Új tech trendek és egyebek...

ÚJTECHKOR...

ÚJTECHKOR...

Ipar 4.0: No problemo, right?

2021. március 17. - GABOR2

Találtam egy újabb cikket az Ipar 4.0-ról.

Már nem egyszer történt, hogy gyárleállások voltak netrekötött rendszerek miatt és ezzel óriási károkat okoztak. Írtam is bizonyos esetekről korábban.

Így hát gondoltam hátha eljutottunk már oda, hogy az Ipar 4.0-val kapcsolatban meg merik említeni, hogy azért lehetnek problémák... Mondjuk ez is még nagyon kedves kifejezés lenne, mert inkább azt kéne mondani, hogy a sérülékenység probléma miatt az egész egy zsákutca, ha teljesen őszinték vagyunk. Ez már látszik a már megtörtént leállások számai alapján.

De egy szó sincs a biztonságról.

"Ipar 4.0: egyelőre nem veszélyeztetik a robotok a hazai munkavállalók állásait"

"A 90-es évek eleje óta nem látott hatékonyságnövekedést hozhatnak az Ipar 4.0-hoz kapcsolódó megoldások. Azok a cégek járnak a legjobban, amelyek nem várják meg, hogy egy-egy technológia széles körben elterjedjen, hanem elsőként állnak neki az új fejlesztések bevezetésének – mint ahogy a Hell Energy is tette. A cég és az Ipar 4.0 kivitelezésekben élen járó Delta Systems Kft. szakemberei szerint az Ipar 4.0 technológiák új minőséget hoznak a termelésbe, ugyanakkor egyelőre kevesen használják ki a lehetőségeket. Csereklye Barnabással, a HELL ENERGY Magyarország Kft. ügyvezető igazgatójával és Vidra Lászlóval, a Delta Systems Kft. ügyvezető igazgatójával beszélgettünk."

Feltették a kérdést... mire jó ez az egész egyáltalán; válasz:

"Az Ipar 4.0 lehetőséget ad a bonyolult technológia folyamatok paramétereinek valós idejű monitorozására, elemzésre, mely elengedhetetlen az eredményesség érdekében.

Emellett a termék nyomon követés - különösen az élelmiszeriparban - az alapanyagtól a késztermékig is egy igen fontos minőségügyi elvárás, melyre szintén megoldást kínál egy ilyen rendszer, melyhez elengedhetetlen elvárás a megbízhatóság és pontos adatszolgáltatás."

Oké, szóval élőben láthatom az adatokat a gyáram működéséről... vajon ez majd ad-e akkora hatékonyságnövelést és értéket, hogy cserébe bevállalom, hogy non-stop támadnak hackerek, akik miatt leáll a gyár rendszeresen... a válasz az, hogy... nem; de az is felmerül, hogy vajon miért várnak olyan nagy hatékonyság javulást, amikor már szinte minden közepes és nagyobb ilyen cégnél van olyan pozició, hogy logisztikai kontoroller akinek csak az a dolga, hogy non-stop javítsa a hatékonyágot, méréseket végezzen, jelentéseket gyártson... akkor ők ezek szerint olyan gyengén végzik a munkájukat, hogy valami aranybánya szintű javítási lehetőség van a hatékonyságnövelésben, dacára, hogy évtizedek óta léteznek és mindenféle dolgot kitaláltak már a hatékonyság javításra? Nem hinném.

Hopp... talán mégis szó van a biztonságról?

"Milyen kihívások merülnek fel egy ilyen rendszer kialakítása során?"

Nincs, hanem elismétlik, amit már előbb mondtak:

"Vidra László: Sok vállalatnál éppen a sok szigetrendszer párhuzamos működése nehezíti a fejlesztést. Ilyenkor olyan ernyőmegoldásra van szükség, amely egységes rendszerbe szervezi az adatokat. A MES (központi termelésirányítási rendszer) megoldások folyamatosan és valós időben gyűjtik az adatokat a teljes termelési folyamatról. A működési anomáliák azonnali feltárásával és adott esetben beavatkozással pedig jelentős növekedés hoznak a termelési hatékonyságában. Az integrált rendszernek köszönhetően minden döntéshez szükséges adat azonnal és kontextusában elérhető."

