Ha már új évbe léptünk nemrég kicsit tekintsünk a távlatokba... Egy szinte kimeríthetetlen témáról szeretnék írni és ez a biotechnika. Nem is igaz talán, hogy annyira távolinak kéne tekinteni a dolgot, egy csomóminden történik ma, vagy történt tegnap, de még mindig csak a feltáruló lehetőségek egy aprócska szelete vált valóra. Most nemcsak a dolgok szép és jó oldaláról lesz szó.

A tudomány megadta az eszközöket amelyekkel belebabrálhatunk az élővilág rendjébe, és mindezidáig ismeretlen eljárásokkal tudjuk megváltoztatni az állatokat és a növényeket. Ismerjük a géntérképüket és lehetőségünk van arra, hogy egyetlen gént vegyünk célba, hogy azon nyomban kikapcsoljuk, vagy aktiváljuk. Meg van a lehetőség, hogy ezekkel a technikákkal olyan gyógyításokat hajtsunk végre az élőlényeken amiket eddig nem lehetet, vagy hogy kibővítsük a természet adta érzékeiket. Sok a szép és jó dolgot igérő dolog van. Csakhogy amikor saját elhatározásunk és szükségleteink szerint szabunk át más fajokat, nem feltétlenül az állatok jólléte lebeg a szemünk előtt. Tény, hogy egy egész iparág szakosodott éppenséggel beteg állatok laboratóriumi tenyésztésére, amelyeket tudósoknak adnak el. Ezeket az állatokat azért tenyésztették ki, hogy mindenféle nyavajától szenvedjenek. Vannak cégek amik pl. olyan sertéseket adnak el, amelyek cisztás fibrózisok van, és rákosak, egy másik cég olyan rágcsálókat kínál amik az Alzheimer-kór szimptómáival vannak megspékelve, vagy éppen olyat amik szívelégtelenségben hajlamosak összerogyni. Ezeket az állatokat tudósaknak adják el, akik e teremtmények tanulmányozásával fontos dolgokat tudhatnak meg az ember betegségeiről. Kérdés, hogy etikailag ez vajon igazolható-e.

Nemcsak azért változtatnak az állatok génkészletén, mert a tudomány fejlődését akarják elősegíteni. Ma már erősen gondolkodnak hobbiállatok megváltoztatásásán. Emberi hóbortból változtassuk meg pl. egy álliat színét. Vagy pl. ott van pl. a világító macska. Ez a macska pont úgy néz ki, mint a közönséges házi kedvencünk: bolyhos vörös bundája van és rózsaszín orrocskája. De sötétben fluoreszkál: halvány rózsaszín orrocskája neonzöld fénnyel világítani kezd, mert egy világító medúza DNS-éből minden sejtjébe beiktattak egy darabot. A fia Kermit szintén fluoreszkál. És még rengeteg kombináció elképzelhető, mert ezek a egyik fajból a másikba való génültetések meglehetősen könnyen működnek. Lehet, hogy hamarosan létrejön majd a rózsaszín póni, vagy a kedvenc focicsapat színeivel rendelkező háziállat. Kérdés, hogy helyes-e ilyen célokért megváltoztatni az állatokat. Van, aki azt mondja, hogy bolygónk állati lakóit kifejezetten természetellenes manipulálni: fájdalmat okozunk vele az állatoknak, és áruvá silányítjuk a többi élőlény létét. A jelenség bírálói úgy vélik, igyekezeztünk, amivel a földkerekség állatvilágát próbáljuk újraszabni, az emberi elbizakodottság legrosszabb megnyilvánulása. Ráadásul rengeteg kockázattal jár, de a cégek csak a profitot nézik igazán. Ezek a génkezelt állatok kikerülhetnek a természetbe és ha éppenséggel életképesebbek akkor kiszoríthatnak más fajt. Vagy rosszabb, szaporodhatnak velük és nem tudjuk mi lesz. A mutánsok létrehozásához, van egy speciális eszköz amit úgy hívnak, hogy transzpozon, vagy más szóval "ugráló gének": olyan DNS-darabokról van szó, amelyek képesek a génállományban egyik helyről a másikra ugrálni. Ha a tudósok transzpozont juttatnak az embrióba, ez az idegen DNS-darab véletlenszerű pozicióban fog beépülni a génállományba és kikapcsolja azt a gént, amelyikbe beilleszkedett - bármelyik legyen is az. A módszer igazi veszélye azonban az, hogy amikor egy ilyen lény felnő és párosodik, az utódaiban a transzpozon a génállomány egy másik részére ugrik át, és egy újabb gént lehetetlenít el. A kutatóknak halvány fogalmuk sincs, hogy a további párosodás során hol üti fel a fejét a tranzpozon, melyik gént blokkolja és végső soron ez mit von maga után. Persze ez csak egy módszer.

Aztán ott van az állatok klónozása. Rengeteg próbálkozás kell még, hogy egy klont létrehozzunk. Dollyt a klónozott bárányt 277 alkalommal próbálták meg létrehozni, 29-szer kaptak életképes embriót és csak egyetlen egy maradt végül. Jó sok embrió pusztult el amik élhettek volna. Másik érdekessége a klónozásnak, hogy nem feltétlenül lesz majd a klónozott állat ugyanaz amiből klonozták. Több okból is. Pl. a beültetett mondjuk vérsejt sejtmagjával nem tudja nem tudja pontosan mit kell kezdeni a petesejt a hímivar sejt esetében tudja. Vagy pl. nem ugyanazok a gének vannak akiválódva benne, vagy a másik környezet más géneket aktivált. Pl. van egy klónozott maicska amiket más lett a szörszíne. Újabb probléma a klónozással, hogy sokszor nem annyira életképes a klón mint az eredeti állat. A tények aggasztóak. A hibák és rendellenességek rendszerint a szaporodás velejárói - nem minden megtermékenyített petesejt tapad meg a méhfalon, és előfordulnak halvaszületések, illetve születési rendellenésségek függetlenül attól, hogy egy állat miként fogant. Vannak fajok amelyek hajlamosabbak születési rendellensségekre, és nehezebb is klónozni őket. Egy kutyát pl. sokkal keményebb dolog volt klónozni mint egy macskát.

Ez egy olyan hatalmas téma amiről egyszerűen nem lehet egy blogbejegyzésben normálisan kitárgyalni. Amiket írtam még vázlatpontoknak is kevesek, de akit érdekel a téma olvassson utánna, mert ez a terület is tartalmaz óriási veszélyeket.