Új tech trendek és egyebek...

ÚJTECHKOR...

ÚJTECHKOR...

Úgy tűnik bajok vannak a techcégeknél abból, hogy már az ideológia dönt kit vegyenek fel

2019. április 30. - GABOR2

Elvileg topon kellene lenniük a techcégeknek ha igaz lenne a diverzitás ideológia, vagyis hogy mindenféle embereket vegyenek fel tekintet nélkül arra, hogy ki lenne a legfelkészültebb, mert ez tesz a legjobbat a cégnek. Tehát kvóták miatt jöjjenek színesbőrűek, nők, melegek, transok mindenféle kisebbségiek ahelyett, hogy azt néznék ki a legfelkészültebb. Az utóbbi időben is vannak példák rá, hogy a techcégeknek nem igazán megy az ami már korábban már ment, nemhogy még jobbak lennének:

"Üzemzavart okozhatnak a Windows áprilisi frissítései"

Komolyan én már nem is tudom mikor volt utoljára olyan, hogy egy jelentősebb Microsoft frissítés úgy jött volna ki, hogy ne okozott volna sokaknál katasztrofális hibákat. Most se lett másként. És ne felejtsük el, azt igérik nem is lesz jobb, sőt, dacára annak hogy elvileg már milyen szuper diversek, ami miatt mindennek inkább jobbnak kéne lennie az ideológia szerint.

"Nem indulnak el egyes Windows 7 és Windows 8.1-es gépek.

Sajnos nem sikerült tökéletesre a Microsoft áprilisi hibajavító keddje, ezúttal a Windows 7 és Windows 8.1-et használók panaszkodnak, hogy a KB4493472, KB4493448 és KB4493435 jelzésű javítások súlyos üzemzavart okoztak: a telepítésük óta vagy nem tudnak bejelentkezni a felhasználói fiókjaikba, vagy nagyon hosszú időt vesz igénybe a procedúra."

Nem csak a programozásnál vannak súlyos gondok:

"Elképesztő: Elvesztette a kontrollt a Windows-ok Start menüje felett a Microsoft"

"A Microsoft a napokban egy óriási bakit követett el, aminek akár igen komoly következményei is lehettek volna operációs rendszerének felhasználói számára. A redmondi konszern ugyanis elvesztette az irányítást az internetes tartománynév (domain) felett, amin keresztül meg tudta határozni, hogy mi jelenjen meg a Windows 8-ak Start képernyőjébe, illetve a Windows 10-ek Start menüjébe fűzhető ún. élő csempéken."

"Az elképesztő blamázs csak azért nem végződött biztonsági katasztrófával, mert az inkriminált tartományt egy német biztonsági kutató foglalta le, aki nem élt vissza az ezáltal kapott lehetőségekkel. Ugyanakkor ha rossz kezekbe került volna, a csempék helyén vírusokra vagy adathalász oldalakra mutató linkeket is elhelyezhetett volna a tartomány irányítója, Windows-felhasználók akár százmillióit megtámadva világszerte."

Ilyen szuper céggé vált a Microsoft és azt szeretné, bizzál rá még többet. Csak néhány százmillió gépet lehetett volna megfertőzni kb. akármivel.

Na és akkor gondolhatod, hogy ha nap mint nap éveken keresztül megtapasztalják, hogy az ideológia és valóság egyáltalán nem passzol akkor lépnek a jó irányba. Nos nem, ez az amit nem lehet, hisz az ideológiákban fanatikusan akarják, hogy higgyenek; ebben az esetben is. Volt ugye a Google alkalmazott aki baloldali oldalról megközelítve akarta bemutatni, hogy nem igazán jó az ami most van... repült is egyből. Az ő történetén kívül van rengeteg másik, ahol alkalmazottak elmesélik milyen ideológiai terrorban élnek, de nem merik vállálni a nyílt konfrontációt, mert a "nagyon toleránsok" egyből kettétörtnék a karrierjüket.

Ilyen elképesztő nyomás mellett el lehet képzelni micsoda szar a helyzet, ha mégis van aki bevállalja a nyílt konfrontációt. Nos, most akadt valaki aki meg merte ezt tenni, méghozzá a Microsoftnál. Nem hallottad a történetet? A Google fickót azonnal repítették és mindenki olvashatta a történetét, hogy mások meg ne merjék ezt újra tenni. Most miért hallgatnak? Azért mert ezúttal nem egy fehér férfi aki szerint nem oké ami megy hanem... egy nő. Ő meg védett csoporthoz tartozik. Milyen szar lehet a helyzet, ha ráadásul egy kedvezményezetnek van már elege.

"Microsoft staff are openly questioning the value of diversity"

A Microsoft munkatársai nyíltan meg merik kérdőjelezni a diverziás értékét. (Hogy merik a szemetek ezt a "szentírást" megkérdőjelezni?)

"Some Microsoft employees are openly questioning whether diversity is important, in a lengthy discussion on an internal online messaging board meant for communicating with CEO Satya Nadella."

"Two posts on the board criticizing Microsoft diversity initiatives as “discriminatory hiring” and suggesting that women are less suited for engineering roles have elicited more than 800 comments, both affirming and criticizing the viewpoints, multiple Microsoft employees have told Quartz. The posts were written by a female Microsoft program manager. Quartz reached out to her directly for comment, and isn’t making her name public at this point, pending her response."

A lényeg, hogy két írás is született arról, hogy vajon tényleg fontos-e a "diverzitás" és több alkalmazott egyetértett azzal, hogy nem... meg persze voltak aki szerint igen... persze, hogy őszintén mit gondolnak az lehet más a terror légkör miatt.  És ott van ami miatt gondban van a Microsoft... egy nő írta ezeket a postokat.

