Új tech trendek és egyebek...

ÚJTECHKOR...

Egy cikk azoknak, akik a "független" infobiztonsági megoldásokban bíznak

2020. február 14. - GABOR2

Ez a hír engem is meglepett... De nem a fő mondanivalója miatt... hanem amiatt, hogy ez most téma és hogy a svájci védelmi minisztérium vizsgálatot indított az ügyben... Ugyanis én erről már rég tudtam... a story történelmi, tehát miért lett ez most téma... magyar cikkből nem derül ki egyértelműen.

De azért érdemes két ok miatt is a cikk fő mondanivalójával foglalkozni itt. Egyrészről jól mutatja azt, hogy a lehallgatások nem Snowden idejében kezdtek durva módon folyni, az amerikaiak már sokkal korábban is nagyban gondolkoztak, beleértve azt, hogy saját szövetségeseiket is lehallgatták. A másik amiért érdemes a storyval foglalkozni, ami igazából, mint mondtam... régi, mert mutatja azt, hogy mennyire hamis volt már akkor is azoknak a reménye, akik úgy áltak hozzá a titkosítás témájához, hogy biztonságban vannak a titkaik, mert... egy független, semleges féltől szerzik be ehhez a technikát. Ez a "véd magad valami független vállalati megoldással" ma is nagyon menő... csak éppen lehet, hogy kamu, hisz már korábban is milyen jól bevállt.

Igazából a story sokkal hamarabbi időpontban is kezdődhetne... Amikor a szövetségesek megnyerték a második világháborút a német Enigma titkosításokat rutinszerűen feltörték. Viszont ezt nem árulták el a háború végén. És... ő maguk árulták egy csomó országnak az Enigmákat, hogy használják. És persze simán lehallgatták őket.

Ez a bili kiborult tán és ha jól emlékszem a franciák jöttek tán rá és ők, meg utánna sokan mások szerettek volna valami más megoldást. És itt kezdődhetne a mostani cikk storyja.

Sok állam úgy döntött, hogy nem készít saját titkosító berendezést, hanem egy független, semleges, svájci vállalattól vesz "megoldást".

A gond az volt, hogy a vállalat igazából nem volt semleges... a CIA tulajdona volt... persze rejtett tulajdona. És lehallgathattak emiatt erőfeszítés nélkül 120 országot, jó sok időn át. Sőt, állítólag vannak akik még mindig használják ezeket a cuccokat.

"Crypto: a fél világot lehallgatta az amerikai és a nyugatnémet titkosszolgálat"

"Egy olyan svájci cégbe vásárolta be magát a két ügynökség, ahol megközelítőleg 120 ország titkosított adatforgalmához fértek hozzá.

Az amerikai és a német hírszerzés évtizedekig hozzájutott külföldi országok titkos adataihoz, miután felvásárolták a világ legnagyobb kódolóeszköz-gyártóját, a svájci Crypto AG-t – számolt be a The Washington Post című amerikai napilap és a ZDF német közszolgálati tévécsatorna helyi idő szerint kedden. A svájci védelmi minisztérium vizsgálatot indított az ügyben."

"Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és a német Szövetségi Hírszerző Szolgálat (BND) a hidegháború alatt, 1970-ben vásárolta meg a titkosítóeszközöket gyártó céget, amelynek ügyfelei között szövetségesek és ellenfelek egyaránt szerepeltek. A nyolcvanas években a CIA által feldolgozott titkosított diplomáciai és kormányzati üzenetváltások mintegy 40 százalékát Crypto eszközökkel gyűjtötték. Több országban máig használnak ilyen berendezéseket. A svájci vállalat első nagyobb megrendelése a második világháborúban érkezett az amerikai hadseregtől. Ezt további megbízások követték, és a Crypto AG dollármilliókhoz jutott eszközeivel, amelyeket több mint 120 ország használt. Ügyfelei között volt Irán, India, Pakisztán, Törökország, Japán, latin-amerikai junták, sőt, még az ENSZ és a Vatikán is, de még Magyarország is."

