Sziasztok!
Most másként írok mint szoktam, most előreveszem a saját story-t...
Már azt hittem, hogy a munkahelyemen vége lesz a koronavírus mizériának, de a héten folytatódott.
A cégnek amiben dolgozok a tulajdonosa igazából jópár másik cégnek is tulajdonosa, köztük olyanoknak amik nincsenek Magyarországon, meg vannak amiknek van közük egymáshoz és vannak amiknek nincs.
Időnként kapok feladatokat amiknek semmi köze a hivatalos munkámhoz és mégcsak nem is abban a cégben van amiben vagyok. Sőt többször mondták már, hogy fontosabb megcsinálni a külsős munkát mint ami papiron a feladatom. Ezek ilyen projekt jellegű dolgok. Őszintén... eddig egyenlőre élveztem ezt a dolgot.
Most meg az történt, hogy a cég tulajdonosa összedobott egy ilyen task force-t, vagyis különböző cégeiből való embereket, különböző beosztásokból, hogy fejlesszünk ki egy szoftvert, amit több cége is használna. Én lettem kiszemelve ennek a projektnek a vezetőjének, kb. másfél hete tart.
Na és egy másik cégből jött egy fiatal informatikus srác, akivel amúgy én nem is találkoznék és ő is részt vesz a fejlesztésben. És amúgy nagyon penge, rögtön tudott mindent, mi hol van, hogyan kéne megoldani... Ő állandóan jött oda az irodámba, közösen leheltük szét ugyanazt monitort...
Na aztán, most úgy a hét közepefele egyszer bejön reggel és odadob egy antitest tesztet az asztalomra... pozitív. És ugye én több napon át egy irodában dolgoztam vele, maszk használat mostmár elég laza volt...
Amúgy mesélte, hogy már kétszer volt oltva és tervbe volt a harmadik... a két oltás nem mentette meg a fertőzöttségtől... talán, mert aztán egy másikfajta teszt szerint nem kapta el, de az tán kevésbé megbízható... mindegy, nem lehet jelen többet, max. online... ami azért nem ugyanaz.
Aztán másnap az a irodatársam aki kb. tíz napja átesett a koronavíruson egyszercsak nap közepén kijelentette, hogy ő olyan sz@rul van, hogy most szépen elmegy...
Odajött a HR is, hogy tesztelje, meg ő is teszteltetni akarta magát... Mondtam, hogy dehát kb. tíz napja esett át a betegségen... A HR csaj meg mondja, hogy ÉÉÉSSSSSS? Hát mondom... akkor ő neki immunisnak kell lennie, és nemcsak a koronavírus létezik a világon. És a teszt szerint nem is koronavírusos, valami más baja lehet.
Plusz az egyik task force tag elutazott és elérhetetlen... szóval a projekt lelassult. Inkább elkezdtem törődni a rendes munkámmal.
Igazából az egyik nagy probléma, hogy nem tudom pontosan mit akar a tulaj, és azt is felfedeztem a szerverünkön, hogy ehhez nagyon hasonló tervek már voltak korábban is, de látszólag többször is elakadtak.
A tulajt elérni közel lehetetlen, folyton ügyeket intéz, utazik... külföldre is.
Hivatalosan ő is részese ennek a projeknek és végre sikerült őt elkapnom egy megbeszélésre, de az is csak azért sikerült, mert egy másik elmaradt neki.
Sorolom a problémákat, úgy tünt, hogy lehet ebből egy nyilt párbeszéd amiben meg lehet beszélni igazából a dolgokat... és elmondtam neki, hogy az egyik nagy problémám... ő... a tulaj, azért mert sorra lemondta még az online meetingeket is, és egyszerűen több dolognál nem tudom biztosan mit akarhat, vagy adjon több automómiát és pénzügyi keretet amit nem kell folyton leokéztatni, vagy valahogy szánjon több időt ránk. A baj az, hogy egyszerre van olyanja, hogy "jaj nincs ideje mindenre", de közben meg mindent baromira ellenőrizni akar és ez megfojtja a haladást. Szóval elmondtam, hogy probléma, hogy nem tudunk beszélni, ezt elismerte, de rögtön mondta is, hogy abszolút zéró az esélye, hogy annyi időt tudna szánni rám mint ami kívánatos lenne és hogy... ki kell mondania: vagy összerakom nélküle a csapattal a cuccot úgy, hogy jó lesz, vagy ki leszek rúgva...
Opsz...
Na szóval emiatt most nem volt időm annyira a blogra, meg talán negyed annyi hírt se olvastam...
Ami a koronavírust illeti... ha van is nekem, semmi durva tünet nincs, meg volt egy vállalati tesztelés ami nekem negatív lett... bár tán nem telt el elég idő, hogy kimutassa.
De amúgy Rusvai már azt mondja, hogy a koronavírus influenza szintjére szelidült.
"Rusvai Miklós határozott véleményt mondott: a koronavírus influenzaszerű betegséggé szelídült"
Amúgy ő róla hetekig nem lehetett hallani, mert ugye volt egy különvéleménye arról, hogy aki átesik a betegségen az is kaphatna védettségi igazolványt, hisz... a valóságban is védett. Szóval nem lehett róla hallani, ilyen kisebb helyi adóknál talán volt, de aztán Szávai is mondott valamit ami abba az irányba mutat amit ő mondott, és utánna a Portfolion újra gyakran láttam cikket vele... máshol nem.
