Új tech trendek és egyebek...

ÚJTECHKOR...

ÚJTECHKOR...

A Microsoft az AI kedvéért töpörödik...

2025. július 15. - GABOR2

A Microsoft úgy döntött, hogy kirúg több ezer embert, mert az AI még annál is költségesebb mint amire eddig számítottak és hát az AI a fontosabb:

"Magas AI-költségek, csökkenő létszám: dolgozók ezreit rúgja ki a Microsoft"

"A Microsoft közölte: munkaerejének nagyjából 4 százalékát leépíti. Ez azt jelenti, hogy több mint 9 ezer embert rúgnak ki a legújabb hullámban, amelyben a redmondi cég költségeket csökkentene az igen jelentős AI-befektetések miatt."

A redmondiak egyébként 80 milliárd dollárt fektetnek idén AI-infrastruktúrába, de az elszabaduló költségek a haszonkulcs rovására mennek a jelentések szerint.

Szerintem azok a bizonyos beígért több százmilliárdos befektetések sohase fognak megvalósulni, mert meg fognak ilyedni, ahogy egyre látják majd, hogy az AI - ami igazából LLM - nagyon költséges lesz, ellenben viszont nem fog közel se annyi pénzt termelni nekik mint amiről álmodtak... Persze majd olyan országok mint Magyarország lehet odaugranak, hogy segítsenek a költségeket csökkenteni...

Most ebben a még korai fázisban a Microsoft inkább önpusztításba kezd, hogy az óriási AI költségeket ki tudja gazdálkodni.

Ez a kirúgási story napokon át volt forró téma és több elbocsátott Microsoft alkalmazott is megszólalt.

Köztük diversz emberkék... Vagyis úgy tűnik az AI még a diversz embereknél is jobb lesz a Microsoft szerint.

És többek elmondták, - nemcsak a diverz emberkék - hanem pl. a DOOM készítője is akinek törölték a projektjét a Microsoftnál, hogy ez a leépítés nem azért történt, mert bármit is rosszul csináltak volna. Tartottak minden határidőt, teljesítettek minden elvárást és mérföldkövet: a Microsoft teljesen egészséges részlegeket darált be.

"Rossz hír jött: Nem fog elkészülni a Doom atyjának következő játéka"

Köztük nagyon sok játék projektet kaszált most a Microsoft. Nemrég felvásároltak rengeteg játékfejlesztő csapatot, hogy lényegében megakadályozzák, hogy alkossanak valamit.

Indult is egy petició, amiben azt követelik, hogy hagyják abba a játékok legyilkolását; Koenigsberger nick nevű olvasóm belinkelte egy kommentben a peticiót erről.

De az államoknak is egyre nagyobb gond az AI:

"Roskadozik a legnagyobb amerikai áramhálózat – egekben az árak az MI miatt"

"Akár magasabb villanyszámlák is jöhetnek az amerikai fogyasztók egy részének a mesterséges intelligencia miatt. Hírek szerint az MI által felhasznált energia mennyisége okozza az USA legnagyobb áramszolgáltató hálózatának nehézségeit."

Milyen kellemes, az AI miatt a felhasználók kapnak most egy több mint 20%-os emelést és ez még csak a kezdet:

"Emiatt már idén nyáron 20 százalékot meghaladó áremelkedésre számíthatnak a felhasználók a hálózat egyes részein. A PJM Interconnector nevű rendszer 13 szövetségi államot fed le az északi Illinois-tól a déli Tennessee-n át egészen a keleten fekvő New Jerseyig, és mintegy 67 millió embert lát el árammal."

Megéri ezt? Nem, de a gépezet egyre csak halad... a zsákutcába, mert elég jó termék ebből nem lesz, de ha lenne is olyan drága lenne, amit nem fizetne meg csak nagyon kevés ember.

Musk nem azért alapít pártot, hogy bosszút álljon Trumpon...

Musk nemrég bejelentette, hogy új pártot alapít és hát egyesek ezt úgy interpretálták, hogy Trumpnak akar visszavágni...

Voltak vélemények, hogy drog hatására történt az összeveszés és hogy az egész ilyen hirtelen dolog volt... Gondolkoztam a dolgon és arra jutottam, hogy szerintem nem, nagyon is a terve része volt ez a durva összeveszés.

Szerintem Musk azért lépett be a politika világába, mert a cégei csak akkor lesznek majd sikeresek, ha rengeteg ma még ottlevő akadályt elhárítanak előlük.

Még a szoftosabb tervei is durván beavatkoznának az emberek életébe. Pl. az önvezető autók esetében egyre mondogatják, hogy csak akkor fog kevesebb emberélet veszteséghez vezetni, ha az embertől elvesszük a jogot, hogy vezethessenek és csak a technológia irányíthatja a kocsikat.

Ha pedig a durvább tervei felé mész, ott van az emberi agyba ültetett chip ötlete például, ami rengeteg etikai kérdéseket vet fel, amiket ő inkább simán csak le akarna söpörni az asztalról... Ne legyen itt semmi diszkurzus, csak történjen meg amit ő akar.