Ez olyan bizar... ez a story nem most derült ki, én már évek óta olvastam és mint történelmi anyagot... miért lett ez most fontos... aktuál politika... a nyugati sajtó a saját nyugati példáján át mutatja, hogy ezért kell félni a kínaiaktól:

"A Crypto-ügy párhuzamba állítható azokkal a mai aggodalmakkal, amelyek a különféle külföldi kormányokkal kapcsolatba hozott technológiai vállalatokat,..."

Miért most:

"A svájci védelmi minisztérium szerdai közleményében azt írta: nyomozást indított az ügyben. A tárca jelezte: tavaly év végén szerzett tudomást róla, hogy a Cryptónak visszaélésekhez lehet köze. Ezt követően a svájci legfelsőbb bíróság egyik bíráját, Niklaus Oberholzert bízták meg azzal, hogy vizsgálódjon, és tisztázza a tényeket. Oberholzer négy hónap múlva hozza nyilvánosságra a nyomozás eredményét. A minisztérium aláhúzta: egyes vádak annyira régiek, hogy nehéz, ha nem egyenesen lehetetlen rekonstruálni, mi is történt valójában."

Szóval érdemes visszanézni történelmi esetekre, mert mutatják... igen, nagyban gondolkoznak, igen, megteszik a szükséges erőfeszítést és igen, képesek arra, hogy egy semleges vállalat álcája mögé bújva ellopják a titkokat... pedig az emberek pont azért mentek oda, hogy ezt elkerüljék.

És ma is... nehogy azt hidd, hogy nem lopnak ki minden titkot a felhőkből... nehogy azt hidd, hogy nem tudják már akár másnap(vagy előbb) megszerezni mindent a magyar digitális állami rendszerekből amit felraknak netre... éppen ezért a digitális állam gyengíti az államot és veszélyes nemzetbiztonsági... kockázat? Hisz biztos, hogy megteszik amitől félünk. Amíg béke van lopják az infókat, ha háború lesz tönkrevágják a rendszereket.

Amúgy olyan vicces ez a svájci miniszter... azt mondja "vádak"... aztán meg mindenki tudja, hogy 2018-ban adta el a CIA a vállalatot: "A CIA végül 2018-ben adta el a Crypto AG-t. A vállalat biztonsági piaci szerepe addigra jelentősen beszűkült, főként az online titkosító technológiáknak köszönhetően."

Így van, halad a világ... még több "független", "semleges" online titkosító technológiára és vállalatra van szükség.

Kultúrháborús történések - különkiadás - 8

Zuckerberg kálváriája a sajátjaival

Mikor elkezdtem a "Kultúrháborós történések" sorozatot már az elejefele írtam, hogy úgy tűnik Zuckerberg más mint a többi, mert ő még továbbra is inkább a Facebook pénzszerző funkcióját tartja a legfontosabbnak, míg mások - akár örülnek neki, akár nem - már inkább a platformjuk ideológia terjesztő funkcióját helyezik első helyre, akár brutális veszteségeket is bevállalva.

Az utóbbi időben Zuckerberget rendkívül hevesen támadták minden fronton a ballib erők... celebek, politikusok, megmondó emberek, kommentelők, még Soros is... nem mintha úgy kéne venni, hogy neki nincs köze a többiek tiltakozásához.

Zuckerberg úgy próbálja továbbra is beállítani magát mint a szólásszabadság bajnoka, ami így nem igaz, hisz ő is bannolt sokakat és nem is engedte vissza őket... amennyire én tudom. Ő még fiatal és szeretné a hatalmát és a pénzét maximalizálni és erre nem jó stratégia, hogy emberek tízmillióit törlöm a platformomról, mert más politikai nézeteket vallanak mint a ballibek. Ezt még részben be is vállalná, de most nem csak erről van szó és itt meghúzott egy világos vonalat.