"“Does Microsoft have any plans to end the current policy that financially incentivizes discriminatory hiring practices? To be clear, I am referring to the fact that senior leadership is awarded more money if they discriminate against Asians and white men,” read the original post by the Microsoft program manager on Yammer, a corporate messaging platform owned by Microsoft. The employee commented consistently throughout the thread, making similar arguments. Quartz reviewed lengthy sections of the internal discussion provided by Microsoft employees."

Itt megint van egy fontos dolog amiről nem tudnak itt sokan Magyarországon. Megy ez a szöveg, hogy szörnyű elnyomás miatt nem tudnak a kisebbségiek boldogulni, csakhogy... van egy kisebbség aki ezt totálisan megcáfolja... az ázsiak. (Igazából csak egy részük.) Szóval vannak kimutatások, hogy ázsai származású emberek mindenféle segítség nélkül egy csomó tekintetben túlszárnyalják a fehéreket, és a számítástechnika területén ez még inkább igaz. Ennek persze súlyos ára van, gyakorlatilag az életüket beáldozzák, hogy ennyire jók legyenek ebben, de ez most más kérdés. Ők a létükkel cáfolják meg az ideológiát, hogy csak a fehérek juthanak előre az USA-ban segítség nélkül. Ezért egy ideje... elkezdték őket is diszkriminálni mint a fehéreket, vagyis csak azért mert ázsaiak nem veszik fel például a techcégek. Ez a Microsoft alkalmazott ebben a szövegben elárulja, hogy azokat jobban megfizeti a cég akik nem ázsiakat vagy fehér férfiakat vesznek föl.

"“I have an ever-increasing file of white male Microsoft employees who have faced outright and overt discrimination because they had the misfortune of being born both white and male. This is unacceptable,” the program manager wrote in a comment later. The Microsoft employees who spoke to Quartz said they weren’t aware of any action by the company in response, despite the comments being reported to Microsoft’s human resources department."

Egyre több esettel találkozik, amikor valakit csak azért diszkriminálnak, mert fehérnek és férfinak született és ez szerinte elfogadhatatlan.

Most pedig itt az egyik postja ami kiverte a biztosítékot:

“Because women used to be actively prohibited from full-time employment many decades ago, there is now the misguided belief that women SHOULD work, and if women AREN’T working, there’s something wrong…. Many women simply aren’t cut out for the corporate rat race, so to speak, and that’s not because of ‘the patriarchy,’ it’s because men and women aren’t identical, and women are much more inclined to gain fulfillment elsewhere.”

“We still lack any empirical evidence that the demographic distribution in tech is rationally and logically detrimental to the success of the business in this industry….We have a plethora of data available that demonstrate women are less likely to be interested in engineering AT ALL than men, and it’s not because of any *ism or *phobia or ‘unconscious bias’- it’s because men and women think very differently from each other, and the specific types of thought process and problem solving required for engineering of all kinds (software or otherwise) are simply less prevalent among women. This is an established fact. However, this established fact makes people very uncomfortable, because it suggests that the gender distribution in engineering might not actually be a problem (and thus women can no longer bleat about being victims of sexism in the workplace), these facts are ignored in favor of meaningless platitudes our SLT [senior leadership team] continues to shove down our throats – e.g. ‘We’re not doing enough’ and ‘we clearly have a long way to go.’”

“We MUST immediately cease the practice of attaching financial incentives and performance metrics to ‘diversity hiring’ – as long as we give more money and higher annual reviews explicitly for NOT hiring/promoting white men and Asians, this will continue to be a serious problem at the company.

Meg meri kérdőjelezni, hogy a nőknek valóban mindenáron mérnöknek kéne lennie és szerinte a nők és a férfiak nem pont ugyanolyanok, tehát emiatt lehet a nők inkább mást akarnának csinálni.

Nincsenek bizonyítékok arra, hogy a cégeknek jót tesz, hogy diversek, vagy inkább a lakossági aránynak megfelelően alkalmaznak embereket, de rengeteg adat elérhető azzal kapcsolatban, hogy például a nők sokkal kevésbé érdeklődnek a mérnöki dolgok után mint a férfiak és ez nem fóbia, vagy valamiféle nyomás miatt van, hanem mert a nők és férfiak mások. És ez szerinte tény. Ennek ellenére továbbra is le akarják ezt nyomni a torkukon az ideológiát.

Azonnal át kell állni a továbbiakban arra, hogy tehetségük szerint vegyék fel az emberek, a diverzitás nyomatása helyett, áll az üzenetben, mert ha nem így tesznek akkor továbbra is súlyos bajban lesz a vállalat.

Úgy tűnik a vezetés is látja, hogy baj van, viszont  passzívan viselkedik, tehát még beszél a diverzitás szuperségéről, de már nem nagyon akarja úgy nyomatni a valóságban, legalábbis egy komment szerint:

“HR, Satya, all the leadership are sending out emails that they want to have an inclusive culture, but they’re not willing to take any action other than talk about it,” they said. “They allow people to post these damaging, stereotypical things about women and minorities, and they do nothing about it.”

Az amúgy is megoldhatatlan biztonsági problémákat miatt, amúgy se jó ötlet fontos dolgokat techcégekre bízni, de most akkor ehhez add még hozzá, hogy a techcégeknek nem a legjobbakkal dolgoznak és vajon a sok sértett legjobb vajon mit fog csinálni, hogy nekik nem jut méltó hely az iparban, hiába áldozták be az életüket? Nem, az alvilágot nem érdekli a diverzitás és lecsapnak rájuk, tehát több szempontból is a romboló erők növekednek emiatt az ideológia miatt és csökken a biztonság.

"Remek" kilátások.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ujtechkor.blog.hu/api/trackback/id/tr6414795346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása