika titkos pénzügyi fegyvere Kína ellen + Kína nincs jó bőrben

Évekkel ezelőtt már megírtam, hogy Kínában kezdenek már az alapoknál nagyon rosszul menni a dolgok. A magyar sajtó pont akkor kezdte észrevenni, hogy Kína nem csak gagyi termékekkel azonos, sőt átváltott arra, hogy ők lesznek a jövő szuperhatalma + a kormány is elkezdett nagyban üzletelni velük... pont amikor már késő volt és minden nagyon megváltozott és Kína kilátásai nagyon rosszak lettek már.

Aztán évekig kellett várni, hogy a magyar sajtó kezdje észrevenni a dolgot, igazából még sok szakembernek mondott valaki ma is úgy beszél Kínáról, mint ami minden gond nélkül menetel a csúcsra. Pedig már Kína is úszik az adósságban, sokkal több az adóssága mint a tartalékai.

És a mainstream sajtó is kezdi észrevenni, hogy valami nem oké:

"Figyelmeztet a közgazdász: A szakadék széléről kell visszahúzni Kínát"

"Eswar Prasad, a Cornell Egyetem közgazdászprofesszora szerint a kínai hatóságoknak határozott politikai lépéseket kell tenniük, hogy a gazdaságot visszahúzzák a szakadék széléről. Hozzátette, Peking nem akarja azt a jelzést küldeni, hogy pániküzemmódban van, mivel a döntéshozók bizalmat akarnak mutatni, hogy képesek kezelni a gazdasági helyzetet."

Most meg belengettek valamit, hogy az USA ezt is tudja használni Kína ellen akár... 

A történet röviden az, hogy a kommunisták előtt levő kormányzat felvett hitelt az USA-tól még az 1940-es években. A kommunisták megdöntötték azt a kormányt, de a nemzetközi szokásjog, vagy állítólag annál több is szerint az előző kormány által felvett hitel attól még terheli őket. Sőt ezt tán a kommunista kormány annó el is ismerte. De elfeledkezdtek róla.

Most újra emlékeznek rá és lám ha most nézzük akkor Kína valahány trillió dollárral tartozna az USA-nak.

Felhozzák azt, hogy ilyen létezik pl. a Szovjetuniónak nyújtott támogatásért 2006-ig kellett fizetni.

Vagy például Nagy-Británnia egy 1720-ban felvett tartozását 2015-ben fizette ki.

"That Debt From 1720? Britain’s Payment Is Coming"

Wow, itt egyes csoportok tán mesterségesen csinálnak egy-egy kis háborút, aztán évszázadokig nyutnak jövedelemhez... Egy megoldás, hogy jöjjön a pénz dögivel, sok-sok éven át a semmiért...

"China is in default on a trillion dollars in debt to US bondholders. Will the US force repayment?"

Az is kiderül a cikkből, hogy az USA jelenleg állítólag napi 95 millió dollár kamatot fizet Kínának és hogy ez egyre inkább nem tetszik az USA-nak és arra gondolnak, hogy újra emlékezni kéne erre a tartozásra és rögtön nagyon más lenne a kép.

Minő meglepő, Kína viszont nem szeretné, ha a "semmiből" hirtelen elveszítene több mint egy trillió dollárt.

süti beállítások módosítása