Védelem csak hiba esetén jön szóba, de azt is persze a szuper rendszerek megelőzik, így nincs kiesés soha ( majd a hackerek gondoskodnak róla, meg amúgyis lesz alighanem )

Kapunk egy sírást arról, hogy úgy tűnik másoknak ez feltűnt és akárcsak a felhő esetében, nem akarnak az emberek átállni maguktól:

"2017 óta eltelt három év, ami a technológia iparában hosszú időnek számít. Változott-e valamelyest a helyzet a kutatás óta?

Vidra László: Úgy látjuk, hogy a helyzet érdemben nem változott, továbbra is meglehetősen lassú az átállás a digitális folyamatokra."

Aztán kapnak még kellemetlen kérdést:

"Mi állhat emögött a lassú átállás mögött?

Vidra László: Kettős oka lehet annak, hogy a hazai vállalatok nem kapkodják el az átállást. Egyrészt az új technológiák ára viszonylag magas, így meg kell gondolniuk, mely technológiákat mikor érdemes elkezdeni használniuk a működés optimalizálása érdekében. A másik tényező pedig az Ipar 4.0 megoldásait körüllengő bizonytalanság – sokan nem látják, hogyan illeszthetnék be ezeket a technológiákat a működésükbe, hogyan lesz ez számukra kifizetődő."

Szóval, ha még ki is vesszük a képletből az általám felhozott hacker problémát, két dolgot látunk... a cucc drága és nem látják az értelmét a vállalatvezetők, mert attól, hogy élőben látod az adatokat nem lesz nagyobb a bevételed, ha korábban már alkalmaztál kontrollert. Hasonlít a felhőre... biztonsági problémák vannak, nagyon káros potenciálja van, drága és... amúgyis mi értelme az egésznek?

Amúgy a cikk címe is érdekes... miért veszélyeztetné az emberek állását, hogy élőben látják a termelési adatokat?

De menjünk tovább egy másik cikkre. Mint láthatjuk az Ipar 4.0-ás cikk nem ismer semmi biztonsági problémát, de mások nem így látják:

"A NATO főtitkára megnevezte a legnagyobb biztonsági fenyegetéseket"

"Jens Stoltenberg tájékoztatásában kiemelte, hogy a szövetség tagjai előtt álló kihívások között Oroszország destabilizáló magatartása, a folytatódó terrorista fenyegetések, kifinomult kibertámadások, Kína megerősödése és a klímaváltozás biztonságot fenyegető hatásai szerepelnek."

Ettől pedig az "összefogás" se ment meg, csak ha józan ész szerint döntesz: nem kell Ipar 4.0... vagyis inkább az amit ezzel a névvel most el akarnak adni neked.

A bejegyzés trackback címe:

https://ujtechkor.blog.hu/api/trackback/id/tr9716468346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Koenigsberger 2021.03.18. 10:41:30

Rögtön írni akartam, hogy mint általában, itt is leginkább csak pénz kérdése a bevezetése... Csak azért megy nehezen, mert a vállalatvezetés a fejéhez kap, hogy ez nem fér a büdzsébe, hacsak (mint költséghatékonyság esetén mindig) nem kezdenek el kirugdalni embereket, de azt manapság már (még) törvények szabályozzák Gyártósorisztánban is, nemhogy nyugatabbra. Meglepő módon a fejesek bónusza, jutaléka, költségtérítése soha szóba se kerül, ha a bevezetendő „új technológiák viszonylag magas árairól" van szó.

Másrészt amit folyton elsumákolnak, az az, hogy újdonságok esetén a munkaerő képzésébe is be kéne fektetni, hogy az új folyamatokba ne szarjanak bele kegyetlenül. Erre se költenek soha, legfeljebb a lózungok szintjén. De a felfogás az, hogy szóban elmondjuk, mit kell csinálni, aztán majd Jóskapista belejön az új módiba valahogy (megszoksz vagy megszöksz - jön helyetted más). Ráadásul ez már azután szokott megtörténni, hogy megtakarítás címén a munkaerőt megtizedelték (sokszor úgy, hogy minden 10. szerencsétlen Jóskapista *maradt*, a többit meg leépítették).

