Új tech trendek és egyebek...

ÚJTECHKOR...

ÚJTECHKOR...

Alighanem a felhős marketingesek már meg is szállták az önvezető autóipart

2019. december 06. - GABOR2

Ugye az önvezető autóknak nem feltétlenül netre és felhőre kötve kellene létezniük és az elején erről szó se volt, de mostmár úgy adják el az egész témát, mint ami kéz a kézben jár. Ha már a cégek és az emberek maguk nem töltik meg a felhőt, hát tegye az autójuk...

Ennek megfelelően úgy tűnik, hogy az önvezető autók körül kialakuló narratívát a felhős marketing osztályok kezdik átvenni.

Viszont ravaszok, már tanultak a korábbiakból, tudják, hogy nem lehet csak úgy figyelmenkívül hagyni az ellenkezőket, úgyhogy tesznek feléjük is egy gesztust, hogy megemlítik, hogy léteznek, de afelöl azért nem hagynak kétséget, hogy az ellenkezők eleve vesztesek és az lesz a jövő amit ők mondanak. Pedig most is, saját felmérésük szerint is, van úgy, hogy az emberek 90%-nak akaratával mennek szembe. Ez tényleg felhősöknek való feladat.

Rögtön az első mondat jelzi, hogy itt a felhős marketingosztály területésre tévedtünk. Az "elkerülhetetlenül ez lesz a jövő" mondattal kezdenek, úgyhogy "Te, aki olvasod ezt a cikket hagyj fel minden reménnyel!".

Első mondat:

"Az önvezetés minden kétséget kizáróan a következő technológia, amely forradalmasítani fogja a közlekedésipart."

"Az önvezető autóipar jövője – Mit tartogat a technológiai forradalom?"

Aztán emlékeztetnek arra, hogy ha eddig azt hitted, hogy csak úgy magadnak megveheted az autót és felhő és egyéb szarságok nélkül használhatod, akkor le vagy maradva, hisz az alapkoncepció "mindig változik". Értsd... nem lesz a tied a kocsi és lesz felhő... csak mesterséges intelligenciának kereszteltük, hogy többet kérhessünk érte.

"Az önjáró technológia potenciálisan nagy hatással rendelkezik a közlekedés tekintetében, azonban nem szabad elfelejteni, hogy az önvezetés egy folyamatosan átalakuló koncepció. "

Aztán a felhős marketingesek bemutatják, hogy milyen evoluciós fejlődésen mentek át a korábbi kudarcok hatására... elismerik, hogy ez nem lesz meg csak úgy hipp-hopp. Húúú, de kiegyensúlyozattan tájékoztatnak az eszem megáll. Biztos, hogy nem hazudnak semmit se...

" Ugyan az e mögött álló technológiai újítások sora – a mesterséges intelligencia (AI), a radarok, a szenzorok és kamerák – fokozatosan fejlődik, egyre olcsóbbá és egyszerűbben elérhetővé válik, további komoly áttörések szükségesek ahhoz, hogy az önvezető autózás a társadalom szélesebb köre számára elérhető legyen, illetve hogy a robotsofőr képes legyen haladás közben minden eseményt felismerni. Az eddig elért vívmányok viszont igen ígéretesnek tűnnek, hiszen már elérhetőek azok a modellek, amelyek automatizált parkolási rendszerekkel vannak felvértezve, egyes gyártók pedig olyan járműveket is forgalomba hoztak, amelyeknél a fedélzeti számítógép fejlettségének köszönhetően egyre kevésbé szükséges a sofőr közbeavatkozása."

Ez is mennyire felhős már... kijelentik, hogy az emberek már most másként tekintenek az autózásra... de azért vannak még akik elmaradoznak és egy darabig sajnos együtt kell élni velük.

"Bár az emberek autózásra gyakorolt percepciója többek között az internet, az IoT, a mobil adatforgalom és az új hajtásláncok megjelenésével megváltozott, valószínű, hogy a hagyományos autózási technológiák és a legújabb megoldások közös együttélésében rejlik a jövő működőképes megoldása."

Szerintem pedig az emberek nem igazán járatják az agyukat ilyenen és sokan még mindig nem tudnák, mi az IoT, de láthatjuk a felhős marketing Wonderworld-jében már szinte mindenki ráállt az új gondolatra... ami az, hogy szépen netre lesz kötve az autójuk, meg naná, hogy felhőbe.

Most kijelentik, hogy függ tőled is az, hogy mi lesz, de... nem kapásból a legelső mondat arról szólt, hogy nem?:

"Az innováló technológiák alkalmazása különösen függ az aktuális, illetve az elkövetkező évek gépjárműhasználati szokásaitól, például a felhasználók által megtett távolságok mértékétől, vagy a hajtásláncok (elektromos, dízel) összetételétől. "

Juhéj, itt jönnek a "szolgáltatások" is:

"A digitalizációs folyamatok mindemellett számos új lehetőséggel kecsegtetnek az autózás, a mobilitás terén, amelyek további opciók, szolgáltatások előtt képesek megnyitni az utat"

Fizess mindig, semmi se legyen a tied "szolgáltatások".

