A legnagyobb felhő lékelőnél úgy tűnik valami gond van:
"Az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Ügynökségénél (NSA) szép lassan felmondanak a legprofibb szakértők. 2015-től kezdődően az NSA több száz nagy tapasztalattal rendelkező hackert, mérnököt és kutatót veszített el."
"Az ügynökség egyik korábbi kutatója, Ellison Anne Williams szerint – aki 2016-ben mondott fel – a járvány lenne a legjobb kifejezés a helyzet leírására."
"Közvetlenül utána kb. 10 kollégája adta be a felmondását, akik - elmondása alapján - a legjobbak között voltak."
"Vannak olyan részlegek, ahol a korábbi alkalmazottak 50%-a felmondott."
Talán nem értenek egyet mindazzal ami ott nap mint nap történik? Nem szeretnek lopni százmilliós nagyságrendben üzleti titkokat, miközben hivatalosan hallják a szabad verseny fontosságát, vagy a szellemi tulajdon védelmének fontosságát? Még emlékeznek arra, amikor azt hitték nemes ügyket fognak szolgálni, nem pedig tolvajok lesznek?
Itt egy aranyos rész:
"Az NSA munkatársainak hatáskörébe tartozik például
az Iszlám Állam megfigyelése, az orosz és az észak-koreai hackerek tevékenységének a semlegesítése,
valamint a külföldi hatalmak lépéseinek az elemzése."
Igen, például ezekkel foglalkozik az NSA, de például mondjuk úgy 90%-ban azzal, hogy üzleti titkokat lopjon. Nincs itt semmi Snowden mindenki menjen szépen tovább. Ha érdekel, hogy mivel foglalkozik még az NSA például csináltam róla korábban egy sorozatot, ami a Snowden dokumentumokra épül.
A cikk szerint főleg a pénzért és a rossz vezetésért mennek el a legjobbak. De az is lehet, hogy már nincs számukra kihívás. Ma már egy akcióval egy egész kontinenst ki lehet elméletileg rabolni hála a cloud erejének és utánna már nagyon nincs dolog. Újra ellopni ugyanazokat az infókat csak kapacitás pazarlás. Úgyhogy lelépnek a legjobbak és keresnek új kihívást.
És akár csak a nagy techcégeknél amint távoznak az igazi profik, jönnek az "újfajta emberek".
"A profi szakembereket tapasztalattal nem rendelkező amatőrökkel helyettesítették"
Végülis a rendszer kiépült, csak üzemeltetni kell a profiknak nem kell mindig ott lenniük. Csak akkor lesz gond, ha valami egyedit kell feltörni.
"Az NSA megpróbálja helyettesíteni a hiányzó munkaerőt, azonban hasonló nagy tapasztalattal rendelkező szakembereket általában nem sikerül találnia. Ezzel kapcsolatban a még ott dolgozók többször próbálták meg kérdőre vonni Rogers igazgatót, ő viszont határozottan tagadja a probléma létét.
Egy újabb nagyon aranyos mondat a cikkben:
"Reméljük, hogy az Obama által kinevezett igazgató leváltása után jobbra fordulnak a dolgok."
Miért reméli ezt az Origo cikk írója? Szeretné, ha hatékonyabban lopnák európai cégek és politikusok titkait? Oké...