Új tech trendek és egyebek...

ÚJTECHKOR...

ÚJTECHKOR...

Több játszma is hamarosan végetér a koronavírus körül + saját story

2022. január 20. - GABOR2

Szerintem több játszma is kezd lezáródni a koronavírus körül mostanság... Egyszerűen ugyanúgy már nem lehet továbbhúzni a dolgokat.

 

Nézzünk is pár dolgot. Mostmár még a mainstreamben megjelenő tudosók is egyre inkább nem értenek egyett dolgokkal...

Nemrég Rusvai Miklós mondott ellent... azóta is ez vele az utolsó interjú.

Ő most kifejtette a véleményét, hogy szerinte nem jó ötlet, hogy a betegségen átoltottakat ezentúl a kormány hivatalosan nem kezeli immunisnak pedig hát azok, sőt sokkal inkább azok mint az oltásokkal, amik mellett lehetsz ugyanúgy beteg és átadhatod másoknak is. Tegnap hallottam a baloldali Hill adását ahol már eljutottak arra a fokozatra is, hogy nem is enyhék a tünetei a beoltottaknak se, meg hogy be kell látni, hogy semmilyen intézkedés se ért semmit és semmilyen vakcina se, úgyhogy kellene, hogy az orvosok a vakcinán túl is ellássák az embereket tanácsokkal.

"Rusvai Miklós: az omikron elhozza a nyájimmunitást, 90 százalék feletti védettség jöhet Magyarországon"

Az idézet ami kinyirta úgy tűnik a mainstream karrierjét:

"A virológus a jelenlegieknél szigorúbb intézkedéseket nem tart szükségesnek, de azzal nem ért egyet, hogy oltási igazolvánnyá alakul a védettségi igazolvány (csak az a 18 éven felüli minősül oltottnak, aki megkapta a koronavírus ellen a harmadik oltást, valamint az, aki két oltást kapott és a másodikat hat hónapon belül). Szerinte ugyanis az oltással szerzett immunitás nem különböztethető meg a fertőzéssel szerzettől, hiszen mindkettő jelentős mértékben megemeli az egyén immunitását. A fertőzöttséget, ha az nem hat hónapon túli, ugyanúgy el kellene fogadni, mint a hat hónapon belüli második, vagy a harmadik oltást."

Ezenkívül nyájimmunitást vár, mert sokan elkapják az omikront és sokan oltattak is.

Ehhezképest a világon most, amikor lényegében úgy tűnik, hogy elérkeztünk a végső fázishoz, pont most hozzák meg gyorsan a legdurvább intézkedéseket:

"A német kormány bevezetné a kötelező oltást"

"Megszavazta a francia parlament: jelentősen megnehezítik az oltatlanok életét"

Maszkok, távolságtartások, lezárások... semmit se értek a Demokraták által irányított területeken... mégis még több kell belőlük... de persze Marcon is ugye már bevallotta... ez nem az emberek biztonságáról szól már rég... ez az oltatlanokkal való kib@szásról szól, hogy rákényszerítsék őket az oltásra, amit mindenáron be akarnak adni, de látszólag kb. nulla a hatékonysága.

És az omikron ellen ezt már el is ismerik:

"Kikerüli az omikron a világ legtöbb helyen használt oltóanyagait"

"Hatásosabb a Szputnyik-vakcina az omikron ellen, mint a Pfizer olasz és orosz tudósok szerint"

Ez amúgy nem meglepő... a világ most úszik már a vakcinákban, ami miatt már van másodlagos piac, sőt ingyen osztogatás.

Hát kell az új vakcina amit csak a gyártótól lehet drágán megvenni... Megint hipp-hopp kész lesz.

"Márciusra kész lehet a Moderna omikron-vakcinája, de csinálnak egy hibrid, koronavírus és influenza elleni oltást is"

Úgyhogy majd megint lehet sajnálkozni, hogy már majdnem megvolt az immunistás, de aztán közbejött valami:

"Rékassy Balázs szerint nyárra meg lehet itthon a nyájimmunitás"

"Ha nem történik valamilyen előre nem látott esemény, akkor nyárra az oltottak és az omikoron átesett magas száma miatt védett lehet a társadalom a koronavírustól."