Arról sosem szólnak ezek az innovációs huszárok, hogy nem az adatgyűjtésen és -elemzésen, hanem a hatékony és valós adatrögzítésen áll vagy bukik minden. Tehát rögzítés! Azaz hogy milyen adatokat fognak elemezni ezek a bevallottan nagyon intelligens és hatékony rendszerek, miután a terepen nincs egy hozzáértő sem, aki magát az adatrögzítést felügyelje... -- azt el lehet képzelni. Nem baj, akik a very smart Ipar 4.0-t rájuk tukmálták, legalább mutogathatnak vissza a cégre. De alapesetben úgyis évek telnek el, mire a vállalat egyáltalán észreveszi, hogy hiába a sok csodás KPI, ha a placcon szart töltött a palacsintába az Ipar 4.0, mert a kutya se ért hozzá. Nem baj, addigra már úgyis ott lesz az Ipar 22.0 is! Lehet update-elni!

Egyébként arra is kíváncsi vagyok, Mo-on ez a sok innováció meg automatizáció mikor ütközik össze frontálisan a kormányzati agitproppal: hiszen itt tudásalapú társadalom épül és százezreket vezettek vissza a munka világába a csodás közmunkaprogram révén! = Százezrek tudnak köztereken gyomot kapirgálni, a lapát nyelét fogni vagy udvart söprögetni napi 6-8 órában közpénzért.
Más kérdés, hogy ha meg is lenne az akarat felső pol. körökben, ezt az embertípust már soha az életben nem is lehetne már egy Ipar 4.0 környezetbe belenevelni, mert több kárt csinálna, mint hasznot. (Hiszen produktívan dolgozni nem tud, csak azt tudja, hogy kell a kötelező munkaidőt kibekkelni.)

A dolgok kimondott iróniája, hogy aki már dolgozott nagyvállalatnál és KKV-nál, az tudja, mi az innováció legfőbb akadálya: pl. a 30 éve egy állásba belegyepesedett „középvezetők", akik tanulásra való képtelenségük okán minden újításra gyanakodva néznek (pl. „menjen csak minden papír alapon 3 példányban, mert 30 éve úgy csinálom és semmi baj vele, még ha külön raktár is kell a tornyosuló dossziéknak"). Továbbá akadálya a csókos/káder alapon szerveződő munkaerő. Amelyik esetén úgy érvényesül a Pareto-elv, hogy a konkrét munka 80%-át az ott lévő emberek 20%-a végzi el. Tehát itt jön képbe a cikk címe: dehogy innoválódunk, automatizálunk, kérem szépen. Mert akkor mi lesz a zsíros állásunkkal, ahol a kávé- és cigiszünetek közé iktatunk be némi látszatmunkát, miközben az éhbérért ott güriző Gyakornok Pistikékre és Újonc Beácskákra tukmáljuk a munka nagy részét, akik örülhetnek, hogy egyáltalán van munkahelyük. (Aki tehetséges, az meg inkább rövid úton dobbant külföldre.)

Szóval nem kellenek ide hackerek se, csak a jó öreg, máig mindent körüllengő dohánybűzös munkamorál a pacal-, sör- és fingszagú Kádár-rendszerből.

Köszönöm a figyelmet.

GABOR2 2021.03.18. 12:37:57

@Koenigsberger: Az volt nekem érdekes a cikkben, hogy bár kimondták, hogy az Ipar 4.0 szerintük arról szól, hogy élőben gyűjtik be az adatokat a termelésről és szállításról, de aztán emberek kirúgása került szóba, pedig az már más téma, az a robotizáció.

Az Ipar 4.0 arról fog majd szólni, hogy azért, hogy a létét igazolják az embereket totál ki fogják zsigerelni, mert látják, hogy egy órában nem 5 percet pihent, hanem 5 perc 10 másodpercet és ezért rászólunk.

Ahol meg eleve probléma a munkamorál nem kell nagyítóval vizsgálni, hogy találj módott a javulásra.

