Bíz szinte minden fontos ügyedet az okostelefonodra! Láthattuk hogy nemrég pl. a magyar egészségügy akar úgymond az okostelefonodra beköltözni és az orvosi titkaidat a telefonodon keresztül elérhetővé tenni.
Pl. okostelefonon keresztül mint ez:
"Elképesztően veszélyes biztonsági hibákat találtak az iPhone-okban - megint"
"Az Apple a hét elején megint soron kívüli frissítést adott ki többek között iPhone, iPad és Apple TV készülékeihez, valamint Mac típusú asztali és hordozható gépeihez is. A magát jellemzően az Androidnál és a Windows-nál sokkal biztonságosabbnak hirdetni szerető cég rendszereiben és készülékeiben ugyanis egy extrém súlyos sebezhetőségeket azonosítottak, amik kihasználásával támadók az adott eszközök feletti teljes ellenőrzést is átvehetik."
Egyszeri eset lenne? Korántsem:
"Az Apple-nél egyébként mostanára mondhatni mindennapivá váltak az ilyen súlyos, ráadásul hackerek által már kihasználás alatt álló sebezhetőségek felbukkanása, illetve soron kívüli javítása."