Komolyan én a jelenben a jövőben érzem magam, hisz a jelenben simán használhatok mindent amit csak akarok, akkor amikor akarok, ha megvettem egyszer, nem pedig különböző szétvagdalt "csomagokként" kell megvennem, havonta, mindig, baromi drágán.

Aztán megint csak itt van, egy tipikus felhős szöveg... az emberek tudása nem elég fejlett, ezért nem akarják csak amit mi akarunk, de majd mi kiokosítjuk őket:

"az emberek hozzáállásának, felelősségi körének fejlődése, együttműködése szükséges"

Ezek szerint ezzel gond van? Igen, még a saját, gondolom agyonszépített felmérésük szerint is:

"a fogyasztói szokásokról alkotott aktuális statisztikákat is megemlíteni, amelyek egyszerre bizakodók és szkeptikusak. Míg a felhasználók 68 százaléka hajlandó lenne többet fizetni egy önvezető autóért, 85 százalékuk pedig hisz az önvezetés fejlesztésében végbemenő áttörésekben, 65 százalékuk nem bízik meg a jelenlegi technológiában, 90 százalékuk pedig kifejezetten igényli a jármű feletti uralmat"

Oké... emlékeztetnélek valamire... van egy másik felmérés ami szintén kimutatta, hogy az emberek hajlandóak többet kiadni pénzt önvezető technológiára, mégis gond van, amit itt "valamiért" nem említenek. Az aprócska gond, az, hogy csak egyszer adnának több összeget és az az összeg amit max. adnának nevetségesen alacsony ahhoz képest amibe ez az egész kerülne.

Aztán megint itt van a tipikus felhős "nem akarom meglátni a lényeget" dolog:

"Utóbbi tényezőkre pozitív hatással lehet az autók biztonsági statisztikáinak, vagy a tesztvezetések eredményeinek nyilvános közzététele, amelyek növelhetik az érdeklődést és a bizalmat az önjáró autók iránt. Amennyiben a felhasználók, valamint a jogalkotók megbizonyosodnak a technológia kézzelfogható biztonságáról, az abba vetett bizalom egyértelműen megerősödhet."

Na most... egyrészről a statisztikáik rosszabbak mint az emberé egyenlőre, plusz még tán annál is rosszabbak mint közzétesznek, hisz pl. Tesláról is kiderült, hogy hamisított statisztikákat, amiről írtam is többször.

De nem csak erről van szó... Nem tűnik fel valami fura... mintha itt valamit nagyon nem akarnának észrevenni, ami pedig a lényeg... a fő ok amiért zsákutca az egész ötletük, tehát nem szabad észrevenni. Ez pedig az, hogy... amikor az emberek azt mondják, hogy nem bíznak a tecnológiában, akkor ott nem elsősorban csak rossz töréstesztekről, vagy tesztvezetések statisztikáiról van szó, hanem... az emberek amiatt félnek a "megoldásuktól", hogy ugyanúgy mint bármi mást, ezt is távolról megtámadhatják hackerek. Tadááám! Ime az ok ami miatt bukik majd ez az egész, mert az a helyzet, hogy ezt nem is fogják tudni kiküszöbölni.

És akkor biza nem lesz bizalom.

"Egyes vezetési aspektusok tekintetében, az önvezető járművek – az emberi irányítással szemben – már most biztonságosabbnak tekinthetők, hiszen a technológia alkalmazásában nem játszanak közre olyan tényezők, mint a kialvatlanság, vagy a tudatmódosító szerek (pl. alkohol, kábítószer) alkalmazása."

Kivéve persze bizonyos eseteket, amikor bár az egymillió érzékelőnek hála látnia kellett volna az embert, mégis elütötte.

Aztán, hogy valamiért azt hidd, hogy itt egy nagyon megfontolt kiegyensúlyozott tájékoztatást kaptál, megint kapsz egy figyelmeztetést, hogy sok a bizonytalanság... de persze ez csak a buta, kis emberi aggódások miatt van. (Amitől rettegnek a felhős marketingesek.)

"Ugyan a piac fejlesztése kapcsán korai lenne pontos előrejelzést adni az önvezetés jövőjéről, a technológia ígéretessége és rohamos fejlődése az iparág növekedésére utal. Ehhez a fejlesztőknek számos nehézséggel kell szembenézniük, többek között a technológiai megoldásokkal, vagy az emberi aggodalmakkal kapcsolatosan - például mindazzal a potenciális változással, amely a vezetéshez, fuvarozáshoz köthető állások elvesztésével járhat."

Az alfa és az omega viszont ugyanaz... ez lesz az elkerülhetetlen jövő:

"A technológia gyors fejlődésének köszönhetően csupán idő kérdése, mikor jelennek meg nagyobb számban a mesterséges intelligencia által vezérelt járművek."

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ujtechkor.blog.hu/api/trackback/id/tr8615341294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása