Új tech trendek és egyebek...

ÚJTECHKOR...

ÚJTECHKOR...

Koronavírus: Hogyan nézzük levegőnek a lakosság felét

2021. augusztus 07. - GABOR2

Ennél a cikknél rakhatnék be rengeteg linket, de már több mint egy hónapja gyűlik... rengeteg lenne. Azért lesz egy pár, de feltételezem, hogy az általános helyzetről nagyjából tájékozott vagy. A helyzetről ami... elég katasztrofális.

Úgy tűnik, hogy a legtöbb helyen az a szöveg, hogy "nem lesz kötelező" csak arra volt jó, hogy addig amíg azok akik minden további nélkül beoltatják magukat ezt tegyék meg, a többiek meg maradjanak nyugton, illetve akik beoltatták magukat később majd sok esetben automatikusan forduljanak a másik csoport ellen.

Mostmár jönnek külföldön is a kötelezővétételek, valahol fokozatosan, hogy most még csak orvosok, tűzoltók, később majd mások és mindenki. De az olaszoknál nem szaroznak, ott már étterembe se mehetsz be, vagy gyerekek iskolába. Két napja meg nálunk is hallottam a rádióban, hogy tán az egyik miniszter mondta, hogy nálunk is kéne, hogy mindenkinek kötelező legyen.

Ez viszont az olyanokat mint engem még jobban elszán arra, hogy ne akarjam az oltást. Merthogy látom, hogy eddig hazudtak és nagyon be akarják sűrgősen adni minél több embernek, köztük sok gyereknek is már és közben meg olyan indokokat hallok, hogy miért kell, amiről tudom, hogy nem igazak, illetve teljesen másként állítják be az embereket akik nem akarják az oltást.

Egyrészről kapjuk az indokokat, hogy miért kell az oltás amiről tudom, hogy nem igaziak, másrészről, hamis dolgokat adnak azok szájába akik elutastják, soha nem szólalhatnak meg azok akik nem akarják beoltatni magukat. Sok-sok millió ember teljesen el van hallgattatva. Hatalmi erővel.

Volt most egy ilyen beszélgetős műsor nemrég a Kossuth Rádión és zéró ember volt a betelefonálók között aki az oltást elutasítaná. Öreg nénik és bácsik csak azt sorolták, hogy nem értik, hogy miért lehet, hogy valaki elutasítja az oltást... azt viszont tudják, hogy erőszakkal be kéne adatni mindenkinek. Egy oltásellenes véleményt beolvastak, de az természetesen ilyen elszállt dolog volt, hogy az Isten megvéd... meg miután ezt beolvasta a műsorvezetőnő felolvasott egy SMS-t amiben azt írta valaki, hogy ebben a műsorban zéró ember szólalhat meg aki az oltás ellen van, mire mondta a nő, hogy ez nem igaz, hisz itt volt az egy aki azt mondta, hogy Istenben bízik, hogy megvédi. Aztán persze itt volt az is, hogy akkor fizessenek akik nem oltakoznak és talán igazából az egész műsor egy manipuláció, hisz a kérésük úgy tűnik máris teljesült:

"Kormányrendeletbe foglalták, hogy az oltatlanoknak fizetniük kell a halasztható műtét előtti kötelező tesztért"

A másik amiről beszéltek az az, hogy ők milyen okosak, mert hogy ők a szakemberekre hallgatnak, hát miért olyan butuska mindenki, hogy nem a szakemberekre hallgat...

Tudják ezek az öreg emberkék, hogy a legnagyobb elutasítottsága az oltásnak éppen az egészségügyi dolgozók között van? Hogy éppen a ... szakemberek utasítják el legjobban?

Ez volt a külföldi híreknél is... a szerb elnök is elmondta, hogy szerinte tudatlanok azok akik nem oltatják be magukat, de aztán az egészségügyi dolgozókra kitérve megmondta, hogy nem érti őket, adják vissza a diplomájukat, ne dolgozzanak ott tovább, ha az oltás ellen vannak... He???? Szóval náluk több mint az egészségügyi dolgozók fele azért nem oltatja be magát mert...  tudatlan? A szakember?

