Új tech trendek és egyebek...

ÚJTECHKOR...

ÚJTECHKOR...

Matolcsy György a múlt héten sokat beszélt és elég rémes dolgok is kiderültek

2019. november 06. - GABOR2

Matolcsy György szerintem elég büszke ember, sőt mi több, egy büszkeségében sértett ember. Ugye ő volt a pénzügyminiszter, ami pozicióban szerintem nem erős ha kijelentjük... megbukott és amíg az volt, minden sz@rt kapott a nyakában a sajtótól és elemzőktől. Azt azért el kell ismerni... kemény idők voltak. Viszont jött Varga Mihály és gyorsan minden kezdett nagyon jóra fordulni,( korábbihoz képest legalábbis ) és Vargát elismerte a nemzetközi sajtó is, sőt őt még korábban is a legértelmesebb embernek tartották Orbán körül és talán nem tudják sokan, de egy pénzügyi körökben rendkívül elismert magazintól megkapta az "Év pénzügyminisztere" díjat is.

Matolcsy György szerint Varga igazából csak learatja a gyümölcsét annak amit ő ültetett és ezért is utálja őt.

Matolcsy elég írigy Vargára, ez kiderült a legutóbbi nagyobb összecsapásuknál is, ami szintén beszéd tartásoknál ütközött ki, ott is felemlegette Vargának a díját, hogy azt mutogatva nem állíthatja meg a negatív piaci folyamatokat vagy ilyesmi.

Szóval Matolcsy sokkal többre vágyik mint amit elért, azt akarja, hogy elismerjék és ezt már egy ideje akarja, írt például könyveket is mielőtt pénzügyminiszter lett. Most pedig elkezdett olyan szövegeket nyomni, hogy az biztosan kiverje egyeseknél a biztosítékot és végre ezzel radarra kerüljön. Ez amúgy sikerült is, most igazi nemzetközi visszhangot váltott ki az egyik interjúja.

Viszont huh... amiket mondott nálam a legrosszabb sejtéseket igazolja... legalábbis bizonyos témáknál.

Szóval mikről is rántotta le a leplet most Matolcsy György...

Kezdjük a múltban. Matolcsy írt több könyvet is és igazából szerintem igencsak okos embernek hiszi magát, amit a pénzügyminisztersége nem igazolt vissza számára, meg... nemcsak számára.

De most ne a főleg magyar vonatkozású könyvével foglalkozzunk, hanem írt egy "Amerikai birodalom" című könyvet.

Ebben van pár durva dolog, de az egyik fő elmélete, ha lehet annak nevezni, az az, hogy Magyarország azért vesztett az utóbbi évszázadokban, mert sohase tudta felismerni, hogy igazából ki a győztes, ki az erős, stb..

Ez szerintem elég leegyszerűsítő hozzáállás, mert ugye utólag mindenki nagyon okos lehet, hogy ki a győztes, meg igazából annó is voltak akik jól tippelték, hogy máshova kell állni, de valahogy mégis nem úgy lett. Arról már nem is beszélve, hogy voltak helyzetek, ahol bár lehet, hogy végül győztesek oldalán lettünk volna ha másik oldalra állunk, de még több kár ért volna bennünket.

Na mindegy... a lényeg Matolcsy szerint okosan kell kiválasztani a nagy győztest és melléállni. Ez a nagy győztes a könyvében még... az USA. Ezt a frissebb írása miatt fontos megjegyezni.

Aztán a könyvében megemlíti, hogy hát igen, az USA rekord méretben el van adósodva és igen, sohase fogja visszafizetni az adósságait, de ez nem számít ( igen Matolcsy ilyen lazán nyomat olykor súlyos dolgokat ), és valami végtelen limitről ír ha jól emlékszem, hogy az USA nyugodtan a végtelenbe nyomathatja az eladósodást és ezt valami szinte misztikusan, fantasztikus ájhatatos szöveggel nyomja.

Viszont látszik, hogy még az olyan emberekben is nagy kavarodás lehet, akik nagyon okosnak hiszik magukat és egyszerűnek gondolják azt, hogy kiválasszák ki lesz a jövő nagy győztese és ki mellé kell állni.

És akkor ennyi bevezető után jöjjön Matolcsy friss elemzése, vagy inkább "elemzése" a dolgok ami állásáról.

"Matolcsy: Elkezdődött Eurázsia korszaka"

Így van, már a címből is kiderül, hogy dobta a korábbi győztest és ellentétben évekkel ezelőtti magával már nem az USA-t tartja a jelen-jövő győztesének.

Egyébként meg a legrosszabb sejtésemet igazolja. Matolcsy és Orbánék talán tényleg nem csak benyaltak tavaly a kínaiaknak, hanem tényleg úgy gondolják, hogy Kínáé a jövő. Mondjuk ha nem vagy rendszeres olvasóm és csak egyszerű mainstream médiából tájékozódsz talán te is ezt hiszed. Úgyhogy gyorsan olvasd el ezt és ezt, hogy képbe kerülj kicsit. Röviden ha Orbánék 13 éve nyomták volna ezt a szöveget, akkor még teljesen rendbe lett volna, azóta viszont rekord gyorsan elcseszték a kínaik a szép jövőt és többek között elképesztő módon eladósodtak, sokkal jobban mint amennyi a híres devizatartalékuk.

Magyarán miközben Matolcsy sorsdöntőnek gondolja, hogy jól válasszon az ország "birodalmat" szemlátomást totál nem követte mi történt Kínával az elmúlt kb. 10 évben.

"A hiány korszakának vége, most a bőség időszaka következik, az információ, az energia, a nyersanyagok egyre olcsóbbakká válnak – emelte ki a jegybankelnök."

Ez a hiány korszakának vége, valahogy emlékeztet arra, hogy végtelen mennyiségben eladósodhat az USA, ez nem számít, szövegre.

Ami pedig a "most a bőség időszaka következik" szöveget illeti az Eurázsia korszakának elkezdődésével foglalkozó cikkében kukkantsunk csak rá pár adatra Kínával kapcsolatban:

"Even with the government focus on deleveraging, Chinese borrowing rose 14 percent in 2017, ballooning to 266 percent of gross domestic product, from 162 percent in 2008."