Zuckerberg a vonalat ott húzta meg, hogy most a ballibek azt követelik tőle, hogy "hamis" politikai hírdetések ne jelenhessenek meg a Facebookon...  ebben nem engedett. Azt, hogy mi a hamis, a balliberális oldal határozná meg, természetesen. Olyan ez mintha mondjuk az MSZP-DK és a többi ilyenek döntenének arról, hogy Orbán Viktor melyik beszéde jelenhetne meg... a hamisakat nem engednék... Mindenki tudja, hogy ebben az esetben egy üzenet nem érne el téged Orbán Viktortól, mert "természetesen" minden hazugság amit mond szerintük. Na, pont ezt akarták kikényszeríteni a Facebookból, hogy Trump hirdetései közül csak a "nem hazugság" jelenhessen meg. Ezekről a hírdetésekről tudni kell, hogy anyagilag nagyon jól megéri a Facebooknak és nem akarják, hogy ez többé ne legyen, tehát ha a valóságban a szólásszabadságért nem is, ezért a pénzért harcraszállt Zuckerberg és kijelentette, hogy nem a Facebook dolga eldönteni, hogy egy politikai hírdetés igaz, vagy nem, a választók felnőtt emberek, döntsék el ők. Ami rendben is volna egy normális világban, de nem abban amiben élünk. Hatalmas támadási hullám kezdődött ellene minden fronton.

De még a konkrétumok előtt térjünk ki Sorosra, aki szintén megszólalt a témában. Ugye ő magát egy szentnek akarja beállítani, aki csak jót akar az emberiségnek. Nos, vannak elméletek, hogy csak a pokolban akar minél jobb helyet magának, ezért bevállal ügyeket amiket finanszíroz saját vagyonából, vagy hogy már csak a politikára áll föl neki és ezért hajlandó pénzt veszíteni... Nos, én emlékeztetnélek arra, hogy pl. az egyik jogvédő alapítványának vezetője nyiltkozta pár éve, mikor nagyon sok migri jött... igazából minden végsősoron a pénzről szól. Soros kap támogatásokat, szeretné ha tőle vennének fel hitelt, szóval neki ez az egész buli megéri nagyon is.

Zuckerbergnek, meg más techvállalatoknak viszont nem éri. A Google csak első körben tavaly veszített a Youtube cenzúrázása miatt 70 milliárd dollárt. Zuckerberg nem akar bevállalni ilyen veszteségeket, főleg hogy látja... a vesztes oldalon fog állni ennek elllenére is.

Tehát Zuckerberg nem bannolja Trumpot és hajlandó üzletelni a konzervatívokkal.

Lássuk csak, mit is kapott ezért az utóbbi időben.

Mark Hamill valószínű összekötötte a kellemeset a hasznossal úgymond. Ő utálja Trumpot, de a Facebookon az SJW-k ettől függetlenül széttámadják más témák miatt, úgyhogy szerintem neki ebből elege lett és úgy távozott, hogy az SJW-k ne tudjanak belekötni... Azt mondta, hogy tiltakozásképpen teszi, mert a Facebook hajlandó Trump "hamis hirdetéseit" megjeleníteni.

"Már a Jedik is elkerülik a Facebookot"

Nem ő volt az egyetlen híresség aki így próbált menekülni az SJW-ktől.

Stephen King író előállt azzal, hogy ő nem törekszik a diverzitásra a műveinél, számára a minőség az első.

"Stephen King nem törekszik a diverzitásra"

„A művészet terén nem érdekel a diverzitás, csak a minőség. Azt hiszem, ha máshogy tennék, az helytelen lenne.”

„Íróként csak 3 kategóriában jelölhetek: legjobb film, legjobb adaptált forgatókönyv, legjobb eredeti forgatókönyv. Számomra a diverzitás kérdése –  mivel egyébként is a színészekre és a rendezőkre vonatkozik – nem merült fel.”

Nos, ha kicsit is képben vagy a mai várható reakcióval, akkor el tudod képzelni mit kapott ezért a szövegért. Aztán ő is, ahelyett, hogy bátran kiállt volna azért, amit mondott, pont úgy lelépett mint Hamill.