"l. Erre se költenek soha, legfeljebb a lózungok szintjén. De a felfogás az, hogy szóban elmondjuk, mit kell csinálni, aztán majd Jóskapista belejön az új módiba valahogy"

A cikk ezen a ponton is érdekes fordulatot vesz, mert azt írja, hogy nem lesz szükség betanulásra... és megint érdekesen néz az ember, hogy most robotizációról van szó, vagy pedig amint definiálták, csak élő monitoringról. Ezt írtják:

". A hagyományos, "tapasztalat alapú” gyártásmenedzsmentnek minél hamarabb "adat alapú" gyártásirányítássá kell válnia. Ennek a váltásnak jelenleg a legtöbb üzemben két akadálya van. Egyrészt nem elérhetők vagy nem mindenhonnan elérhetők valós időben az információk a gyártásban résztvevő eszközökről. Másrészt, ha meg is vannak ezek az adatok, azok széttagoltan, alrendszerek hálójában vannak, nem segítve ezzel az áttekinthetőséget vagy a rendszerek közötti összefüggések felismerését."

Fura, azt hiszik, hogy olyan rendszert építenek, amiben bár ott van az ember, a tapasztalata egyáltalán nem számít... vagy valószínű inkább csak nem akarnak érte majd fizetni.

"Meglepő módon a fejesek bónusza, jutaléka, költségtérítése soha szóba se kerül, ha a bevezetendő „új technológiák viszonylag magas árairól" van szó."

A vezetők erre hivatkozva kérnek bónuszt. Jobb lesz a cégnek, mert csökken a költsége majd... Aztán amikor már be van vezetve eltelik 5 év és a vezető akit felelőségre kell vonni, már nem vezető többé, mert ha jól tudom átlagosan 5 évig vezető valaki.

Koenigsberger 2021.03.18. 20:33:56

@GABOR2
igaz, tényleg nem tesznek különbséget.

Egyébként alapban nem kéne, hogy az automatizáció/robotizáció ellentétes legyen a létra legalsó fokán álló munkaerő érdekeivel. Legalábbis nem mindenki olyan selejt mentalitású már manapság, hogy évtizedekig akarjon lubickolni ugyanabban a kilátástalan pocsolyában. Csak ugye a cégek sehol se szeretnek a képzésre költeni és időt szakítani rá, max. a lózungok szintjén és a törvényi szabályozás kényszerítő ereje által. Még az arra alkalmas embereket se képzik, hanem úgy gondolkoznak, hogy inkább fölveszünk olyanokat, akiknek már megvan a kellő tapasztalata, csak skatulyából kell előhúzni. Függetlenül attól, hogy tanulmányok és statisztikák tömkelegei igazolják, hogy ez a drágább opció, lévén a már ott lévő munkaerő bére a piaci átlag alatt maradhat még így is, viszont az újonnan fölvett munkaerő épp azért vált munkahelyet, mert nem elégedett a bérével, ergo a tapasztalt új munkaerőnek alapban többet kell fizetni.

Az meg külön a kedvenc témám, hogy itt a 21. század első negyedének végén automatizáció és távmunka és miegyéb ide vagy oda, miért még mindig csak a berögzült „8 óra munka, 8 óra pihenés" keretrendszerben hajlandók a cégek gondolkozni. Teljesen idejétmúlt dolog a 8 órás munkaidő is. Ha van valami pozitív oldala az ész nélküli gépesítésnek, akkor pont ezt kellett volna már réges-rég kiváltania, hogy az ember a produktív, kreatív munkára tudjon fókuszálni.

GABOR2 2021.03.18. 21:54:27

@Koenigsberger: Volt egy sorozatom, még nulladik része is volt és körbejártam az innováció problematikáját, itt a talán legutolsó része:

ujtechkor.blog.hu/2018/01/24/az_innovacio_nem_fogja_megoldani_a_problemakat_7_resz

Manapság egységnyi munkás a technológia fejlődése miatt sokkal többet termel mint korábban... csakhogy ehhezképest nem kap többet, mert a vállalkozó mindent kb. szépen megtart magának. Pedig ha a dolgozó is arányosan megkapná a részét, a nyugdíj probléma is megoldódna, mert hiába fogyunk, több értéket termelünk... csak meg kéne kapni, de nem kapjuk meg.