Nagy a kínai GDP? Nos az adósságuk a GDP-jük 266 százaléka és 2008-tól több mint 100 százalék jött ehhez. Vagyis nagyon rövid idő alatt nagyon elb@szódtak a dolgok.

Az is aranyos volt, hogy hopp előbukkant, hogy van plusz 6 trillió adósságuk még a többi mellé:

"$6 trillion of local government debt may be lurking under the surface in China: S&P"

Szóval míg Matolcsy a hiány vége és a bőség korszakáról ír, Kína nyakig el lett adósodva.

Na de emeljük tovább a vérnyomásunkat:

"Elkezdődött Eurázsia korszaka, az eurázsiai kontinens országai egyre nagyobb szerepet kapnak, együttműködésük egyre fontosabbá válik – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az idén első alkalommal megrendezett Eurázsia Fórum konferencián szerdán Budapesten.

Az MNB elnöke kiemelte: az atlanti korszak után egy olyan új több száz éves korszak előtt állunk, ahol az infrastruktúra, az oktatás és a közgazdasági tudás kiemelten fontos lesz, ezért az eurázsiai kontinens országainak szorosabb összefogására van szükség."

"Az MNB elnöke elmondta: az atlanti korszak ötszáz évet ölelt fel, most egy másik, több száz éves történelmi korszak határára értünk, amelyben az eurázsiai országok együttműködése határozza meg a fejlődés menetét."

Így van, Matolcsy dobott minket európaikat és ellentétben a korábbi énével ami nagyon okosnak gondolta magát azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell választani győztest és meg is mondta ki az, az USA, most dobja az USA-t.

Egyébként nem tudom mennyi a hatása neki Orbánra, de most jött nemrég a hír, hogy Orbán a kínaik mellett döntött 5G ügyben, pedig világosan megmondta az USA, hogy ennek nem örülne.

Szóval mi ez,... egyszer ez a győztes máskor az... talán nem is kéne lenézni a korábbi vezetőinket, mert nem is olyan egyszerű ez.

"Matolcsy György rámutatott: furcsa tény, de az euró megjelenése, bevezetése nyitotta meg az eurázsiai államok szorosabb együttműködését. Az euró ugyanis konkurenciát jelent a dollár számára a világ pénzpiacain, az eurázsiai országok egyre gyakrabban eurót használnak az egymás közötti elszámolásban."

Igazából sok ország rühellene Kína gyarmata lenni.

"egy olyan új több száz éves korszak előtt állunk, ahol az infrastruktúra, az oktatás és a közgazdasági tudás kiemelten fontos lesz, ezért az eurázsiai kontinens országainak szorosabb összefogására van szükség."

Gondolom Magyarországon ezért akart valamiféle saját iskolát létrehozni, ami pedig Ázsiát és az oktatás fényes jövőjét illeti... nem tudja, hogy arrafelé azért van nem kicsi cenzúra?

Úgy tűnik Matolcsy végleg dobja amerikát:

"A jegybank elnöke kiemelte: a hiány korszakának vége, most a bőség időszaka következik, az információ, az energia, a nyersanyagok egyre olcsóbbakká válnak. Eurázsia államai közös pénzt használnak majd a jövőben, amely digitális lesz, az aranyon és az elektromosságon alapul majd – jelezte Matolcsy György."

Oké, egyrészről mondom ehhez, hogy például Kína ebben az állítólag bőség korszakában írtóra el van adósodva, a másik meg, hogy miért szakít az USA-val... azt írja aranyon fog alapulni a pénzrendszere. Az az USA végét jelentené, de mi ez a közös ázsaiai pénz, nem nagyon hallani róla. Arról volt szó, hogy esetleg a yuan világ pénz lesz, de ezt a kínai vezetés elcseszte egy olyan beavatkozással ami ilyenre pályázó valutáknál elfogadhatatlan. Ázsai közös pénzről meg nem beszélnek, arról igen, hogy rühellenék, hogy kínai gyarmat legyenek, meg nem fogadják el, hogy Kína erővel jelöli ki az új vizi határokat.

Szóval Matolcsy "elemzése" borzalmas, de voltak más elemzései is.

"Matolcsy: már tart a háború, csak 2030 körül lesz béke"

Ezt az elemzését is úgy kezdi, hogy visszaköszön rajta a korábbi könyve amiben azt elemezte, miért veszítettünk az utóbbi pár száz évben.

"„Miért is ne lehetnénk végre egyszer győztesek egy világméretű összecsapásban, mi magyarok?” – teszi fel a kérdést Matolcsy György jegybankelnök a Növekedés.hu-n megjelent friss írásában. Az MNB vezére szerint már jó ideje háború van, és még tíz évig nem is várható a békekötés."

"2003-ban az Amerikai Birodalom válaszolt az Európai Unió és az euró jelentette kihívásra, és elindította az új 30 éves háborút – indítja cikkét Matolcsy. Szerinte a mostani háború szinte pontosan igazodik az első harmincéves háború (1618-48) szakaszaihoz, miközben az akkori európai háború mostanra világméretűvé tágult. Akkor a cseh, dán, svéd és francia szakaszt zárta le 1648-ban a Westfáliai Béke. Az új 30 éves háborúban az iraki, angol, orosz és kínai szakaszt zárhatja talán le egy békekötés 2030 körül – olvasható a Növekedés.hu-n."

Hummm... Mi van?

"Azonban mintha változna valami az eredeti forgatókönyvben. Richard Haas tábornok 2018 elején javaslatot tett az amerikai stratégia módosítására: senki sem nyerhet, kerüljük el a teljes háborút, mert századunk világméretű kihívásait egy amerikai-kínai együttműködés képes megoldani, egy világméretű háborúskodás nem – véli Matolcsy."

Oké... ez egyre szürreálisabb.

"Az egyedüli világhatalom és a többiek között minden fronton és minden lehetséges eszközzel folytatódik a küzdelem, de elkerülhetünk egy totális amerikai-kínai háborút. Amerika megértette, hogy már nem nyerheti meg, Kína sohasem akarta azt megvívni."

Oké... tehát USA nem lehet győztes.

Ami pedig az egyedüli világhatalomért folytatot harcot illeti.... Nem tünt fel valami furcsa? Hogy igazából az USA-t nem ez hajtja, hisz... Lényegében ami ma Kína, az a USA kreálmánya, az ő cégei mentek oda és emelték fel Kínát, ha az USA nem akarta volna, Kínában még ma is szinte mindenki biciklizne és totál el lenne maradva. Az USA birtokolta ezt az állítólag áhított címet és azt csinálta vele, hogy azt mondta... leszarom, inkább keresek még több pénzt mégha a jövendő legyőzőmet is kreálom meg vele. Ami pedig azt illeti, hogy Kína milyen békés, hogy sohasem akarna megvívni az USA-val... hát akkor ő se Nógrádit nem hallgat, se egy csomó más, jobban is elismert forrást ami egészen mást mutat. Nagy valószínűséggel tudom, miért mondja ezt Matolcsy: mert Henry Kissinger írt egy könyvet, amiben azzal a butasággal állt elő, hogy Kínától állítólag azért nem kell tartani, mert évszázadokkal ezelőtt amikor támadhatott volna nem támadt és ez ilyen mentalitás náluk. Ennyi. Abból az elhíresült könyvből ezt a butaságot ismételgetik folyton. Mintha a mai kínai vezetésnek bármi köze lenne a több ezer évvel ezelőtti kínai császárhoz, a kínai kommunistáknak, akik a múltat eltörölték volna. Arról már nem is beszélve, hogy annak is megvolt az oka, hogy Kína nem terjeszkedett tovább a régmúltban... Szerintük rajtuk kívül csak elmaradottabb népek vannak, akiket még kirabolni se érdemes olyan primitívek, semmi se kell tőlük. Ja meg van az a jól ismert story is, hogy a kínai vezetés bevállalt volna simán egy atomháborút az USA-val.

Oké Matolcsy zavaros további elemzéséhez olvassátok el az eredeti forrást.

De hé, itt is van Matolcsy újabb elemzése ami már nemzetközi fronton is kiverte a biztosítékot.

"Matolcsy: hiba volt az euró, kiút kell belőle"

Számomra ebben az az érdekes, hogy a cikk alapvető következtetése igaz, de nem azért amivel Matolcsy előáll, vagy csak kis részben az...

"Itt az ideje, hogy kiutat találjunk az euró-csapdából – írta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke vasárnap a Financial Timesban. Az MNB elnöke úgy látja, hogy az európai integrációban hamis dogmát jelentett az eurózóna létrehozása, annak érdekében, hogy versenytársa legyünk a dollárnak. Az euró azért jött létre szerinte, hogy a franciák elejét vegyék a német túlterjeszkedésnek az egyesítés után, de ez nem sikerült."

Ez amit mond, hogy a németekre igazából rákényszerítették az eurót igaz és az is igaz, hogy ez ártott nekik.

Ha visszamegyünk a német gazdasági csoda érett szakaszához azt látjuk, hogy akkor volt a németeknek olyan éves 16%-os gazdasági növekedésük és a gazdaságuk az exportálásra állt rá.

Ez a németeknél kényszer, még Hitler a Main Kamp 2-ben is részletesen elemzi... A német elit arra jutott, hogy nem terjeszkedhet (előtte) és akkor csak az export és kereskedés marad. Amúgy szerintem Hitler elemzésében elég érdekes, hogy azt állítja, ha megáll az a korszak egy állam életében, hogy célnak tűzi ki hogy nőljön, akkor csökkeni fog a népessége és ugye az ő, meg az őt megelőző korszakokban egész más világ volt, ami a terjeszkedést és lakosság növekedést illeti. Most, hogy senki se gondol háborúra mint opcióra tényleg csökken errefelé a lakosság. Na, de elkalandoztam...

Szóval a németek és a japánok durva kereskedelmi többleteket hoztak létre a jóléti állami korszakban és USA rájuk szólt, hogy hé, ennek véget kell vetni, a németek hallgattak rájuk, a japánok először nem, de aztán az amerikaik véletlenül megöltek pár száz japánt és hirtelen mégis és bevezették a lebegő árfolyamok rendszerét és megszüntették a dollár aranyhoz kötését. Innentől kezdve a kereskedés sokkal veszélyesebb lett, mert a valutaárfolyamok lebegtek és ez akár megsemmisíthette a profitot.

Tehát a németek átálltak a lebegő valutára, a japánoknak meg simán durván felértékelték a valutájukat 51%-kal egyik napról a másikra, amivel igazából végetvettek a japán csodának, persze a korábbi többletek miatt még kellett hozzá egy kis idő, de a japánoknál nem sokkal később elkezdődött a stagnálás, ami azóta is tart, egyre nagyobb adósságokkal.

A németek emelett meghírdették azt amit nagyon ajánlanak manapság Kínának is... vagyis, hogy jobban fókuszálnak ezután a belső piacra.

Ennek eredményeként a német 16%-os gazdasági növekedés leesett évi 8%-ra hírtelen. 

De még ezt is magasnak találták például a Matolcsy által is emlegetett franciák és rájuk kényszerítették az eurót, ami miatt elveszítték az irányítást az árfolyam felett és az éves német növekedés lecsökkent először 4%-ra aztán 2-re.

A görög válság amúgy jót tett a német gazdaságnak, mert leértékelte az eurót és a valutaleértékelés segíti az export versenyképességét.

Szóval az euró németekre kényszerítése és káros hatása igaz.

Viszont továbbmenve az elemzésben vannak itt problémásabb dolgok.

Azt írja, hogy a sikerhez ezek kellenek:

Két évtizeddel az euró bevezetése után egy globálisan sikeres valuta szükséges pillérei a mai napig hiányoznak:

  1. közös állam
  2. költségvetés, ami legalább az eurózóna GDP-jének 15-20%-át fedezi
  3. euróövezeti pénzügyminiszter és egy hozzá tartozó minisztérium.

Na most elmondom, hogy szerintem is az euro rossz ötlet, legalábbis ha azt nézzük, amit állítottak róla a népeknek, hogy ez majd elhozza a jót mindenkinek, mindenki győztes lesz.