Ja meg, hogy ő beoltatna mindenkit kötelezően, de az alkotmány nem engedi... aztán meg az volt, hogy alkotmány ide, alkomány oda, az egészségügyi dolgozóknak akkor is kötelező lesz...

Szóval agyrém az egész, mint egy rossz film. Igazából szakemberek tömegét nézik levegőnek. Igazából emberek millióit kényszerítenek dolgokra amik indokolatlanok. Köztük az oltás is. Én most kezdek csak igazán félni tőle... tudom, hogy minden bullshit ami arról szól, hogy miért kellene beoltatni magam.

Ja ami még "aranyos" volt, hogy a rádióban nyiltan elmondták pszichológus szakemberek, hogy nem kéne erőszakkal az oltás ellenesek után menni, hanem úgy tenni, mintha meghallgatnánk őket és hagyjuk őket szóhozjutni... Aztán oltassuk be őket, mert úgyis csak az az egyetlen jó megoldást... Waó micsoda "őszinte" figyelmet adnának.

Aztán gondolom hallottátok, hogy nálunk "vakcinabőség" van és úgy adjuk százezrével mindenfelé a drágán vett oltásokat mint a cukrot. Nem csoda, hogy szórná gyorsan szét a kormány, illetve örülne egy harmadik oltásnak... Ugyanis a kormányra várna egy elég kellemetlen kérdés ami úgy szólna hogy... az oké, hogy valamennyivel több oltást kellett megrendelni "biztonság kedvéért", node... 300%-kal többet? Ez... hűtlen kezelés.

Amiről még írnék, hogy megint kiderült, hogy a magyar statisztika hamis, amit leközölnek. Hanyadszor már?

"Javították a reggeli adatokat: nincs annyi koronavírusos a magyar kórházakban"

"Korrigálta a koronavirus.gov.hu a kedden reggel közzétett hibás járványadatokat. A korrekció alapján nem olyan rossz a helyzet, mint a reggeli adatok mutatták, de így is emelkedett egy nap alatt 6 fővel a kórházban ápoltak és 3 fővel a lélegeztetőgépen lévők száma."

"Ez a legértelmetlenebb magyar koronavírus-adat, ami teljesen félrevezeti az embereket"

"Ha bekapcsoljuk a tv-t vagy a rádiót, akkor a híradásokban rendre elhangzik, hogy több tízezer aktív beteg van Magyarországon. Még most is, amikor hetek óta nagyon alacsony az új fertőzöttek száma. Hogy lehet még ma is 37 ezer olyan honfitársunk, aki éppen koronavírusos (éppen pozitív a vírustesztje), amikor vége a harmadik hullámnak? A válasz az, hogy sehogy. Az aktív fertőzöttek száma ugyanis a legértelmetlenebb és legfélrevezetőbb koronavírusos adat Magyarországon - még akkor is, ha az adatközlő igyekszik minden adatot a legpontosabban közölni -, éppen azért a Portfolio szisztematikusan kihagyja ezt az elemzéseiből."

"Mindenesetre, a 37 ezer főből legalább 35-36 ezerről el kellene dönteni, hogy valójában mi történt vele, hiszen szinte elképzelhetetlen, hogy még most is beteg. Erre vall az is, hogy már kevesebb mint 100 fő van kórházban (ma 72 főt közöltek), és miután feltételezhető, hogy az esetek nagyjából 10%-a kerül kórházba, bizonyára 1000-nél több regisztrált aktív fertőzött valójában nincs az országban. Ez a számítás is azt erősíti meg, amit a 14 napos kumulált esetszám mutat."

"Nem csoda, hogy az aktív fertőzötti adatokat a koronavírus-járvány kirobbanása óta legtöbb kérdőjel övezi Magyarországon. Igencsak megtévesztő képet ad arról, hogy éppen mennyien vannak a regisztrált betegek az országban, és akkor is teljesen haszontalan, ha valaki a kórházak várható terhelését szeretné prognosztizálni vagy a halálozási számokra készítene becslést. Vagyis, igazából bármilyen felhasználásra is igyekeznénk hasznosítani az aktív fertőzöttek számát, biztosan hibás következtetésre jutunk. Az aktív fertőzöttek valós száma hasznos lehetne a járványszakembereknek is, hogy prognosztizálják, milyen irányba változik a vírus terjedése."

"A 37 ezer fő aktív fertőzötti létszámot úgy tudjuk elérni matematikailag, ha április vége óta az összes regisztrált fertőzöttet összeadjuk, és azt feltételezzük, hogy senki sem gyógyult meg és senki sem halt meg közülük, de még mindig betegek. Értelemszerűen, ha (logikusan) azt feltételezzük, hogy van, aki meggyógyult közülük, és van, aki meghalt, akkor még tovább kell visszamenni az időben, hogy meglegyen a 37 ezer fő."

"Magyarországon hetek óta kétszámjegyű a napi új fertőzöttek száma, az elmúlt két hétben regisztrált összes eset száma pedig 550 fő alatti. Miután a betegség lefolyása átlagosan két hét, így ennyi ideig lehet egy ember aktív fertőzött. De legyünk egy kicsit megengedőbbek, és tételezzük fel azt, hogy aki az elmúlt három hétben megbetegedett, az még ma is aktív fertőzött. Így is 1100 fő alatti számot kapunk. És ebben az esetben azt feltételeztük, hogy senki sem gyógyult meg és senki sem halt meg közülük. AKKOR MÉGIS, HOGY JÖHET KI A 37 EZER AKTÍV FERTŐZÖTT? NOS, NYILVÁNVALÓAN SEHOGY SEM."

Szóval... én amit nagyon remélek, hogy az oltásellenesek valahogy meg tudják szervezni magukat. Erre már vannak jelek. Sok helyen kb. az ország lakosságának a felét teszik ki... ha megszervezik magukat, mindent elérhetnek.

A félelmetes az, hogy a vezetők nem törődnek azzal, hogy a lépéseikkel hatalmas szavazótömegeket idegenítenek el... mintha úgy számolnának, hogyha megkapják az illetők az oltast... már úgyse számít majd mit akarnak. És ez félelmetes.

Ugye korábbi cikkekben írtam, hogy sokan akár 14%-os GDP növekedést is várnának hazánkban, de a külföldi elemzők max. ilyen 6.5%-ot adnak és ezen kiakadt a Portfolió elemzője és azt írta, ez csak akkor lehetne így, ha valami brutális negyedik hullám lenne ami a gazdaságot kikészítené... Lehet erre számítanak.

Arra számítanak, hogy mint az olaszoknál majd megtiltják a lakosság felének, hogy szinte bármit csináljon, ha nem oltatja be magát?

Élvezzétek a nyarat, töltekezzetek és ha tudok készüljetek... brutális lesz valószínű ami majd utánna jön.

A bejegyzés trackback címe:

https://ujtechkor.blog.hu/api/trackback/id/tr5416651884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lomposfarkas 2021.08.08. 19:11:35

Igen, számomra a probléma az, hogy a fősodratú sajtóban a felkent virológus és más professzorok, tudósok egymásnak ellentmondóan nyilatkoznak, nem egyszer politikai nyilatkozatokat tesznek, mintha az 50-es években élnénk. És én vagyok a gazember, hogy nem hiszek az összesnek.
Nade: nemrégen kórházban kellett lazítanom néhány hetet. Mondhatnám viccesen, hogy szerencsére életmentő műtét volt, mert így minden azonnal sínre került. A kórházban beszélgettem egy fiatal orvossal az oltástémáról (akkor még nem tették kötelezővé) ő elmondta, hogy általa megbízható szakembernek tartott kollégái ajánlata alapján a kínait választotta, mert szerintük annak van a legkevesebb káros hatása.
Ha további adminisztratív rendelkezésekkel esetleg számomra is kötelező lesz, k-ra fogok vakarózni, hogy keresztül-kasul szabdalt szívemmel milyen lépést válasszak.
És azt megbecsülni sem lehet, hiszen hiteles addat nem lesz rá soha, hogy hány nyomorult hullhatott vagy "csak" szenvedettl, mert eü intézményeket alárendeltek a covid tombolásnak. Egy példát láttam konkrétan: a srác februárban sztentet kapott (ez egy szívbe ültetett implantátum), de nem tudták betenni rehabilitációra (ahol folyamatos kontroll alatt vezetik vissza az egészséges életbe) hanem hónapokon át otthon ült a gyerek. És hónapok után indult el a rehab folyamata, szépen teli is volt vérnyomás problémákkal. De az ő esete kb. nulla, hiszen a saját lábát jött és ment.

GABOR2 2021.08.09. 18:32:30

@lomposfarkas: Hát nehéz ügy, jó egészséget kívánok. Én is ismerek olyat, akit tavaly szeptermber helyett, csak idén április végén fogadtak értágításra és akkor is egy hónapot bentvolt, mert ezerszer elhasztották a beavatkozást, mondva, hogy vannak fontosabb esetek.

Azt tudom mondani, hogy ha az ember nem öreg és egészséges ez a vírus szinte biztos, hogy nem árt neki, ez statisztika.

Ha valaki nem ebbe a csoportba tartozik, megértem, hogy az oltást akarja, bár... kiráz a hideg attól, hogy ennyire erőszakosan akarják beadatni... vajon miért?

Ha pedig mindenképpen oltás lesz... hát nem tudom melyik kéne. Pfizert ajánlja a mainstream, node megbízható. A kínait mások, node nincs antitest sokszor? Akkor mi a jó?

Saját ismerősi kőrben az Astra több embernek is durva, sokáigtartó mellékhatásokat okozott, azt semmiféleképpen se, de egy külföldi rokon a kínaira is panaszkodott, hogy azóta másként érzi az ételek ízét és levert ilyesmi...

Borathan 2021.08.10. 12:10:59

Van jobb ötleted, mint az oltás? Mert az, hogy oltást ne, az egy dolog, de akkor mi legyen?

GABOR2 2021.08.10. 14:32:56

@Borathan: A fiatal korosztálynak semmi kötelezőt, mert rájuk statisztikailag alig veszélyes. Az időseknek, betegeknek mondanám, hogy oltás, de egyrészről kiráz a hideg, hogy ennyire le akarják nyomni a torkunkon, nekem ez a gyanus.

Másrészről az egyik legnagyobb elutasító csoport éppen az egészségügyi dolgozók között kerül ki. Ugyanis ők is tudják, hogy egy normálisan le nem tesztelt vakcina maga is hatalmas kockázat. És bizony nem volt letesztelve normális, hisz annyi el se telt, hogy legalább egy középes időtávú vizsgálat meg lehetett volna. Lehet évek múlva derülnek ki durva mellékhatások.

Azzal, hogy lezárásokkal, távolságtartással lassítják az elterjedését időt adnak a vírusnak mutálódni. Lehet jobb lenne elkapnák sokan, kialakulna a védettség az emberekben természetes módon és akkor a későbbi muntánsok se árthatnak ha egyáltalán lesznek... bár valószínű a világból sohase tűnik el a vírus, de nem is lenne ott mindentütt.

És mégegyszer... kiráz a hideg attól, hogy rengeteget hazudnak, non-stop ismétlik ugyanazt ( agymosás egyik típusa), elhallgatatnak rengeteg embert, köztük sok egészségügyi szakértőt, erőszakhoz nyúlnak és nagyon sietnek.

GABOR2 2021.08.10. 22:10:51

Tegnap hallgattam az esti Krónikát a Kossuth Rádión... fél füllel.

Volt ez a kommunizmusra emlékeztető lépés, hogy pl. diákokat küldtek azon idősekhez akik nem akarták beoltani magukat, hogy "meggyőzzék" az időseket, hogy oltassák be magukat.

Na ennek a főnöknője beszámolt az eredményről, amitől felforr a...

Szóval azt mondta, hogy csak minden 5. ember állt rá legalább látszólag az oltásra, a többi nem akarta és mondta is, hogy kifejezetten nem kér belőle.

DE!!!!!!!

Állítólag ugyanezen emberek tömegesen olyat fűztek ehhez a kommentjükhöz, hogy "ők ebből kifejezetten nem kérnek", hogy de ha kötelezővé teszik, akkor mennek beoltatni magukat...

Tehát megszületett a következtetés... kötelezővé kéne tenni.

Hát b@sszák meg. Egyrészről nem hiszem el, hogy "szinte mindenki hozzáfűzte ezt", másrészről mondták, hogy igazából az emberek nem kérnek belőle, akkor meg minek erőltetik ennyire?
süti beállítások módosítása