"Stephen King törölte magát a Facebookról"

Persze azt ő se mondhatja, hogy azért mert az SJW-k izekretépik, nem; azért lép le, hogy tiltakozzon azért, mert a Facebook hajlandó Trump hírdetéseit megjeleníteni... Jaj talán így megmenekülök az SJW-k haragjától.

"Nem bírom, a hamis információk özönét, amelyet megengednek a politikai hirdetésekben, és nem bízom abban, hogy képesek megvédeni a felhasználók személyes adatait "

"Annyira csalódtam, hogy Mark Zuckerberg többre értékeli a profitot az igazságnál, hogy úgy döntöttem, törlöm a Facebook-fiókomat" 

Hát persze, hogy azért... eddig sohase tünt fel, hogy nem tudja megvédeni a felhasználók adatait, meg eddig óké volt a másik is... biztos semmi köze sincs a törlésnek ahhoz, hogy az SJW-k pokollá tették az életét és megpróbálják őt is szalonképtelenné tenni. Láthajuk, Stephen King normális elképzetést vallott, de nem bátor és kitartó ember.

De aztán persze nem lehet kihagyni a díjátadókat se a politikai üzengetésekből:

"A következő film hőse egy naiv, megvezetett gyerek, aki náci propagandát terjeszt, a neve Mark Zuckerberg"

"Cohen a "legjobb vígjáték vagy musical" kategória díját adta át a Jojo Rabbit című film alkotóinak, amit az alábbi szöveggel vezetett fel, tökéletes faarccal olvasva fel azt a papírjából:

"A következő film hőse egy naiv, megvezetett gyerek, aki náci propagandát terjeszt és csak képzeletbeli barátai vannak. A neve Mark Zuckerberg."
Majd "javította magát":

"Bocsánat, ez egy régi felvezető szöveg a Közösségi hálóhoz.""

Természetesen a politikusok se maradhatnak ki a "buliból", vagy inkább bully-ból.

"Beleszállt a Facebookba egy amerikai csúcsképviselő: Ezek félrevezetik egész Amerikát"'

Szóval Zuckerberg most hírtelen félrevezeti egész amerikát, mert hajlandó megjeleníteni másik pártok üzeneteit, -ha fizetnek érte, - mint a ballib.

"Nancy Pelosi, az USA kongresszusának képviselőházi elnöke szerint a Facebook szégyenteljes vállalat, megvezetik a népet."

Emlékeztek még a korai időkre... amikor olyan szövegeket nyomtak, hogy... milyen fantasztikus, hogy összekötik a világon a különböző embereket, olyan lesz mintha mindenki egy nagy faluban élne, mindenki szóhoz juthat, ez segíti majd a megértést, meg a demokráciát... hol vannak ezek a dolgok ma már? Megjelenít másik véleményt mint ami a ballibeké... náci propagandista, hazugságok terjesztője.

"Pelosi Mark Zuckerberg és Donald Trump egy korábbi találkozóján is élcelődött. Mint mondta: a Facebook mást mutat az embereknek, miközben Donald Trump amerikai elnökkel "smúzolnak"."

Hillary Clinton is felszólalt:

"Hillary Clinton: Mark Zuckerberg olyan, mint egy idegen hatalom"

"Hillary Clinton szerint a Mark Zuckerberggel való tárgyalás olyan, „mintha egy idegen hatalommal tárgyalna”, és meggyőződése, hogy a Facebook kifejezett szándéka Donald Trump újraválasztása."

Különben szerintem ez hülyeség, a Youtube sokkal inkább segítette Trumpot, a Facebooknak most azért is kerítenek ekkora feneket, mert... ő az utolsó aki nem hajlandó beállni a sorba.

De még ezzel együtt is... a Demokraták vesztésre állnak.

Miközben Trump szinte minden szempontból rekordokat dönt, a saját pártjuk egymás ellen harcol és mostmár amiatt kell aggódniuk, hogy Trump nemcsak hogy nyer... hanem történelmi rekordot döntve fog nyerni... és akkor mi lesz a narratívájukkal?

Olyan cikkek jelentek meg mostanában, hogy ez Trump legjobb hete, stb.. A Demokraták nyilván tudják, hogy nem fognak nyerni, ezért már készülnek állítólag egy új Impeachmenttel.

"‘We lose 48 states’: Democratic congressman says Trump would demolish a democratic socialist candidate"

"Trump's best week ever?"

"Democratic contest looks like catastrophic mess of 1972"

"'Not happy with this field': Chris Matthews of MSNBC says 2020 Democrats can't beat Trump"

Aztán még Zuckerberg "megható" nyilatkozata, hogy kiáll a szólásszabadság mellett:

"Kiáll a szabad véleménynyilvánítás mellett Zuckerberg"

"A Facebook vezérigazgatója szerint egyre több dolog kerül fel arra a listára, amiről a nyilvánosságban nem szabad beszélni, és ez nem tetszik neki."

"A Georgetownon tavaly beszédet mondtam az elveinkről, a szabad szólásról, és ez az a terület, ami érzésem szerint támadás alatt van most. Egyre inkább felszólítanak minket, hogy cenzúrázzunk számos különböző dolgot, ami egyre inkább kényelmetlen a számomra. Úgy érzem, mintha egyre csak növekedne a nyilvánosság előtt ki nem mondható dolgok listája, és ezzel én nagyon nem értek egyet.”

„Úgy gondolom ez az új megközelítés sokakat ki fog akasztani, de a korábbi hozzáállás is bántott embereket, így kipróbálunk valami újat” – összegezte.

Ha jól emlékszem az angol nyelvű források elárultak ebben az esetben is nagyon fontos "részleteket" amiket a magyar sajtó nem, de elvesztettem őket, úgyhogy talán érdemes lesz nektek utánnakutakodni.

De talán térjünk is vissza az egyik főszereplőhöz, Soroshoz, hisz sok más szereplőt igazából ő finanszíroz, hogy eljátsza a szerepét... bár persze ez az egész sokkal nagyobb mint egy ember, még ha az milliárdos is.

"Újabb felvonás a Soros-Zuckerberg háborúban"

"Soros György szerint nem szabad Mark Zuckerberg kezében hagyni a Facebookot."

"Ismét nekiment Mark Zuckerbergnek Soros György. Pénteken cikket közölt a befektető a New York Times-ban, ahol ismét kijelentette, hogy a Facebook vezetőjének le kellene mondania pozíciójáról, ezzel újabb löketet adva az évek óta tartó adok-kapoknak a két milliárdos között."

„Úgy gondolom Trump elnök és Mark Zuckerberg rájöttek, hogy érdekeik egybeesnek – egy újabb győzelem még több pénzt jelentene a Facebook vezetőjének” – írta Soros, majd hozzátette, hogy Sheryl Sandberg működésért felelős vezetőigazgatónak is be kellene nyújtania lemondását, sőt kényszeríteni kellene őket erre. „Egyszerű elvet követ Zuckerberg és Sandberg: maximalizálni a profitot a következményekre való tekintet nélkül. Így hát feltétlenül meg kellene oldani, hogy ne maradhassanak vezető pozícióban” – emelte ki.

Szóval... azért gondolj bele, milyen örült világban élünk. A demokrácia bajnok USA-ban azt nyomathatják, hogy egy másik párt hírdetése ne jelenhessen meg, mert az szerintük hazugság... mikor mondaná a magyar ellenzék Orbán egyetlen ötletére is, hogy jó, függetlenül attól, hogy jó vagy rossz? Soha... És akkor ez lenne a norma, a ballibek majd eldöntik mi mehet... hát nyilván magukon kívül senki.