Igazából azt, hogy az euro nem jó ötlet, ha valóban ez lenne a cél, már régóta tudjuk. Még mielőtt az első eurót kézbe vette volna valaki már pontosan lehetett tudni.

Ezért se szeretem azt, hogy a közgazdászokat hibáztatják, hogy nem tudnak semmit. Nem erről van szó... egyszerűen a vezetők nem azt hajtják végre ami közgazdaságilag mindenkinek jót tenne.

Honnan tudhatjuk, hogy az euró rossz ötlet? Az "Optimális valutaövezetek elméletből".

Ez az elmélet világosan jelezte előre, hogy az euró nem fogja elhozni mindenkinek a szép jövőt, ez lehetetlen.

Most gondolhatod... egy elmélet a sok közül, senki se figyelt rá, ott porosodott egy fiókban. Nos, nem... ezért az elméletért Nobel díj járt. Mégse hatotta meg a poltikusokat.

És az OVE elméletének nem ezek a feltételei. Ha Matolcsy három pontja meglenne, az nem szüntetné meg a problémát.

Vannak viszont dolgok amiket helyesen állít.

Az is kiderül, hogy ő is nagy digitális ország fan lehet:

"Hagyták, hogy eljárjon fölöttük az idő: nem korszerűsítették az infrastruktúrájukat és nem fektettek a jövő iparágaiba. Hagyták elmenni maguk mellett a digitális forradalmat és alulértékelték Kína felemelkedését"

Elég keményen fogalmaz és világos, hogy nem akarja, hogy bevezessük az eurót, ami tényleg nem lenne jó ötlet.

De menjünk tovább és nézzük mit gondol a Portfolio.hu Matolcsy kirohanásáról.

"Matolcsy temeti az eurót - Igaza van?"

"Nemzetközi visszhangot váltott ki Matolcsy György írása, amelyben a Magyar Nemzeti Bank elnöke nagyon kritikus hangot ütött meg az euróövezet működőképességével kapcsolatban. A Financial Timesban megjelent cikkben Matolcsy leszögezi: az euróövezet sikeres működéséhez szükséges feltételek nem állnak fent, ezért a tagállamainak meg kellene engedni, hogy elhagyják a valutauniót az elkövetkező évtizedben, a bent maradó államoknak pedig fenntarthatóbb globális valutát kell építeniük. A jegybankelnök provokatív felvetése sokakat meglephetett, pedig a helyzetértékelése konszenzusosnak (vagy ahhoz közel állónak) tekinthető, a megoldási javaslata pedig valóban a mostani bénult állapotból való kimozdulás egyik lehetséges iránya. Tekintsük át, hogy milyenek az Európai Unió egykor dicsőségesnek látszó, mára azonban alaposan megtépázott projektjének a kilátásai!"

Igen, ezt azért raktam be, hogy lássuk... igen, a közgazdászok között konszenzus van arról, hogy az euro sz@r a tagállamoknak ha az a cél, hogy mindenkinek jó legyen, de igazából ezt már rég tudják a közgazdászok.

Ami viszont elég ilyesztő, hogy Matolcsy megoldását, megoldásnak látják, pontosabban kimozdulásnak. Bár talán annak elmegy, de tuti nem oldaná meg a problémát, csak további hatalomkoncentrációhoz vezet, miközben a meglévővel is visszaél Brüsszel.

Figyelem ez is a Portfolio.hu-ról való:

"Még a válság előtt sem állította senki, hogy az eurózóna megfelelne azoknak a kritériumoknak, amelyek a hatékony működést biztosítanák."

"A jegybankelnök súlyos ítélete, miszerint az euró káros és értelmetlen álom volt, egy mai vitában védhető álláspont"

"ám a bevezetés pillanatában nemigen születtek hasonló vélemények."

A nemigen azt jelenti... igen, születtek és járt is érte a Nobel díj. Csak nem azt kürtölte szét a média.

Érdemes amúgy elolvasni eredeti forrásból, mert mégiscsak nem rakhatom be ide az egészet:

"VOLT AZONBAN KÉT „MENTŐ ÉRV”."

"Mindkét érv mögötti várakozás illúziónak bizonyult."

"Ami a lényeg: az euróövezet nem működik jól, mert az ehhez szükséges gazdaságpolitikai unió csökevényes, az „európai polgár” nem létezik, a múltbeli hibák miatt pedig az országok egy része súlyos korlátozó tényezőként éli meg az önálló fizetőeszköz hiányát."

Amikor azt írják, hogy az "európai polgár nem létezik" nem valami lelkiségre kell itt gondolni, hanem pl. arra, hogy az optimális valutaövezethez az is kéne, hogy az emberek úgy költözzenek egyik helyről a másikra mintha mondjuk csak itt az országon belül utazgatnának, bár nálunk még ilyen sincs nagyon. A lényeg, hogy a mainál sokkal nagyobb mozgolódás kéne, kb. mint az USA-ban, ahol hatalmas távolságokat tesznek meg egy munkahelyért, de tán még az USA száma se tökéletes.

A legfontosabb mondat tán az egész cikkben:

"Ez azonban nem a szó hétköznapi értelmében jelent működésképtelenséget. Az euróövezet nem omlik össze, működik. Csak éppen a remélt hasznok helyett sokan (minimum rövid és közép távon) csak a költségeit tapasztalják. Ami felveti az egész projekt értelmetlenségét.

A ritka pillanatok egyike ez, amikor némi igazság is a felszínre kerül, már a féligazságok is sokkolóak tudnak lenni manapság.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ujtechkor.blog.hu/api/trackback/id/tr915291592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GABOR2 2019.11.06. 03:00:47

Matolcsy egyébként nemcsak azt nem tudja igazán, hogy milyen "birodalmat" válasszon, hanem, hogy a technológiák közül melyik lesz zsákutca és melyik nem.

GABOR2 2019.11.06. 13:59:52

Érdekes kiegészítész:

444.hu/2019/11/06/magyar-vita-a-financial-timesban-dobozi-istvan-szerint-matolcsy-teved

Nem is elsősorban, a megoldási javaslat miatt, hanem amiket beismer a cikk:

"Ugyanakkor Dobozi szerint Matolcsy félrediagnosztizálta a problémát, amikor okként "a közös állam" és a közös európai pénzügyminisztérium hiányát jelölte meg. "Ezek egyike se feltétele annak, hogy egy közös valutaövezet elfogadhatóan jól működjön" - írta."