Miért akart a Republikánusokra rácsatlakozni most?

A Republikánusok az USA-ban a konzervatív párt. Tehát ők állítanának akadályokat inkább Musk tervei elé.

De most van egy vezetője a Republikánus Pártnak, aki felül tud írni mindent. Trump képes bármilyen tabut megdönteni.

Igazából akik Trumpot eszköznek használják, pont főleg erre használják, nézzük csak a mostani aktuális híreket: 

Trump azt mondta, hogy ő arról akar híres lenni, hogy béketeremtő, aki abbahagy háborúkat és nem kezd újakat + a Közel-Keleti háborúkat különösen elkerülné. Ehhezképest jogtalanul, sőt tárgyalások közepette rátámadt Iránra.

Vagy nézzük, hogy megigérte, hogy az illegális bevándorlókat kirakja, de nemrég arról beszélt, hogy a mezőgazdaságnak szüksége van rájuk, úgyhogy maradnak.

Vagy az Ukrajnai háború, épp most fog majd fegyverszállítmányokat küldeni oda és jönnének újabb gazdasági jellegű csapások Oroszországra tőle... vagyis ugyanúgy folytatja mint Biden, pedig pont az ellenkezőjét ígérte.

Vagy itt van az Epstein ügy, ami most nagyon forró téma. Egyszerűen ráolvassa a szavazóira, hogy az egész ügy nem is létezik, csak Obama és társai találták ki, nincs is semmi lista; és Trump és emberei rászólnak a szavazóikra, hogy már elegük van a témából és az emberek szégyeljék magukat, hogy felhánytorgatják az Epstein ügyet, ami nem is létezik igazából...

Igazából Irán ügyében is lehet a Trump varázs nem működött volna, ha valóban nem zárodott volna le a dolog egyből... Bár persze ez lehet csak egy nagy szünet.

De Epstein ügye most nagyon nagyon rosszul van kezelve, lehet, hogy a Trump varázs ezúttal nem fog hatni, nem lesz elég, hogy Trump mond valamit és mindenki elfogadja a táborában.

Node Muskra visszatérve... Ő is haszálni akarta volna a Trump varázst.

Trump adjon zöld utat a terveihez, kussoltassa el a konzervatív ellenzőket.

De Trump már a kisebb ügyeknél se volt hajlandó Musk-ot támogatni.

A DOGE amit Musk tán arra használt volna, hogy megfenyegesse a hatósági szerveket, amik korlátoznák őt, nem kapott szabadkezet mindenhez, tehát hasztalan volt.

Trump még abba se egyezett bele, hogy a NASA-nak az élén Musk embere legyen, a szakítás után erre pedig már az esély is teljesen elszállt.

Musk elveszíti az önvezetők után járó állami támogatáosakt. Trump szerint ez Musk igazi oka a konfliktusra vele, de szerintem ez nem igaz. Musk ezt előre tudhatta, az olaj lobbi sok pénzzel támogatta Trumpot, plusz ha igaz, hogy a Tesla az egyetlen gyártó aki képes profitot termelni piaci körülmények között is elektromos autókkal, talán még ez jól is jön, hisz a versenytársak sokkal nehezebb helyzetbe kerülnek.

Szerintem Musk látta, hogy egyszerűen Trumpot túl nehéz olyan irányba vinni mint szeretné. Trumpot már mások irányítják.

Úgyhogy kellett neki egy nagy nagy szakítás, nemcsak egy szoftos, mert az új párt gondolata már ott volt Musk fejében, és kell a story, hogy amiket akar miért nem voltak megoldhatók a Republikánus Párton belül. Kell egy nagy dráma ami indokolja a durva szakítás elkerülhetetlenségét.

Musk azt mondja a világnak, hogy azért volt szükség a szakításra, mert Trump költségvetési terve nagyon pazarló, növeli az USA eladósodottságát... De igazából melyik korábbi elnöknek nem volt az? Többet költenek mint amit megengedhetnek maguknak? Igen, de mind ezt csinálja.

Plusz ezért rá kell támadni Trumrpa, azt sugallva, hogy Trump pedofil, de közben előtte hónapokon át Musk folyton odavitte Trumphoz a fiát?

Bullshitnek hangzik.

Szóval nem, nem erről van tán szó, hanem arról, hogy Musk zöld utat akar a terveinek és szerinte ezt egy új párt, amit ő alapít és sokkal jobban irányít majd, jobban szolgálja majd.

Ez az új párt majd minden tervének zöld utat ad.

Talán felmerülhet benned, hogy miért nem próbálkozott még a Republikánusokon belül tovább, túl gyorsan feladta, talán ha jobban próbálkozik elérhetett volna több mindent.

Nos erre a választ tán Musk korábbi kinyilatkozásaiban kapjuk meg.