Ajánlás: Így is szivatni fognak a "jövő autói", amik teli lesznek "szolgáltatásokkal"

Egyre több minden lesz "szolgáltatás" és online átállítható, így érhetnek ilyesmi meglepik is, a ha a "jövő autóit" preferálod:

"Kikapcsolta a robotpilótát a Tesla egy használtan értékesített modellnél, mondván, az új tulaj nem fizetett érte közvetlenül a cégnek"

A felhő ereje: hiába volt nő a főnök, repült a cloud miatt

Ha követted a felhős jelentéseimet és cikkeimet, már láthattad, hogy baj van a felhő körül. Annyira nem vészes már a felhő réme, hogy abba is hagytam azokat a jelentéseket. Viszont a bukás következményei azért szépen lassan jönnek, egyre több "víziós" vezető bukik meg, mert nem tudja tovább szépíteni a csődött.

A felhő sok cégnek milliárdos kárt okozott és most nem a hackelésre gondolok, hanem azokra a cégekre amik elhitték, hogy jó ötlet felhős szolgáltatónak lenni.

Korábbán már leírtam többször, hogy hogyan tudták titkolni a kudarcokat a víziós vezetők a részvényesek előtt, ezt nem írom le újra. Ez viszont már egy régi nóta és a részvényesek fokozatosan meg tudják az igazságot.

Egy korábbi esetre is emlékeztetnék, amikor a részvényesek nemcsak simán ki akarták rúgni a felhő imádó vezetőt, hanem be is perelték.

 "Perbe fogják a részvényesek az Oracle-t"

"A vád szerint félrevezette a befektetőket a vállalat, nem is annyira kelendő a felhő."

"Befektetői perlik be az Oracle-t, a panasz szerint azért, mert a cég félrezetette őket a felhős technológiák térnyerése kapcsán. A több befektetési alapot, például a floridai Sunrise város tűzoltóinak nyugdíjalapját is összefogó perben a felperesek azt állítják, hogy az Oracle nem megfelelő tájékoztatást adott a felhős bevételek növekedéséről, ezzel pedig súlyos károkat okozott."

A mai történet víziós, legendás, női, tehát divers, felhő imádó, főnőkét nem perelték be, legalábbis eddig, csak szépen szélnek eresztették, miután sok éven át, sok milliárdos kárt okozott a viziója.

"Távozik az IBM vezérigazgatója"

"Távozik az IBM vezérigazgatója, Ginni Rometty, jelentette be meglepetésszerűen a cég a csütörtökön."

"Távozik az IBM éléről Ginni Rometty vezérigazgató, jelentette be a technológiai óriás csütörtökön. Az elmúlt mintegy nyolc évben az IBM arcaként megjelenő vezető az egyik legismertebb amerikai cégvezérként hagyja ott a társaságot az ott töltött negyven évnyi munkaviszony után. Utódja áprilistól Arvind Krishna, a társaság felhős üzletágának jelenlegi vezetője lesz."

"Rometty távozása meglepetésként érte mind a cég dolgozóit, mind a szakmát, ahol az IBM-re évek óta jellemző, átütő sikerek nélküli útkeresés dacára az egyik legelismertebb amerikai cégvezetőnek számított. A vezető feladata volt, hogy az IBM-ből a régi idők begyepesedett, hardverfókuszú technológiai multijából egy modern szemléletű, elsősorban felhőalapú és AI-termékekre fókuszáló technológiai céget alakítson, a folyamat azonban Rometty szerint sem ment teljesen zökkenőmentesen, a tulajdonosok türelme pedig mostanáig tartott."

Az IBM vezetőcseréjének hírére a cég papírjainak kereskedés utáni árfolyama 4 százalékot emelkedett.

Aki amiatt aggódik, hogy jaj, ezután az IBM biztos megint életképes céggé fog változni... nos, úgy tűnik, a felhős behülyítés mérge annyira erős náluk, hogy még mindig azt hiszik, hogy nem a felhővel van a baj, hanem saját magukkal, tehát mi a megoldás... még több felhő:

"Utódja áprilistól Arvind Krishna, a társaság felhős üzletágának jelenlegi vezetője lesz."

Micsoda név, Krishna... a felhőhöz úgyis kell hitbeli fanatizmus.