"Dobozi abban osztozik Matolcsy véleményén, hogy az euró 1999-es bevezetése elhamarkodott volt, amit szerinte igazol az EU stagnációt közelítő, az elmúlt húsz évben éves átlagban csupán 1,5 százalékos, 2018 után 0,8 százalékosra lassult növekedési üteme is. "

GABOR2 2019.11.06. 14:01:16

@GABOR2: Ez is a kudarcról árulkodik, ez nekem is új:

"Mint írja, az EU-n belüli kereskedelem aránya jelenleg 45 százalék, alacsonyabb, mint az euró bevezetése előtti utolsó évben, 1998-ban volt."

Hungryhorse 2019.11.07. 16:56:41

Matolcsy, mint minden ember, nem tévedhetetlen.

Ennek ellenére a receptje eddig működik.
A (jó) pénztárost pedig hiba összekeverni a pénzügyi és áht. rendszerünk háború utani legsikeresebb stratégájával.
Mondjuk a mezőny nem túl erős schwartzzal, surányival, boddal, simorral, no de mégis...

GABOR2 2019.11.07. 17:33:16

@Hungryhorse: Persze, a kamatcsökkentése a horror magas szintről tényleg nagy szolgálat volt ennek az országnak mindentől függetlenül, de azért megvoltak ám neki is a dolgai. Például mire megy az ország a megtakarítással, ha odapasszolja saját alapítványának:

www.portfolio.hu/gazdasag/20150121/matolcsy-alapitvanyai-mar-250-milliardbol-gazdalkodhatnak-209184

Meg legalábbis az első években úgy hozta össze a nyereséget, hogy azzal ártott is, kifejezetten direkt gyöngítette a forintot és most se éppen erős.

Ami pedig probléma lehet a jövőrenézve, hogy újra reflektor fénybe akar kerülni és végre be akarja zsákolni a világ elismerésését.
Ajánlom olvasd el ezt a korábbi szeptemberi cikkem, ami a teljesen nyilt Varga-Matolcsy összecsapásról szólt.

ujtechkor.blog.hu/2019/09/10/egy_megdobbento_tores_a_fideszben_ami_mindent_megvaltoztathat

Most is volt ám Vargának erre az egészre válasza, csak azt nem írtam meg, mert később találtam rá... Nem ért egyet Matolcsyval.

444.hu/2019/11/05/varga-mihaly-szerint-egyaltalan-nem-remenytelen-az-euro

Matolcsy rendkívül féltékeny Vargára, mert meggyőződése, hogy Varga csak learatja mindazt a gyümölcsöt minek magját ő ültette el és ha Matolcsy fölött az irányítást teljsen átveszi a szíve abból csúnya dolgok lehetnek majd.

Hungryhorse 2019.11.07. 20:09:42

@GABOR2: Matolcsy az MNB alapítványainak annak a haszonnak egy résézt tolja oda, amit megtermel. A jegybanki törvénynek megfelelően, élve az önállóságával.
Az alapítványok az MNB tulajdonában vannak, az állami vagyon körébe tartoznak, vagoyngazdálkodásuk ellenőrzött, a vagyonukat pedig nem elemésztik, hanem gyarapítják, jó gazda módján.
Megjegyezném, hogy elődei nem hasznot termeltek, hanem brutális veszteségeket. Olvass utána a magyar államadósság sokszorozódásának és a CW bank történetének.
Mint cseppben a tenger mutatják a különbséget.

A forint felértékelődött. Ha az eltelt évek inflációs adatait és a forintárfolyamot összeveted, akkor - reálfelértékelődés nélkül - messze 350 felett kellene lennie az árfolyamnak.
Ezért "leértékelődés" csak nominálértéken történik, reálértéken a forint folyamatosan erősödik minden hónapban, amikor az inflációnál alacsonyabb az árfolyamváltozása.
Megjegyzem, a felértékelődés rontja az exportőrök és a fizetési mérleg pozícióit.
Az MNB-nek pont ezért nincs árfolyamcélja - a beáramló devizaforrások és az export eddig biztosították a fedezetet a forintkibocsátáshoz.

Nem tudom neked miért jelent gonot, ha Matolcsy elismerésre vágyna azárt, amit a hazájáért az eltelt 9 évben tett. Sajnos nem volt hozzá foghatóan értelmes gazdaságtudósunk, ezért megilleti az elismerés.
Varga a megszorításos főpénztárnok tipikus példája, akit az eltelt 9 év cáfolt szarrá, csakúgy, mint simort, surányit, bokrost, a GKI-t Vértesestől.

Varga válasza szánalmas volt, Matolcsynak igaza volt - egy kormányzati ember nem drukkolhat a saját hazája ellen, nem huhoghatja tele a világot - mert amint azt Matolcs helyesen megállapította: a szavaknak súlya van és önbeteljesítő jóslat lehet a huhogás vége. Nem véletlen a nemzeti bankok és a magyar monetáris tanács által is használt módszer - a szóbeli intervenció. Egyébként rendszeresen hatásos módszer.
Vargának joga van nem egyet érteni és vitatni Matolcsy elképzeléseit, véleményét, terveit. Maguk között.
Neked és nem kormánytagoknak pedig nyilvánosan is.

Matolcsy nem "féltékeny" hanem azt gazdasági modellt fálti, amit felépített a világbank, az eu és a hazai ellendrukkerek ellenére 9 év alatt.
Én is.
Ezért egyetértek vele.
Varga azt a pénzt őrzi/költi amit Matolcsiék megcsináltak a magyar gazdaságban. Ezért a szerepe alárendelt.
Nem véletlenül nem ő a magyar gazdaság és monetáris politika irányítója, hanem Matolcsy.
Maradjon az asztalánál és a vitáit folytassa zárt fórumon - a kormányban, a monetáris tanácsban.
Ne a sajtóban.
Matolcsi nem támadta őt.
Reagált.
Okkal.