Amúgy arra is fény derül, hogy mennyi minden kamu van a koronavírus statisztikák körül, de ezt nem feltétlenül, nagy címlapokból tudod meg... hanem egy-egy elejtett rövidke részből egy alapvetően másról szóló interjúban.

Van pl. az, hogy mondják, hogy jaj de sokan kerülnek kórházba. Ez monjduk most nem magyar hír, de itt van egy:

"Egy hét alatt kétszeresére nőtt a kórházban ápolt koronavírusos gyerekek száma Romániában"

Nyilván azért nyomatják ezt, hogy minél több gyereket is oltsanak be ezzel a valamivel... nehogy talán megbosszulják majd  a szüleiket.

Na mindegy... szóval látsz egy ilyen szöveget és gondolhatod... ilyen sokan kerülnek kórházba... akkor azok biztos baromi rosszul vannak.

Aztán találkozol pár ilyen elejtett szöveggel máshol:

"Sokan úgy fekszenek a kórházban koronavírusosnak titulált betegként, hogy egyébként semmilyen panaszuk, tünetük nincs. Ez amiatt van, mivel sokakat tesztelnek a kórházban Covidra, és ha pozitívra jön ki a teszt, akkor átkerül a Covid-osztályra, akkor is, ha egyébként egyéb probléma miatt van a kórházban az illető."

"Szlávik János: nem biztos, hogy az a megoldás, hogy 4-5 havonta újraoltjuk az emberiséget"

Hoppá... ugye így már milyen máshogy fest az az adat, hogy mennyien vannak kórházakban a covid osztályon?

Sokan úgy vannak ilyen kovid osztályon... hogy az égvilágon látszólag semmi, de semmi bajuk.

A másik meg, hogy egyre jobban látni, hogy igazából az oltottak száma jóval kevesebb lehet, mert most is itt van egy nővér, aki tömegesen segített embereknek elkerülni az oltást...:

"Letartóztatták az ápolónőt, aki többször is csak eljátszotta, hogy beadja a vakcinát az oltásellenes pácienseinek"

Aztán... voltak itt undorító cikkek is.

Itt van egy ilyen:

"Oltassuk vagy ne a gyereket? – szakértő válaszol a Mandinernek"

Ebből a cikkből megtudhatjuk, hogy az illető több gyereket akar beoltatni, plusz aki nem ért egyett az oltással annak csak érzelmi okai vannak, plusz kiderül, hogy rengeteg ember nem akarja vinni a gyerekét oltani... még az oltottak se. Miért? Nem kapunk választ. Azt megtudjuk szerinte mennyi lenne a minimálisan elvárható beoltott... nos... 100% az összessel:

"Kétségkívül náluk a százszázalékos felső határ volna elvárható, vagyis a teljes átoltottság, ráadásul nem csak az alapoltással, de az emlékeztetővel is. "

"Erre nem tudok egyértelmű választ adni. Még a felnőttek esetében sem mérhető fel, hogy mi a félelem oka. A lakosság védőoltáshoz való hozzáállása érzelmileg motivált. Ezt pedig nehéz megtörni racionális érvekkel. A gyermekek esetében ellenérvekkel nem nagyon találkozunk, inkább arról van szó, hogy a szülők egészen egyszerűen nem hozzák el a gyermeket oltásra. "

Szóval látszik, hogy egyre inkább a gyerekekre hajtanak rá... talán, hogy ne maradjon senki aki bosszút állhat majd.

Amúgy meg... oltassuk-e a gyereket?

Korábban minden gyógyszernél az volt a tudományosan elfogadott hozzáállás, hogy sok éven át kell tesztelni. Közép és hosszútávú hatásokat is figyelni kell. A koronavírus úgy tűnik kollektív memóriavesztést okozott azoknál a szakértőknél akik a mainstreamben megjelenhetnek.

A statisztikák szerint a gyerekeknek szinte semmi esélyjük sincs rá, hogy bajuk legyen. A vakcina viszont tartogathat meglepiket.

És azt is tudjuk, hogy oltással is tovább tudják adni... tehát igazából semmi értelme gyerekeknek beadni...

De igazából abból is- és sok más dologból is- , hogy aki átesett a betegségen és igazából immunis rá, hivatalosan nem az, látszik, hogy igazából csak mindenáron be akarják adni az embereknek ezt a valamit... Pedig már még Rusvai is kiakadt, hogy nem számít immunisnak aki átesett a betegségen, pedig igazából az.

Aztán, hogy valami pozítívval zárjak... valahol visszaléptek, mert érezték ebből baj lesz:

"Visszalépett a Csehország a kötelező oltás bevezetésétől"

"A cseh kormány szerdán hatályon kívül helyezte azt a rendeletet, amely kötelezővé tette volna a koronavírus elleni védőoltást a kulcsfontosságú szakmában dolgozók és a 60 év felettiek számára, elkerülendő a társadalom megosztottságának mélyülését – indokolták. "

"Petr Fiala miniszterelnök kijelentette, hogy kormánya nem lát okot a kötelező oltás bevezetésére, szemben azzal, amit azt az előző adminisztráció tervezett egyes szektorokban. Hozzáteszik, hogy az álláspontjuk nem változott azzal kapcsolatban, hogy az oltás a legjobb módja a koronavírus elleni védekezésnek."

Persze már lehet amúgyis megvolt az a minimumszám amit elégnek tartottak.

Saját storym meg az, hogy volt nálunk valaki aki 6 nap alatt  hivatalosan túl is lett a koronavíruson... és 6 nappal az elkapása, vagy kimutatása után nekem már egy szobában kellett vele kb. egész nap dolgoznom a héten. Azért én nem hinném, hogy 6 nap alatt eljutunk már oda is, hogy nem is fertőz az illető.

Tehát valószínű én is elkaptam, de nem érzek semmit. Az illető ekkor egyébként már látszólag jól volt, viszont amikor maszkban feljött egy emeletnyit lépcsőn azt mondta légszomja van és tán 26 éves az illető... Mondjuk semmi kondija sincs amúgy se.

Tehát a cégem ennyire vigyázz rám és másokra, miközben hivatalosan mindenkinek a home office-t ajánlja.

A Microsoft biztonsági csapata hozza a szokásos formáját, sőt

Ezek se ígértek olyat hogy jobb lesz majd... és nem is lett, sőt:

"Elront egy csomó dolgot a Windows-okban a kedden kiadott havi foltcsomagjuk"

"A Microsoft kedden kiadott szokásos havi foltcsomagja több mint száz hiba javítását tartalmazta - de a jelek szerint sajnos egy rakás újat is behozott azon rendszerek működésébe, amire feltelepítették. Redmond ugyanis már most, alig három nappal kiadását követően közel fél tucat problémát listáz a KB5009543 néven azonosított javításgyűjtemény támogatási oldalán, amikkel a felhasználók szemben találhatják magukat."

De azért... úgy tűnik a jó szándék azért megvolt, megvolt, mert... az egyik hiba megakadályozza a jövőbeli frissítéseket, ezzel végetvetve a jövőbeli felesleges szenvedéseknek.

"Ezek közül az egyik legsúlyosabbnak az a hiba tűnik, ami szerint "egyes eszközök nem tudnak új frissítéseket telepíteni" és helyette a "PSFX_E_MATCHING_BINARY_MISSING" hibaüzenet jelenítik meg - hiszen ezeknél a működést a Microsoft nem is tudja helyreállítani majd egy később kiadásra kerülő, automatikusan települő folttal, hanem a felhasználók kénytelenek lesznek azt valamilyen módon maguk (kézzel) elhárítani, és csak ezt követően számíthatnak majd a további problémáik megoldására gépeiken."

Ha ezek után is jönnek majd frissítések hozzád... nem mondhatod, hogy te ezt nem akarod. Te... szereted, ha szivatnak. Tehát nincs kifogás a jövőben.

"lyen további probléma lehet pl. az is, hogy nem tudnak belépni a Layer 2 Tunneling Protocol (L2TP) vagy IP security Internet Key Exchange (IPSEC IKE) protokollakat alkalmazó VPN hálózatokra a keddi foltcsomag telepítését követően. "

Hát igen, valami köze van a securityhez... távoli asszociáció.

Egyébként meg ugye a vírus miatt fontos, hogy távolról lehessen dolgozni és a Microsoftnak fontos, hogy működjön a világ karanténok idején is:

"Ugyanakkor akik nem VPN-nel, hanem távoli asztallal (RDP) lépnek be munkahelyi vagy távoli gépeikre, szintén hibába futhatnak az új javítócsomag felrakása után. "

""A hitelesítő adatok nem működnek. [..] Sikertelen bejelentkezési kísérlet" hibaüzenettel honorálhatja ezen kísérletüket a keddi foltcsomagot is tartalmazó Windows."

"Végül pedig a javítások telepítését követően a tartományvezérlő (Domain Controller) kiszolgálók váratlan újraindulásokat szenvedhetnek el, a korábban ISO képfájlból felrakott Windows 10-ekről pedig kérdés nélkül eltűnhet az Edge böngésző korábbi verziója a keddi foltpakk felrakása után. Utóbbinál csak összetett, a böngészőt a telepítőkbe beintegráló "varázslással" lehet a problémát megoldani a Microsoft szerint, aminek módját a cég az említett tudásbázis cikkben írja le."

Ezek egyre sz@rabbak.

A fiatalok már az iskolában belekóstolhatnak a digitális ország szépségeibe ( feltört online napló )

Csak a szép és a jó a digitalizációval kapcsolatban, meg a szövegeket a fiatalokról, hogy ők értik az egészet...

Nos, úgy tűnik egyesek még annál is jobban értik az egészet, mint szeretnék...

Legalább a többi fiatal is hamar belekóstolhat a "digitális ország" nem annyira reklámozott oldalába... vagyis abba, hogy az egész sérülékeny, hogy az egészet szét lehet hackelni...

És pont ez történt:

"Feltörték egy pécsi iskola elektronikus naplóját, a rendőrség már nyomoz"

"[MTI] Rendőrségi nyomozás indult egy pécsi belvárosi iskola elektronikus naplójának feltörése miatt - erősítette meg a Pécsi Újság keddi értesülését a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-nek. A nyomozás információs rendszer vagy adat megsértése miatt folyik - közölték."

"A Pécsi Újság hírportál értesülése szerint egy ismeretlen elkövető több ezer érdemjegyet írt be az intézmény elektronikus naplójába. Az iskola erről levélben értesítette a szülőket. A híradás szerint az eset az elmúlt napokban történt; az intézmény vezetése azt követően tett feljelentést, hogy magától az elkövetőtől értesült a visszaélésről, miután ő utalást tett arra egy elektronikus levélben."

Akkor a tanárok is kaptak egy leckét a digitális világ... hát nem éppen szép oldaláról.

"A portál beszámolója szerint az intézményben hozzálátták a nem valós érdemjegyek kiszűréséhez. Az iskola elektronikus naplója sem a szülők, sem a diákok számára nem érhető el jelenleg. Az MTI értesülései szerint az eset a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumát érintette. "

Majd megbeszélik egymás között, ki hogyan emlékszik hanyast is kapott... Durva javulás várható az átlagban.

A fiatalság meg remélem az ilyen történetek miatt is képes lesz arra amire a jelenlegi vezetők között látszólag szinte senki: látni, hogy a digitalizáció nem csak jóval jár... fontos dolgokat nem kéne netrekötni. És majd az öregek fura gondolata lesz náluk, hogy azok mindig észnél akartak mindent digitalizálni, tekintet nélkül a veszélyre. Ez egy igazi előrelépés lenne.

 

Ha ez így lesz Matolcsy teljesen kicsinálja a gazdasági növekedést hamarosan

Matolcsyval és Vargával már jópár alkalommal foglalkoztam és hogy megértsd, hogy miért állítok bizonyos dolgokat vissza kéne olvasni.

A lényeg: Matolcsy és Varga háborúban áll és Matolcsy főleg rengeteget árt az országnak.

Most nem ismétlek, hanem mutatók nektek két cikket amik a héten jelentek meg. Nincsenek kapcsolatban egymással közvetlenül, csak éppen az egyikben elárulja Matolcsy, hogy mire készül a múltra tekintve... a másik meg pont egy teljesen más okból elemzi ugyanazt a múltat, de közben elárulja, hogy amire Matolcsy most készül... ki fogja csinálni a gazdasági növekedést.

Kezdjünk is bele:

"Matolcsy György azt elemezte, visszatérhetnek-e az 1970-es évek"

Az indok egyébként amit Matolcsy használ, hogy miért árt annyit a gazdaságnak az az infláció letörése. Most is erről lenne szó:

"Monetáris szigorítással lehet és kell is megfékezni az inflációt, ahogy azt már az 1970-es évek válságának végén is láttuk – véli a jegybankelnök, aki sok hasonlóságot lát az ötven évvel ezelőtti és a mostani helyzet között."