Azonkívül sok fejlesztés abba az irányba megy bizony, hogy még kevesebb ember kelljen, de igen alapból nem kéne hogy probléma legyen. Igazából nekem nem is ezzel van bajom, hanem ha pl. rákötik a termelést a netre, ezzel kitéve támadásnak az ipart. Ha szépen el van szeparálva akkor nincs baj vele; főleg ha fejlett, nem szennyezi annyit a környezetet, az ilyen fejlesztéseket támogatom.

Emberekbe senki se szeret fektetni, merthogy kitanul nálunk aztán lelép máshova több pénzért... hosszú távon viszont vesztes lesz tőle az ország.

Koenigsberger 2021.03.19. 21:30:22

@GABOR2:
visszaolvastam - igen, ez a nézőpont is igaz. Tény, inkább az aránytalanság a baj a munkát végzők és a látszatmunkát (se) végzők között. De hát a lényeg, hogy a világ egyik legjobban szétadóztatott országa vagyunk, az áfa az egekben, sávos adózás sincs már rég stb. Mind-mind az aránytalanságot növeli.

A felhő-mániának és minden netre kötésének meg alighanem az az oka, hogy így operatív (titkosszolgálati) szintekről bármi elérhető legyen. A biztonság fogalma itt ugye egész más színezetet kap. Nem is akarják, hogy bármi is biztonságos legyen, sőt.
Az amerikai elnökválasztásoknál ezt már nem is titkolták. A lényeg, hogy bárkit/bármit bármikor manipulálni lehessen...

Jut még eszembe: arról volt már szó itt a blogon, hogy a robotizáció stb. miatt munkanélkülivé váló tömegekkel mi a „terv"? Már régen emlegetik az ún. egyetemes alapjövedelmet (universal basic income, UBI), de ezt világszerte ezelőtt csak gazdasági analfabéták és egyéb elmebetegek emlegetté. Viszont tavaly óta mintha egyre közelebb kerülne a bevezetése. Úgymond a tesztüzem már megvolt világszerte a vírus miatti kijárási tilalmak alatt a plebsnek korlátlanul nyomtatott pénz (segélyek) formájában.

Na mindegy, kellemes hétvégét. :)

GABOR2 2021.03.20. 02:53:08

@Koenigsberger: Szerintem ez az alapjövdelem azért olyan sűrgős, mert jön a sok migri, aki sohase fog beilleszkedni és finanszírozni kell őket, mert bár károsak nagyon akarják őket.

Az is vicces, hogy azzal párhuzamosan, hogy azt mondják, hogy a robotok majd elveszik a munkát azt is mondják, hogy kellenek a migrik munkaerőnek... meg hogy robotok miatt képezni kell magunkat, hogy hasznosak maradjunk... de a migrik meg pont nem azt a képzett munkaerőt képviselik.

Amúgy meg nem egyszer már előkerültek furcsaságok... pl, hogy a robotizáció nem is növeli úgy bőséget mint gondolják:

ujtechkor.blog.hu/2018/04/24/a_robotizacio_igazabol_semmire_se_jo

Meg eleve, lehet hogy a robot jó egy-két dologra amire programozzák, de minden máshoz nem ért, vagy pedig retardált szinten ért. Pedig ugye sokszor megkérnek dolgozókat, hogy pluszban intézzenek már el ezt-azt; robotokat nem lehet erre megkérni.

Az alapjövedelemmel egyébként már kísérleteztek többfele városi szinten. Ugye az volt az elmélet, hogy majd kitőr a nagy kreatívság mindenkin és magától dolgozik majd és olyan dolgokat alkot meg amit el se tudunk képzelni. Mindenhol bukás volt.