GABOR2 2019.11.10. 00:21:02

@Hungryhorse: Ha magas pozicóba került emberek összevesznek és ez átveszi az irányítást - az irigység miatti visszavágás, meg bosszúvágy - abból az országnak nagy kára lehet.

Nincs azzal baj, hogy valaki szeretne saját iskolai alapítványt alapítani és ráadásul a sikeres gazdálkodásból finanszírozná... na de mennyiért? Több százmilliárdért úgy, hogy kb. ezzel amit nyert az ország százszázalékban erre költi? Minek arra több száz milliárd forint? Ez nem normális.

Igen, hagyományosan az exportnak jó, ha gyengül a hazai fizetőeszköz, node az igazából csak a klasszikus állapotra értik, vagy a rendkívül magas hozzáadott értékű esetekre.

Magyarországon viszont nincs klasszikus helyzet, mert a mi országunk nyersanyagokban szegény, azt is külföldről szerzi be, tehát mikor gyengül a forint akkor többe kerül nekünk a nyersanyag.

Amúgy meg az exportot főleg olyan nagy külföldi cégek hajtják, amelyek eleve euróban üzletelnek – például a német autógyártók –, vagyis a kivitel növekedése az ő termelésük növekedéséből fakad és nem a forint gyengüléséből.

A magyar tulajdonú cégek többsége esetében az a helyzet, hogy a forint gyengesége miatt drágábban szerzik be külföldről az alapanyagokat, ami levesz a nyereségből.

Mellesleg – mint azt a Portfolio néhány elemzésében megjegyezte –, sok kis- és középvállalat ezen az árfolyamon sem tud helytállni az exporttermékével a nemzetközi piacon, annak nem a túl erős hazai deviza a problémája.

A forint pedig erősebb lenne ha nem avatkozott volna be a Jegybank.

Szóval van fontosabb dolog mint, hogy a Jegybank nyereséges legyen, egy nullszaldó jobb lenne.

Persze Matolcsy az elődjénél aki baromi magasra emelte a kamatokat sokkal jobb, de csak és egyértelműen jó dolgokat tett.

Hungryhorse 2019.11.10. 07:47:22

@GABOR2: Matolcsy az MNB nyereségének töredékét költi alapítványokra, a jegybanktörvénynek megfelelve. 270 milliárdért, ami az MNB nyereségének töredéke.
Az MNB gazdalkodása javult, az MNB "nyerte".
Az MNB önállóan gazdálkodik, a törvény szerint.
Sajnos nem találom a cikkeket és a kommentjeidet arról, amikor az MNB nem hasznot termelt, hanem többszázmilliárdos veszteséget, amit a költségvetés az adóinkból fizetett ki.

A forint reálértéken felértékelődik, mert az árfolyamváltozása nem követi 2010 óta a hazai inflációt. Ez minden exportőrt hátrányosan érint.

Aki devizában exportál, az devizában importál. Növekvő devizaárfolyamoknál pedig a belföldi költségei csökkennek, a versenyképessége pedig ezzel javul.

Amúgy meg az exportot főleg olyan nagy külföldi cégek hajtják, amelyek eleve euróban üzletelnek – például a német autógyártók –, vagyis a magyar költségszint csökkenése olyan előny, ami miatt f9lyamatos a befektetésük Magyarországra. A kivitel növekedése az ő termelésük növekedéséből fakad amit - amióta Matolcsy irányítja a gazdaságpolitikát - támogat a kormány és az MNB kamat és árfolyampolitikája.
A forint nominalisan gyengül, reálértéken ellenben felértékelődik.

A nem exportra termelő cégek többsége esetében valóban az a helyzet, hogy a forint árfolyamváltozása miatt forintban drágábban szerzik be külföldről az alapanyagokat, ami import csökkentésre, hazai gyártásra és/vagy exportra ösztönzi őket.

Mellesleg egy versenyen alapuló gazdaságban indifferens az, hogy sok kis- és középvállalat ezen az árfolyamon versenyképtelen, mert felértékelődő forinttal még versenykeptelenebb lenne (lásd a PIGS példáját az euróval).

Nem avatkozott be a Jegybank. Ennek az az oka, hogy nem árfolyamcélja van, hanem inflációs célja van a politikájának. Ezt az eltel evekben soxor leirtak, elmondták.
Ezert (is) rekord alacsony az infláció, olyannyira, hogy ilyen tartósan, ilyen alacsony inflációt még nem ért el az MNB.
Soha.

Persze, hogy van ezer fontosabb dolog mint, hogy a Jegybank nyereséges legyen, de a jegybanknak ez az egyik legfontosabb célja a jó nekzetgazdasági finanszírozás (ez kiválóan teljesül), az árstabilitás (ez is jól teljesül) mellett.

Matolcsy az MNB történetének legkiválóbb jegybanki vezetője, legkiemelkedőbb és legsikeresebb gazdaságpolitikusa.
Varga pedig jó pénztárosa az MNB-nek, de nem önálló és nem is független.

GABOR2 2019.11.10. 14:00:23

@Hungryhorse: "Matolcsy az MNB nyereségének töredékét költi alapítványokra,"

"Összességében az MNB éves eredménye – a korábbi években előforduló veszteségeket követően – 2013 óta folyamatosan pozitív: a jegybanki eredmény 2013-ban 26 milliárd forint, 2014-ben 27, 2015-ben 95, 2016-ban 54, 2017-ben 38, 2018-ban 48, 2019. első félévében 53 milliárd forint volt. Vagyis 2013 eleje és 2019 közepe között összességében 340 milliárd forint körüli összeget tett ki."

Szóval 340 milliárd ennyi év alatt, de már 2015-ben jön cikk, hogy:

"Matolcsy alapítványai már 250 milliárdból gazdálkodhatnak"
www.portfolio.hu/gazdasag/20150121/matolcsy-alapitvanyai-mar-250-milliardbol-gazdalkodhatnak-209184

Vagyis a 250 milliárd korábbi tartalékok megcsapolásából kellett, hogy összejöjjön részben.
Szóval kb. százszázalékig ment minden az alapítványoknak.

