Bár a Microsoft diverzebb mint valaha és emiatt egyes elméletek szerint minden eddiginél jobbnak kéne lennie, de valahogy mintha káosz uralkodna el a tervezésben... A szokásos biztonsági javítási káosz mellett.
"Visszavonulót fúj a helyi fiókok kivezetésének ügyében a Microsoft"
Úgy tűnik úgy próbáltak megint "újítani", hogy elvesznek tőled valamit, aztán később visszaadják, de most már előre elég nagy volt a sírás, hogy mégse tegyék meg.
"A Microsoft a napokban csendben teljes hátraarcot csinált a Windows-ok helyi fiókjainak ügyében, amikről korábban úgy látszott, hogy a cég titokban megpróbálja teljesen kivezetni őket."
De nyugi azért mást elvesznek tőled, hogy érezd, hogy milyen dinamikus a fejlesztőcsapat náluk:
"Ismét újabb funkció eltávolítását jelentette be a Windows-okból a Microsoft"
"Úgy tűnik, hogy a Microsoft az utóbbi hónapokban nagyon belelendült a Windows funkcióinak megnyirbálásába - annyira, hogy a vállalat nem tud leállni újabb és újabb technológiák "ledarálásával"."
Aztán... a tervezési káosz folytatódik... Talán azért mert az új termékek nem elég népszerűek:
"Mégsem állítja le a Windows 10 fejlesztését a Microsoft - sőt, új funkciók jönnek bele"
"Két évvel tovább lehet majd használni a Windows 10-et, mint eddig gondoltuk"
És van egy olyan téma ami külön cikket érdemel, amiben szintén visszavonult a Microsoft...
Viszont van egy másik terület, ahol egyre jobban, sunyin előrenyomul.
"Reklámokkal rakja tele a Windows 11 időjárás-előrejelzését is a Microsoft"
"a rendszer beépített időjárás-előrejelzési paneljébe is berakott némi reklámot - ráadásul nem is egy, hanem mindjárt kettő nagyméretű doboz formájában."
"Megint újabb helyre rak be reklámot a Windows 11-be a Microsoft"
"A legújabb hely, ahol a redmondi reklámok felbukkannak, a Gépház rendszerbeállításokat soroló panelje,ahol ráadásul egy, a korábbiaknál nagyobb méretű hirdetés bukkan fel."
Gépházban? Szuper... magukban a hirdetésekben is lehetnek majd kártevők, és a Microsoft még a Gépházba is berakja ezeket... Nem kéne hagyni.
A Microsoft nemcsak AI-val, nemcsak felhővel akar állandó "csak úgy jön" bevételeket elérni, hanem hogy a fizetős operációs rendszere teli lesz reklámokkal. Mindig egy pici lépéssel előre, hogy ne legyen nagy felháborodás. Hogy megszokd amit nem kéne tűrnöd.
Aztán... a szokásos hírek arról, hogy egy-egy frissítés nagyon rosszul sült el:
"Végtelen újraindulási hurokba kergetheti a Windows 11-eket a Microsoft legújabb frissítése"
Aztán kiderült, hogy még azon felül is van hiba, mint amiről eddig tudtak:
"Újra kiadta a Windows-okat tönkretevő frissítését a Microsoft"
Aztán...
"Furcsán kezdett el viselkedni a Windows-od? Nem vagy egyedül vele"
"A Microsoft a hét elején elismerte, hogy megint sikerült neki a Windows 10 és a Windows 11 közelmúltbeli frissítéseibe is egy-egy bugot beépítenie, amik furcsa viselkedést okoznak az operációs rendszerek működésében. A Windows 10 esetében az alkalmazások funkcióinak gyors elérését lehetővé tevő helyimenük, míg a Windows 11-nél a Fotók alkalmazás indításával lehetnek problémák."
"a bug ugyanis teljesen megakadályozhatja a rendszer beépített Fotók alkalmazásának elindulását."