Musk korábban elmesélte, hogy ő hisz abban, hogy még az ő életében megtörténhet a gép-ember összeolvadása. Ebben egyébként több, közel se ilyen gazdag tech emberke hisz és azért, hogy megéljék elkezdtek nagyon egészségesen élni. Nézzétek meg Bezost az Amazon alapítóját, vagy Zuckerberget.

Szóval ezek az emberek azt akarják, hogy a testük ne haljon meg mielőtt ez megtörténik, mert utánna a tudatukat fel tudják tölteni mondjuk egy felhőbe és örökké élhetnek majd.

Musk pedig konkrétan olyanokat mesélt, hogy szeretné, ha az emberiség kolonizálná a Marsot, de ő maga nem menne oda fizikailag, hanem át akarja a tudatát küldeni oda, a saját, privát koloniájára, amit aztán ő uralna, úgy hogy a tudata a gépekben lesz majd...

Viszont a határon lebegnek, lehet épp az előtt halnak meg, hogy ez lehetséges lenne... ezért, nem akarja tán húzni az időt, hogy minél több esélye legyen, hogy megélje az ember-gép összeolvadást és örökké éljen... vagy hát a tudata gépbe másodjon, vagy mi...

Igazából minden más cége csak ezt a célt szolgálja a saját bevallása szerint... ő akar lenni az első trilliárdos, hogy mindezt megvalósíthassa.

 

Használnod KELL az AI-t, vagy felejtsd el a karriert! ( Microsoft )

A story valahogy úgy indult tán, hogy egy komoly Microsoft beosztott arról beszélt valahol, hogy se ő, se hasonló beosztásban levő munkatársait nem izgatja az AI egyáltalán, beleértve a saját AI-jukat is.

És ennek híre ment és a Microsoft reagált:

"Microsoft pushes staff to use internal AI tools more, and may consider this in reviews. 'Using AI is no longer optional.'"

Szóval a Microsoftnál úgy érezték, hogy közbe kell lépni... mesterségesen, mint a normál fogyasztóknál, a saját mérnökeiknél is, hogy ezentúl használják AI-t, akár akárják ezt, akár nem... ezentúl kötelező lesz.

Magyarul az AI-t rá kell erőszakolni saját munkatársaira is. Ezentúl az lesz előléptetve aki használja az AI-t, sőt kerek-perec kimondták: az AI használata nem opció, kötelezően használni kell.

Vajon mit árul ez el az AI-jukról... hogy erőszakot kell alkalmazni, hogy saját munkatársai használják?

Szerintem amiket itt mondanak, hogy hány és hány százmilliárdos befeketések kellenek... sohase fogják megcsinálni. Előbb megijednek majd, hogy túl sok pénzt fognak veszíteni, de... mondjuk ha Magyarország és hasonló "okos" országok, közpénzen megfinanszírozzák mondjuk 80%-át, hát akkor miért ne? Kellenek majd a balekok. Mi ott leszünk...

"Microsoft is asking some managers to evaluate employees based on how much they use AI internally, and the software giant is considering adding a metric related to this in its review process, Business Insider has learned.

Julia Liuson, president of the Microsoft division responsible for developer tools such as AI coding service GitHub Copilot, recently sent an email instructing managers to evaluate employee performance based on their use of internal AI tools like this."

De íme, a Microsoft saját munkatársai is viszonyognak használni az AI-jukat. "Remek" termék, látszik...

 

A Windows döglődik... Nem, tényleg! ( Minusz több százmillió felhasználó! )

Vannak változások amikről azt hiszed a te életedben már nem fogod látni, de aztán hirtelen azon kapod magad: épp most történik.

És igen, lehetséges, hogy ne a Windows legyen végül a legnépszerűbb operációs rendszer.

Miért is ne? Ők tesznek a legtöbbet azért, hogy ez így legyen.

Vannak akik csak legyintenek, hogy tök mindegy, a sok felháborító sz@rság amit elkövetnek a Microsoftnál, akkor is marad a Windows.

Nos, nézzük a legújabb számokat:

"Megdöbbentő mértékben esett vissza a Windows-felhasználók száma"'

És figyelem itt nem arról van szó, hogy mondjuk valamelyik verzió száma csökken csak...

És akkor térjük is rá az eredeti forrásra, mert a címe is sokat mond:

"400 million Windows PCs vanished in 3 years. Where did they all go?"

Három évvel ezelőttihez képest 400 millióval kevesebb gépen megy Windows operációs rendszer.

Közel minden harmadik korábban Windows felhasználó döntött úgy,  hogy nem kér továbbiakban a Windowsból.

Bár gondolom ebbe benne vannak olyan dolgok is, hogy a Windows bemutatott Oroszországnak és egyből odalett egy közel százmilliós piac.

A Microsoft egyébként arra számít, hogy további sok millióval kevesebb felhasználójuk lesz, ha nyugdíjazzák a Win10-et ezért nemrég úgy döntöttek, hogy tovább fogják támogatni, de cserébe, fel kell iratkoznod a felhőjükbe, szóval... kösz nem.

Pedig minden korábbinál diverzebbek...

süti beállítások módosítása