2016-ban volt, hogy 50 milliárdod osztalékként befizetett a költségvetésbe Jegybank, utánna két évig semmit, idén pedig újra 50 milliárdot. Ráadásul mint ilyet csak korlátozottan lehet felhasználni, amit nem mondom, hogy Matolcsy hibája, de van egy ilyen hülyeség, hogy ha nem állampapír vásárlással finanszírozza meg a kötségvetést (ami után kamatot kéne fizetni), akkor sokkal kevesebb dolgora mehet a pénz, vagy legalábbis nagyon megnehezítik a költését.

www.origo.hu/gazdasag/20160520-mire-fordithato-es-mire-nem-a-jegybank-nyeresege.html

A jegybank kezdetetben, tehát akkor amikor először felmerült, hogy nyereséges azt a nyereséget teljes mértékben realizált árfolyamnyereséggel érte el. Vagyis az MNB az egykor olcsón (erős forintárfolyamon) megvett devizát most drágán adja el, így aztán realizált árfolyamnyeresége képződik.

Ehhez zseninek nem kell lenni, ráadásul ez nagyrészt külső folyamatokon múlt.

Ma már nem csak ebből van nyeresége a jegybanknak, hanem van úgynevezett kamateredménye az árfolyamnyereség szerepe csökken.

A kamateredmény azért is jó dolog, mert ellentétben a másik fajta nyereséggel itt, ha osztalékként odaadják ezt az államnak akkor a költségvetési hiányt is mérsékelhetik.

A kamateredmény csak 2017-ben volt először pozitív és ez viszont már tényleg Matolcsy ténykedésének köszönhető. Én emiatt se nevezném őt zseninek, inkább az előző vezetéseket nevezném talán nem erős mondani... árulóknak, hisz rendkívül rosszul voltak beállítva a dolgok a magyar államnak, vagy hát a jegybanknak és ezt foshalmot, Matolcsy fokozatosan felszámolta. Viszont ezek olyan rossz üzletek voltak az államnak amikről ordított, hogy abba kell hagyni, persze baloldali vezetéstől ilyet ne várjon az ember.

"A forint nominalisan gyengül, reálértéken ellenben felértékelődik."

Volt egypár év, hogy volt egy pici negatív infláció, de annak már vége van, most októberban Októberben 2,9% volt az infkáció és 2010 óta, a forint 22,68 százalékkal gyengült mindezzel együtt.

"Sajnos nem találom a cikkeket és a kommentjeidet arról, amikor az MNB nem hasznot termelt, hanem többszázmilliárdos veszteséget, amit a költségvetés az adóinkból fizetett ki."

Ilyet nem állítottam, azt állítottam, hogy az intézkedései hatása szétterül a lakosság között, drágábban több külföldi árut venni.

Egyébként, hogy valami pozitív dolgot mondjak azzal kapcsolatban, hogy nyereséges... így legalább nem kell a veszteségét kipótolni a költségvetésnek, de kb. ennyi a pozitívum hisz leszámítva az évek során két részletben adott 100 milliárd forintot a magyar emberek nem oszottak ebből a nyereségből semmit.

A vállalatos dolgokról már elmondtam a véleményem.

Hungry horse 2019.11.10. 15:09:31

@GABOR2: az MNB éves eredményében a saját alapítványaira fordított összegek már benne vannak (költségsorokon a mérlegben).
Tehát a felsorolt eredmények azokon felül értendők.
Vagyis a 250 milliárd nem a korábbi (nemlétező) tartalékok megcsapolásából keletkezett, hanem az MNB gazdálkodásának eredménye.
Ebből pedig az következik, hogy az MNB NEM minden forrását fektette alapítványokba.

Az MNB gazdálkodása nem csak devizaswapből és árfolyam spekulációkból áll. Nagyon nem.
Amennyiben pedig a jövedelmező jegybanki tevékenységhez nem kell zseninek lenni, akkor mik voltak simor, surányi, bodpéte és a többi az eltelt 75 évben?
Mocskos sikkasztók, tolvajok?
Az MNB inflációs célja 3%.
Mi a gondod?
Surányi idejében a tízszerese volt.

A nemzetgazdaság és az MNB eddig jól működött, jól műköik Matolcsy alatt.
Ez a fontos.
No meg az, hogy Varga felelős államháztartást visz mellette.

GABOR2 2019.11.10. 22:32:19

@Hungry horse: "Vagyis a 250 milliárd nem a korábbi (nemlétező) tartalékok megcsapolásából keletkezett,"

A nyereség nem volt elég, hogy fedezze a 250 milliárdot 2015-ben és egy jegybanknak természetesen mindig kell, hogy legyen tartaléka, jó sok, sokkal több mint 250 milliárd, mert különben a külkereskedelem bedöglene. Sőt... az első években a nyeresége csak realizált árfolyamnyereségből keletkezett vagyis már létező eszközökből, vagyis létezett tartalék.

A magyar valuta úgyneveztett teljesen konvertibilis, ez nagy, különböző pénznemű tartalékok nélkül nem is lehetne, tehát eleve tartaléknak kötelező lennie.

Amikor veszteséges a jegybank akkor ezt kipótolja az állami költségvetésből törvény szerint; meg forrást tud szerezni mint a szocialisták alatt, nagyon rossz feltételekkel a bankoktól. Matolcsy felszámolta ezt a két hetes tartalék rémséget, amivel a bankok szétkeresték magukat az államon; régen nagy veszteségekkel pl. így biztosította a forrásait részben a jegybank.

"Ebből pedig az következik, hogy az MNB NEM minden forrását fektette alapítványokba."

Ki mondta, hogy minden eszközét (nem forrását számviteli szemlélet szerint) alapítványba fektetette volna, nem is végezhetné el akkor a feladatát. A nyereségről van szó, plusz a a korábbi tartlékból is kellett elvenni, hisz nem jön ki a matek.

"Az MNB inflációs célja 3%.
Mi a gondod?"

Gondom nincs csak jelzem, hogy a forint tényleges fizetőereje csökkent, nemcsak a más valutákhoz képest gyengült.

Matolcsy elődjére meg ráadásul én is azt mondtam, hogy borzalmas volt.

A jegybank eredménye alapvetően három tételből adódik:

- a kamateredményből,
- a (realizált) árfolyameredményből, illetve
- a banküzemmel és a működéssel kapcsolatos eredménytételekből.