Rusvai egyébként az utóbbi időben újra és újra kiállt azon véleméye mellett, hogy kéne az igazolvány azoknak is akik átestek a betegségen... vagyhát a tudomány nem indokolja, hogy másként legyen.
De most több ilyen hír is volt, hogy a vírus szelidül, meg hogy a pl. a spanyoloknál már maszk se kell, nálunk tovább maradhat érvényben a hogy két oltás is elég a védettséghez... többfele választások lesznek, ugye nálunk is, úgyhogy kell egy kis ereszd meg. De már olyan hír is volt, hogy az omikron nem ad olyan jó védettséget, ha átesel rajta... ezt bezzeg máris tudják... a vakcinánál kellett egy év, itt meg máris tudják, hogy nem ad olyan védettséget... tehát kell majd az új, méregdrága oltás... majd választás után visszatérnek rá.
A másik ami érdekes volt, hogy jöhetnek a hírek arról, hogy vannak elégedetlenek. Ugye a kanadai kamionsoffőrökről lehet hallani, míg másik hasonló tüntetéseket agyonhallgattak... De a kanadai vezetők jó brutális dolgokat mondananak amik igazából nem jöhetnének demokratikus vezetőktől...
A másik ami vicces ebbe a kamion söfför összeverődésben, hogy... ugye ez a megvalósult baloldali álom... dolgozó, munkásemberek összeverődnek és szembeszállnak a hatalommal és az elnyomással... és most, hogy létrejött az amiről Marx álmodott... a baloldal ellene van, lefasiztázza a... kamion sofföröket és védi az elitet... annyira irónikus.
De amúgy volt itt olyan hír is, hogy állítólag a románok kétharmada az elit összeesküvésének tartja az egész koronavírus mizériát:
"A románok kétharmada szerint a koronavírus a globális elit eszköze a világuralom eléréséhez"
Ugye demokráciákban szembemenni a többséggel... milyen demokrata az ilyen? Hol van ott néphatalom ahol nem az megy, amit a kétharmad akar? És a durva az, hogy gondolom ott is totál megpróbálták elhallgattatni az ellenvéleményeket, ami azt jelenti, hogy az ország kétharmadának a véleménye nem kerülhetett közbeszédbe... De majd egyszer lesz egy választás.
Amúgy a magyar választásra hatalmas megfigyelő csapat jönne, plusz ugye oroszokra hivatkozva jönnének tálán még ide is amerikai katonák... Viktor aggódhat, hogy köztük lesznek az ügynökök akik majd szervezik és irányítják az esetleges színesforradalmat ellene. És most tán sokaknak, köztük nekem is tele van a t@köm a koronavírus ügyi intézkedéseivel is... nem fogok kimenni Békemenetelni, hogy védjem. Meg nem fogok rászavazni... ellene se, de rá se. Nem elfogadható, hogy indokolatlanul, tudománytalanul és mindenáron beléd akarják juttatni... a ki tudja mit.
Amúgy egy kis amerikai politika... : Biden továbbra is bajban van:
"Egyre aggasztóbb helyzetben Biden"
"Chris Cillizza, a CNN politikai elemzője arra vállalkozott, hogy a Pew Research Center friss közvélemény-kutatás alapján teljesebb képet mutasson Joe Biden amerikai elnökségének népszerűtlenségéről. Bár szerinte Biden támogatottsági mutatója rossz, más számok érzékeltetik igazán az amerikai közhangulatot, azok mutatják a teljes képet."
Most Biden még odáig is elment, hogy személyesen mondta, hogy a rendőrök pénzének elvétele rossz ötlet volt és hogy inkább többet kéne kapniuk, ami totál szembe megy azzal amit kb. másfél éve mondtak nagy meggyőződéssel... baloldali tempó:
"Joe Biden beleállt a rendőrellenes retorikába"
"Az Egyesült Államok elnöke közös sajtótájékoztatót tartott New York új főpolgármesterével, az ex-rendőr Eric Adamsszel, mely során a pandémia alatt eszkalálódó, lőfegyverrel elkövetett bűncselekményekre is reflektált.
Az elnök arról beszélt, hogy nem tartja üdvözlendőnek azokat a politikai véleményeket, melyek az amerikai rendőri szervek finanszírozásának felfüggesztését követelik. Helyette inkább a rendőrök képzését és felszerelését támogatja, hogy „a közösség partnerei és védelmezői legyenek.”
„Sosem hallottam még olyan közösségről, aki azt mondta volna, hogy kevesebb védelmet szeretne a közösségében, háttértől, bőrszíntől függetlenül” – mondta Joe Biden elnök.
De a hangsúly azért most is azon volt, hogy az emberektől el kéne venni a fegyvereket, meg büntetni a fegyvergyártókat...
Felmerülhet az, hogy vajon mit szól mindehhez a Black Lives Matters, hisz ők voltak a Defund the Police egyik legnagyobb szószóloi... nos nekik most olyan bajuk van, hogy mivel totál nem tudnak elszámolni azzal, hogy mire költötték el azt a sok-sok pénzt amit kaptak... egyszerűen mostantól tilos nekik pénzt adományozni:
Azt hiszem ez egy jelzés nekik, hogy most k@ssoljanak be szépen.
"Nem kunyerálhat többé a BLM, mert nem tudtak elszámolni az összegyűjtött vagyonnal"