Jó hosszan itt van egy elemzés az egyikről:

g7.hu/vilag/20191208/hatba-szuras-zsugorisag-es-moralis-csod-miatt-bukott-el-a-nagy-kiserlet/

Koenigsberger 2021.03.20. 21:38:12

Lehet, hogy más a megközelítésünk, de talán azért, mert vidékről származom. Ha ott bevezetnék az alapjövedelmet, tényleg az történne, amit annak idején a Kiszámoló is remekül leírt (2014-es cikk!)

kiszamolo.hu/a-garantalt-alapjovedelemrol/

Illetve a probléma oka Mo-on, hogy már így is úgy szórják a pénzt, mintha egy nyugati jóléti államban élnénk. A következmény: a jövedelem szarrá adóztatása (teszem hozzá: ami miatt minden vállalkozás úgy csal adót, ahogy csak tud, és a kp-forgalom az egekben). És erre akarnak még több ingyenpénzt az okosok alapjövedelemmel, mikor már így is katasztrofális a helyzet (és azóta csak rosszabb lett):

kiszamolo.hu/az-ingyenpenzrol-ujra/

Bocs egyébként, nem akartam elvinni ebbe az irányba a témát, a lényegben egyetértünk: NEM tör ki mindenkin a kreatívság, ha ingyenpénzt kap.
Ezt itt, a UK-ban nagyon jól látom. Annyi segélyt kapnak (csalnak ki) egyesek hogy ez a hozzáállásuk: „nem éri meg full-time dolgozni" -- aztán hogy egy ilyen hozzáállású embernek a part-time munkája is mennyit ér, hadd ne részletezzem. Nagyjából üdülni járnak be a munkahelyre.

Amit mondani akartam, hogy az alapjövedelem egyetlen értelme lenne a kormányok szempontjából, hogy a munkanélküli és a selejt réteg nyugodtan bámulja a képernyőt és ne gondolkozzon semmin, ne csináljon semmit, csak négy-öt évente szavazzon a jó irányba. Akármennyi pénzt is adnak egy ilyen embernek, akkor is csak hónapról-hónapra fog élni, azonnal elkölti élvezeti cikkekre, hiszen ingyen adja az állam. Hogy ki finanszírozza, az senkit nem érdekel...

Egyébként Mo-on, ahol mondhatni kézzelfogható közelségben van még mindig a kommunizmus és visszasírják a Kádár-rendszert, kár is ezen vitatkozni. Mindenki azt mondja, „akkor milyen jó volt", hogy „mindenkinek volt munkája" stb. stb. Meg volt „ingyen" sör meg virsli május elsején -- komolyan vannak ilyen „érvek"! Ha rávezetem őket, hogy persze, csak ennek a nagy ingyenségnek a levét a gyerekek és az unokák generációja issza a mai napig, azt nem akarják látni.

MInd ezt a munkamorált sírják vissza („a viszonyom hiába van meg, a szervezetem nem kívánja" - pont mint ma a közmunkaprogram):

www.youtube.com/watch?v=J8GOh4SPyCI

Remek kordokumentumok ezek a Magyar retró, Budapest retró stb. című filmek. :D

GABOR2 2021.03.20. 22:31:19

@Koenigsberger: Az is baj, hogy olyan alapjövedelmet akarnak ami pont akkora lenne mint mondjuk Németországban, mert ha tudják, hogy ott többet kapnak átvándorolnának mégha ide is telepítenék őket, tehát már arról is beszéltek, hogy nekünk is annyit kéne adni a migriknek mint a németek... Micsoda "remek" ötlet lenne. Nem csak azért, hogy nézzék a tv-t, hanem azt akarják, hogy az európaik keveredjenek a migrikkel, a nők szemében viszont csak akkor "menők" ha úgy látszik van valamilyük... ezt finanszíroznák meg az európaik saját pénzéből. A sajtó meg majd eladja az egzotikus idegen képét.

A korábbi generáció védelmébe azért tegyük hozzá, hogy az állami pénzt a rabló privatizációval szépen elherdálták, lehetett volna csinálni azt sokkal jobban.

A belintelt cikk nem jelenti az én hozzáállásomat a témához, csak be akartam rakni, hogy bukás volt... később beleolvastam és ha jól látom mindenféle egyéb kifogást próbált találni a sikertelenségre azonkívül, hogy eleve rossz ötlet.
süti beállítások módosítása