Itt egy múlt hónapi cikk róla:

www.portfolio.hu/gazdasag/20191007/hatalmasat-kaszalt-az-mnb-honnan-lett-hirtelen-ennyi-penze-a-jegybanknak-402855

A cikk is megemlíti, hogy most az extra forint gyenülés milyen jót tett a jegybank nyereségének, bár a szerepe egyre inkább csökken a nyereségben, idén kivétel van, mert extán gyengült a forint, így növekedett az ilyen jellegű nyereség. (Mint tárgyaltuk, ez viszont a lakosságnak nem jó).

Ami jól tett a Matolcsy, hogy mostmár inkább a kapott és kifizetett kamatok különbözetén csinálja a jegybank a nyereségét. Az ahogy a baloldaliak idejében volt felér tán egy hazaárulással.

Hungry horse 2019.11.11. 09:13:01

@GABOR2: nekifutok ismét, hátha megérted:

Az MNB éves eredményében a saját alapítványaira fordított összegek már benne vannak (költségsorokon a mérlegben).
Tehát a felsorolt eredmények azokon felül értendők.
Vagyis a 250 milliárd nem a korábbi tartalékok megcsapolásából keletkezett, hanem az MNB jó gazdálkodásának eredménye.
Ebből pedig az következik, hogy az MNB NEM minden forrását fektette az alapítványaiba.
Nem is a tartalékait.
Nem mellesleg törvényes joga az ilyetén önálló gazdálkodás.

Az MNB-nek a nyeresége NEM csak realizált árfolyamnyereségből keletkezett.
De, feltéve, hogy mégis, akkor miért nem volt képes erre egyik elődje sem évtizedeken át?
A forint értéke brutálisan enyészett el a bevezetése óta.
Ennek ellenére miért árfolyam veszteség képződött a jegybanknál, ami végül az államadósság megsokszorozódásához vezetett?
hogyan nem volt képes se schwartz, se surányi, se bodpéter, se járai, se simor ebből ilyen brutális nyereséget képezni, hanem pont ellenkezőleg, évről évre veszteségbe nyomták az MNB-t?

Valóban létezett, vagy jegybanki tartalék (valuta, deviza, értékpapír, műkincs, arany), de ennek mértéke számottevően kevesebb volt a mainál. Mindezek mellett nem azokból létesített az MNB alapítványokat, hanem a saját gazdálkodása kapcsán keletkezett forrásaiból, bevételeiből.

A matek neked azért nem jön ki, mert nem az MNB mérlegét nézed, hanem csak az általa megtermelt hasznot - ami a költésein - többek között az alapítványokba fektetett forrásokon felül keletkezett.

GABOR2 2019.11.11. 14:18:27

@Hungry horse: Én is úgy érzem, hogy kicsit felesleges ez a vita, mert nem figyelsz mindenre amit írok, úgyhogy nem is reagálok mindenre. Pár dolog:

"Az MNB-nek a nyeresége NEM csak realizált árfolyamnyereségből keletkezett."

Igen ezt írtam, hogy három forrása van. Régebben a kezdeti pozítív években csak az árfolyamnyerségből volt, aztán Matolcsy megszüntetett néhány borzalmas gyakorlatot és 2017-től már kamateredménye is pozitív volt a jegybanknak és hogy ezt megtette Matolcsy azért tényleg jár az elismerés.

A kezdeti években teljes egészében realizált árfolyamnyereség volt:

"A jegybank eredménye teljes egészében realizált árfolyamnyereség."

www.portfolio.hu/gazdasag/20140829/elmagyarazzuk-honnan-jon-a-jegybank-200-milliardja-203052

"De, feltéve, hogy mégis, akkor miért nem volt képes erre egyik elődje sem évtizedeken át?"

Ha csak az árfolyamot nézzük, akkor azért, mert később lett gyöngye a forint hozzá, elődeinél lényegesen erősebb volt. Árfolyamnyereség meg a különbséggel keletkezik.

Aztán ott volt még az egyszeri devizaadósosság átváltás story is.

"a devizahitelek forintosításához odaadott több milliárd eurónyi devizatartalékon nagyságrendileg 150 milliárd forintnyi nyeresége keletkezhetett"

www.portfolio.hu/gazdasag/20150121/matolcsy-alapitvanyai-mar-250-milliardbol-gazdalkodhatnak-209184

Amúgy én nem sírom vissza az előzőeket, mert borzalmas dolgokat engedtek meg, csak megjegyzem Matolcsy egynémely intézkedése terheket ró a magyarokra és amit tesz nem zseniális, hanem olyan rossz dolgokat szüntetett meg amiről ordított, hogy meg kellett szüntetni. Hogy miért nem szüntették meg a ballibek... hát talán árulás, tehetségtelenség forrásbevonásnál... Meg kéne hallgatni az érveiket, amik valószínűleg elég rosszak. A rossz jegybanki politizálással sokat szoktak kereseni hagyományosan a bankok és jutalmul később valamelyikben igazgató lehet... Szóval igen, Matolcsy a legjobb, de azért lehetne jobb is és amiket tett nem zseniális, mert órdított bizonyos dolgokról, hogy rossz ahogy van, hogy szinte semmiért veszít egy csomó pénzt a bankok irányába a jegybank.

Ami a Nemzeti Bank tartalékait illeti, itt egy ábra róla a portfolio.hu-ról:

www.portfolio.hu/gazdasag/20190602/itt-vannak-a-friss-adatok-miben-van-magyarorszag-tartaleka-326249

Visszamegy az adatokban 2008-ig. Láthatod róla, hogy van egy nagy hullamzás, éppenséggel 2013-ban sokkal nagyobb volt mint most 2019-ben és 2008-ban is kb. 15 milliárd euró volt ami mostani árfolyammal számolva 5010 milliárd forint, ez volt úgy több mint megdupplázódott, majd mostanában 25 milliárd euró, ami kb. 8350 millárd forintnak felel meg. Ennek lennie kell a külkereskedelemhez, ugyanis a magyar valuta úgynevezett teljes konvertibilis és ahhoz, hogy ez megvalósulhasson nagy tartalékok kellenek a jegybankokban.
süti beállítások módosítása