Szóval Matolcsy ezt az eszközt akarja használni és elárulja azt is, hogy ez szerinte milyen jövőhöz vezet majd:

"Az előttünk álló időben Matolcsy szerint tartós marad az infláció, emelkednek a kamatok, tartósan magasan alakulnak a költségvetési hiányok és az államadósságok, mérsékelt lesz a GDP-növekedés, romlik a beruházási környezet, veszélybe kerül a magas foglalkoztatottság és állandósulnak a társadalmi feszültségek."

Érdekes ugye, bár küzd majd az infláció ellen, de nem fog járni nagy sikerrel már előre elmondja, ami miatt még inkább olyan lépésket tesz ami bár nem használ az infláció ellen, de baromira rombolja a gazdaságot.

És lám milyen igaza van, nem lett jó most se az inflációs adat... tisztára mintha az egész egy félrekezelés lenne:

"Itt a bombameglepetés: nem enyhül az árrobbanás Magyarországon!"

"Decemberben 7,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak Magyarországon, ez megegyezett a novemberi szinttel – közölte a KSH péntek reggel. Vagyis a várakozásokkal ellentétben nem enyhült az inflációs nyomás az év végén, ami egyértelműen kellemetlen meglepetés. Így továbbra is tizennégyéves csúcson van az áremelkedés."

"A még rosszabb hír, hogy a szakemberek egyértelműen arra számítottak, hogy novemberben tetőzhetett az infláció, legfeljebb az év eleji átárazások hozhatnak kellemetlen meglepetést, ehhez képest

KELLEMETLEN MEGLEPETÉS, HOGY MÁR DECEMBERBEN SEM CSÖKKENT AZ ÁREMELKEDÉSI ÜTEM, ERRE A MEGKÉRDEZETT ELEMZŐK KÖZÜL SENKI NEM SZÁMÍTOTT."

A "kezelés" pedig a még több rombolás, még sokkal drágább hitelek, magasabb törlesztőrészletek:

"Most érdemes lecsapni ezekre a lakáshitelekre, mert még durvább kamatok jönnek"

Most pedig térjünk át a másik cikkre, ami elárulja nekünk, hogy mi várható majd Matolcsy György intézkedéseitől:

"Ha inflációnak tekintjük a greenflációt, annak nagyon komoly következményei lehetnek"

"Ha a hetvenes évekhez hasonlóan... a központi bank szándékosan előidézett recesszióval kívánja orvosolni, jó eséllyel sikerrel fog járni. A gazdaság leállítása, emberek milliónak munkanélkülivé válása kétségkívül meg fogja törni az árak emelkedését."

"De csak addig, amíg ki nem mászunk a felesleges recesszióból. Utána minden folytatódik tovább,"

"Ezek önmagukban is vállalati csődökhöz, emelkedő munkanélküliséghez, gazdasági stagnáláshoz vagy akár recesszióhoz vezettek volna, de ekkor lépett közbe a jegybank. A Fed a fogyasztói árindex durva emelkedését inflációnak értelmezve erőteljes monetáris szigorítással reagált, és az egyébként is óriás teher alatt lévő gazdaságot lényegében megfojtotta.

A FED VÉGÜLIS MEGÁLLÍTOTTA AZ ÁREMELKEDÉST - A GAZDASÁG FÖLDBE DÖNGÖLÉSÉVEL."

"Mit kellett volna tenni? A gazdaságot ért durva sokkra válaszul monetáris szigor helyett szelektív, célzott lazítás, a fogyasztói árindexhez kötött bérmegállapodások módosítása vagy felbontása, és az inflációs várakozások sokkal szakszerűbb és tudatosabb menedzselése lettek volna a helyes lépések."

Vagyis ez a másik cikk ami ugyanazt az időszakot elemzi elárulja... azok a lépések amiket akkor tett a jegybank és amiket most Matolcsy tervez megtenni... bár megállították az inflációt végül... csak éppen a gazdaságot is földbe döngölte... És Matolcsy ezt a módszert dícsőíti és bizony el is árulja, hogy baromira elcseszi ezzel az ország jövőjét.

Persze nálunk nem zöld átállás okoz inflációt, hanem hogy sok pénzt nyomtak rossz helyekre.

süti beállítások módosítása