Új tech trendek és egyebek...

ÚJTECHKOR...

ÚJTECHKOR...

Techcégek alkonya (3)

2017. július 04. - GABOR2

"Althoff kimondott célja már akkor a felhős portfólió fókuszba tolása volt, új eszközökkel: álláspontja szerint az előfizetéses, szolgáltatásként kínált termékeket alapvetően másképp kell értékesíteni, mint a hagyományos dobozos licenceket, a szokásos csomagkapcsolás és diszkontok itt nem működnek, egészen új megközelítés kell - és azt sem rejtette a véka alá, hogy ezt bizony egészen új emberekkel képzeli el."

Talán egy éve kezembe került egy könyv amiről először azt gondoltam, hogy beleolvasgatok, de tovább nem érdekel majd. Aztán egy "lehetetetlen letenni" könyvnek bizonyult. Egy pénzügyi-befektető-szakértő írta akinek különleges pályafutása volt és egyben átélte, hogy az élete során az utolsó nagy védvárai is ledölnek egy régi kornak a szakmájában. Addig teljesen egyedülálló módon átment a legnagyobb befektetési csoporttól a másodikban, ezzel első fecske lett, mert még fordítva is korábban ez szinte elképzelhetetlen volt. Éppen ezért is tekintettek rá is úgy mint a változás egyik jelére. Szóval ő már pályakezdőként is a csúcson volt és láthatta hogyan mennek a dolgok a két legnagyobb helyen.

A kór aminek vége lett teljesen, ami alatt dolgozott az az a kór volt, amikor a befektetési bankkára még úgy tekintettek az emberek mint akiben az egyik leginkább megbízhatnak és nem is okoztak ezzel kapcsolatban csalódást és persze emellett a legnagyobbaknál, főleg, kialakult egyfajta kúltúra amihez mindenki tartja magát és ezek a nagyok a legjobb szakembereket alkalmazták.

A könyv gyönyörűen leírja a folyamatot, hogy hogyan lett a család legnagyobb bizalmasából a bankár az az ember amit sokan ma gondolnak róla. Egy pénzért mindent, legtöbb esetben közepesen képzett, öntelt, immorális, kokainon élő alak, akit egyáltalán nem érdekli hogy amit tesz az mihez vezet...

A könyv elején leírja, hogy milyen volt az első helyen, ahonnan mindenki legnagyobb meglepetésére lelépett a második legjobb helyre. Hosszasan ír arról, hogy mik mentek az új helyen. Ezek nagyon érdekesek, de ez a blog nem a befektetési bankárokról szól. A lényeg, hogy írja a nem túl kedves történeteit és az ember azt gondolja az egyes történetek után, hogy most akkor jön az a rész ahol arról fog beszélni milyenek is manapság a befektetési bankárok általában és az nem lesz túl hízelgő. De nem. Vannak igazán durva részek; például ahol le van írva, hogy gyakorlatilag meglopják ezek az emberek a saját bankjukat, de ezt törvényessé tették a bankok mert különben ezek az emberek nem dolgoznának nekik. Pl. bevezették azt a rendszert, hogy ha valaki részt vesz egy projektben az is kap ugyanannyi pénzt mint aki igazából viszi, de igazából a részvétel sokszor mondhatni jelképes. És vannak akik rengeteg projektben "vannak benne" és egy csomó pénzt leakasztanak magától a banktól nulla igazi munkával, viszont ezzel a bank teljesen tisztában van és megengedi, mert a rendszer teljesen átalakult és egyszerűen szüksége van a gazemberekre. Az hogy hogyan alakult át a rendszer olyanná, hogy szükség legyen gazemberekre és a befektetési bank bevállalja, hogy egy átlagos halandónak számító ember számára hihetetelen összegeket hagy, hogy elvegyenek tőle saját munkatársaik, azt remekül leírja a könyv. De szóval ez után az eset után annyira adta magát a dolog, hogy most akkor már tényleg jön az a rész, hogy milyenek is a mai befektetési bankárok általában, de nem jött. Aztán elérkeztünk a dotcom fejezethez és számomra meglepő módon pont ez a rész szólt arról, hogy milyenek is a befektetési banikárók általában. Az egész rész erről szólt. Miért? A dotcom előtt befektetési bankárnak lenni maga volt a megvalósult álom bizonyos fajta embereknek... nem kell csak közepesen képzetnek lenned, szinte nulla munkával kapsz vagyonokat, stb. stb. Mikor jöt a dotcom örület ezek az emberek... ezek akikre csak úgy hivatkoztam gazemberek, nem akartak többé befektetési bankárok lenni, hanem a dotcom cégekhez mentek és hiány lett belőlök, súlyos. Ezért a befektetési bankok jelentősen emelték a pénzt amit kaptak. Viszont így se jöttek. Ezen teljesen meglepődtek a befektetési bankok... eddig azt hitték, hogy ezek durván pénzéhes emberek, hát úgy tűnik félreismerték őket. Annyira nem voltak emberek, hogy a legnagyobb legnemőbb befektetési bank tudományos kutatást rendelt meg arról, hogy milyenek is igazából ezek az emberek és hogyan lehetne visszahozni őket, ha pénzzel nem megy. A fejezet hosszan tárgyalja és vezeti föl a dolgot de a lényeg... a tudományos kutatás szerint de, ezek az emberek nagyon pénzéhesek és igen, igazak róluk azok a nagyon negatív sztereotípiák amit gondolnak a bankárokról manapság. Egyszerűen csak azt gondolták, hogy itt még sokkal-sokkal többet kaszálhatnak még kevesebb munkával. Ha nem ismered a dotkom örületet olvass róla. Lényegében egy nagy techcég-örület lufi volt. A rész szépen leírja, hogy ezek a dotcom cégek símán felvették olyan területekre is ezeket a befektetési szakembereket amihez abszolút nem értettek semmit és a befektetők pénzéből akkorát kaszáltak, hogy még a bankári fizetés is snafu volt hozzá képest... aztán csődbe mentek ezek a  cégek. Aztán kuncsorogtak vissza. És a banknak... kellettek, egyszerűen annyira átalakult a befektetési szakma addigra, hogy még úgyis hogy tudományos kutatás volt róla, hogy ezek az emberek gazemberek és hatalmas összegekkel rövidík meg a munkaadójukat, akkor is kellettek, ők kellettek. Nincs más út.

Miért kellett ez a történet ide? Nos eljött az idő, hogy most is ilyen emberek töltsék meg a nagy techcégeket. Immorális emberek kellenek. Vegyük például a felhőt. Van egy képzeletbeli cég mondjuk aminek felhőjébe egy teljes kontinens minden embere feltölti a dolgait, plussz ott van még több százezer cég legféltettebb titka. Már rengetegszer bebizonyosodott, hogy a felhők nem biztonságosak és egészen biztos fel fogják törni ezt a felhőt is. Így olyan emberek kellenek, akiket nem zavar, hogy részt vesznek abban, hogy hazudnak arról, hogy ez így biztonságos és működtetik a cloudot és ezzel hozzájárulnak, hogy egy teljes kontinens minden fontos tudáskincsét ellopják. Ezt egy normális ember nem tudná végigcsinálni, kellenek a mindenre kész emberek. Ez az új rendszer nélkülük nem működne.

Azonkívül a "viziós" vezetőknek olyanok kellenek akik kérdés nélkül mégrehajtanak mindent amit mondanak. Csakhogy itt van egy nagy akadály. Ezek az emberek hogy jönnek ide, hisz informatikusnak lenni nehéz. Nagyon kell tudni a matekot, nagyon nehezek a követelmények.  Nos mivel azt akarják, hogy ilyen emberek lepjék el a cégüket, meg amúgyis ők csak "közüzemesek" lesznek, kitalálták, hogy az informatika igazából nem is nehéz. Eddig mindenki nagyon buta volt, hogy azt hitte az informatika nehéz. Bárki lehet informatikus. El kell menni egy villámképzésre amin bárki átjut és informatikus leszel. Példa 1.   Példa 2.

Szóval elhárult az akadály, hogy ezek a "gazemberek" elfoglalják a helyüket a techcégeknél. A jövőben nagyon sok etikai kérdés merül majd fel és ezért keresettek lesznek az olyan emberek akiket csak a pénz érdekel. Ugye ott van még pl. az IoT, az is kémked folyton a felhasználók után és az olyan embereket mint például Snowden ki kell szürni. Ezeket a rendszereket csak ilyen immorális emberek irányíthatják. Erre nincsen más mód.

Úgyhogy a "jövő" "informatikusa" inkább hasonlítani fog stílusában egy nyugdíjasokat átverő ügynökre, egy aggresszív fajtára, aki ha nem értesz vele egyet kocsmai stílusban válaszol. Már már is ott vannak sokfele ezek az "informatikusok". Ők az új emberek akikre szüksége van a nagy techcégeknek.

A bejegyzés trackback címe:

https://ujtechkor.blog.hu/api/trackback/id/tr4312641019

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása